Vajasdon megrendezésre kerülő falunap rövid áhítatokkal kezdődött két helyszínen, a református és ortodox templomokban. Az istentisztelet után sor került, a hagyományos felvonulásra.
Az egybegyűlteket üdvözölte Nicolae Albu, Fehér megye prefektusa, Romulus Raica, Alsógálda község polgármestere, Ladányi Árpád Csaba, a Fehér megyei RMDSZ elnöke és Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere.
A program a néptánccsoportok fellépéseivel kezdődött, a rendezvény a vajasdi tagok alkotta Menóra keresztény ifjúsági zenekar előadásával folytatódott.
A műsor Szilagyi Bálint lemezlovas kétórás zenés programjával folytatódott. Eközben kézműves foglalkozásokra került sor, amelyeket Magyari Enikő óvónő és Nagy Casiana irányítottak. A gyerekek számára csúszdát is felállítottak a helyszínen, de szerették a szalmabálákból épített kastélyt is. Az Aranyosszéki és Alsó-Fehér Vármegyei Huszár és Honfoglaló Hagyományőrző Egyesület íjászbemutatót és szabadversenyt rendezett.
A est sztárvendége a közkedvelt Hóhányók zenekar volt, majd a fiatal Szilagyi Bálint DJ szórakoztatta a táncolni vágyókat.