Újabb díszpolgárokat és hűséges házastársakat ünnepeltek

Lőrincz Zoltán nyugalmazott lelkipásztor Mihai Horaţiu Josan
polgármestertől vehette át az elismerő oklevelet – A SZERZŐ FELVÉTELEI

Ada Rus, a polgármesteri hivatal szóvivője moderálta a rendezvényt. Az üdvözlő beszédek után a párok sorban vették át az oklevelet, a virágot és az ajándékcsomagot. Néhányan vígan tették meg a néhány lépést, akadtak azonban – főleg férfiak –, akik csak támogatással tudtak haladni. Mégis megérte az erőfeszítést, mert minden oldalról jókívánságok és nagy taps övezte fellépésüket, a polgármesteri kézfogás és ölelés, valamint a máltaiak ajándéka és a szál szegfű átvételét. Jelen volt Ştefan Popa Popa’S karikaturista is, aki a délután folyamán sok ünnepeltnek készítette el a portréját. Közben kitüntették a legöregebb nagyenyedi lakost is: Ana Voicea 1913-ban született, és támogatással bár, de el tudott jönni az ünnepségre.

A megható jelenetek után a „díszpolgárság” ünnepe következett. Nekik is járt az oklevél és az ajándékcsomag. Természetesen ez valamivel rövidebbre sikerült, hiszen csak hárman voltak, de ezúttal szót kaptak maguk az ünnepeltek is, akik ki is használták a lehetőséget. Mind a hárman megköszönték a polgármesternek, hogy ezt a már hagyományosnak számító alkalmat megszervezik Nagyenyeden, hiszen ez nem általános jelenség országszerte.

Ionela Danciu elmondta, milyen küzdelmet folytatott az ikerszülések anyagi elismertetéséért. Kezdeményezte az Ikrek Szövetségének megalakítását, valamint javasolta, hogy minden év december 4-én ünnepeljék az ikrek napját. Végül fáradozásait siker koronázta, hiszen törvénymódosítással ismerték el azt, amit ő röviden így fejez ki: Megtanítottam őket, hogy 1+1+1 eredménye nem 1, hanem 3. Ő ugyanis hármasikreket szült, és támogatást kezdetben csak egy után kapott, mert egyszerre születtek. A gyermekek jelen voltak és igen felszabadultan játszadoztak az ünnepség ideje alatt.

Id. Lőrincz Zoltán, a fotós, sportoló, lelkész

Az ünneptől függetlenül is többször beszélgettem id. Lőrincz Zoltánnal, aki tanítványként a fényképészet rejtelmeibe is bevezetett. Szerénységére jellemező, hogy kezdetben nem értett egyet a kitüntetéssel, mert úgy érezte: mások inkább megérdemelnék.

Az idén 75. évéhez közeledő nyugalmazott lelkipásztor Nagyenyeden élte le életét. A Bethlen-kollégiumban, majd a Kolozsvári Protestáns Teológián tanult. 1961-től Vajasdon szolgált 12 évig, majd 30 évig a felenyedi református közösségben. Köztiszteletben álló, közösségeivel törődő pap volt. Fiatalkorától imádta a sportot, kezdetben úszott a Voinţa Egyesületben, ahol 100 m-en országos bajnok lett. Később 1954–59 között a helyi Metalul Sportklub keretében a Kolozs megyei bajnokságon első díjat nyert csapattársaival. 1994–99 között edzője volt a kollégium női kosárlabda együttesének, és három esetben vezette győzelemre csapatát. Jelenleg évek óta feleségével együtt a Bethlen-bál társaságitánc-bemutatóit készítik elő a végzős diákokkal.

A 70-es években Székely Mihály festőművész hatása alatt alakult művészi egyénisége. Hitvallását így fogalmazta meg: „Alkotni isteni dolog, de »inasként« mi, emberek is létrehozhatunk alkotásokat.” Elsősorban grafikával foglalkozott, és konzervatív felfogása szerint mindig a szépet és a jót jelenítette meg. Kezdetben hosszabb gyűléseken rajzolta le kollegáit, az emberi arc jellegzetes vonásait próbálta megeleveníteni. Művészi fényképezéssel is foglalkozott. Amikor még nem is volt fényképezőgépe, meglátta és megfigyelte a fény érdekes játékát, ami a színeket is csillogóvá és hangsúlyossá teszi. Ez mindmáig felfedezhető fényképészetében, ahol szintén sikereket aratott. Kiállításai voltak Marosvásárhelyen, Gárdonyban, Nagyenyeden, Kovásznán és Gyulafehérváron.

Családi élete is példamutató: későbbi feleségének, Fischer Gertrudnak 7 évig udvarolt. Tavaly ők is részesei voltak az 50. házassági évfordulós ünnepségnek. Akkor id. Lőrincz Zoltán a következőket nyilatkozta: „Nem azért házasodtunk össze, hogy egymás életét nehezítsük, hanem azért, hogy könnyebbé és szebbé tegyük.” Az idei nyilatkozata szerint neki mindig jó párja volt, hiszen Trudi nélkül ő „félember.” Igazi társa volt, aki mindenben segítette. 42 évig kántor volt mellette, de a sportban, a művészetben, a tánctanításban is jelen volt, és méltó kritikusnak, segítőtársnak bizonyult. Két fiúgyermekük itt maradt Enyeden – erre nagyon büszkék –, és itthon érvényesültek, pedig kivándorolhattak volna Németországba, mint annyian mások tették.

A Lőrincz család megünneplése csütörtökön a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban folytatódott. Rácz Levente, a kezdeményező laudációja új elemeket is tartalmazott. Kiemelte id. Lőrincz Zoltán „csendben” végzett munkáját. Márai-idézettel igazolta, hogy a „hétköznapi csodák” ott vannak életünkben, pl. az ünnepelt családéban is, csak fel kell fedezni őket. A Lőrincz házaspár tulajdonképpen együtt alkotott egy „intézményt,” a szakmai és a művészeti tevékenységben egyaránt. Krecsák Albert alpolgármester az 1990 utáni díszpolgárok statisztikáját állította össze, és ismertette a hallgatósággal. Az enyedi-kocsárdi vegyeskórus Fodor László és Basa Zudor Anna karnagyok vezetésével adta elő ünnepi műsorát. Megható jelenetek következtek. Kováts Krisztián oklevelet adott át a Lőrincz házaspárnak, ifj. Lőrincz Zoltán pedig egy kisfilmmel kedveskedett a szüleinek és a figyelmes közönségnek, az alkotás szülei életéről szólt. Az ünnepelt sem maradt adós, hiszen kinagyított óriásfényképet ajándékozott a háznak, amelynek a címe: Templom és iskola. Befejezésképpen humorral előadott érdekes epizódokat elevenített fel a család életéből.

Id. Lőrincz Zoltán laudációja Nagyenyed díszpolgára cím odaítélése alkalmából, megtekinthető itt.

A rendezvényről készült fotók megtekinthetők itt.

Szabadság, 2012. január 28.