A szervezők a szombati napra helyezték a hangsúlyt. Ferenc Gábor unitárius lelkipásztor prédikációjában több fontos gondolatot érintett: könnyekből nem lehet jövendőt építeni, a nemzet nem válhat kétlelkűvé, ezért is fontos a nemzeti nevelés. Demény Ágnes teológiai hallgató a délelőtti műsor moderátoraként üdvözölte a vendégeket, a testvértelepülések küldöttségeit, az anyaországiakat és erdélyieket. A megemlékezések központi alakja idén többek között Ignácz Rózsa írónő (1909–1979), akinek életéről Gödriné Molnár Márta (Kovászna) nyugalmazott tanár, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub vezetője tartott részletes előadást. Ő még az írónő életében találkozott vele, és dedikált példányt kapott tőle a Torockói gyász című regényéből. Az előszóban egy igen találó Orbán Balázs idézet olvasható, ami felkeltette az írónő érdeklődését Torockó iránt, ezért döntött úgy, hogy megírja a regényt: „Minden ártatlanul kiontott vér olyan kincs, mellyel a népek hagyatékának tárgyalásánál lelkiismeretesen be kell számolnunk.”
Német Csaba, a Tápiógyörgyei Hagyományőrző Társaság elnöke elmondta, hogy Kántor Lajos kolozsvári írón keresztül, majd Gazda József közvetítésével, Kovásznán talált rá az előadóra, akit felkért a torockói részvételre. Az előadás után Bogdán Zsolt kolozsvári színművész részleteket olvasott fel a Torockói gyászból. Végül Bitter Zsuzsanna, aki Nagymegyerről, Szlovákiából jött, lélekhez szóló, szép hazafias dalaival ajándékozta meg a hallgatóságot. Ezután újabb megemlékezésre került sor: Bócsa és Torockó között 20 éve létesült a testvértelepülési kötelék, és ennek tiszteletére a templomudvaron magasan az ég felé nyúló kopjafát avattak. A Bócsa-Torockó Baráti Társaság kezdeményezésére indult el a barátság. Frittman József, a Bócsai Művelődési Ház és iskola igazgatója beszélt a kezdetekről. Elhangzott Balogh Lajos neve, aki a 80-as években először hozott ide egy autóbusznyi bócsait. Ők aztán otthon meséltek arról, amit tapasztaltak: a finom kalácsról, a kristálytiszta vízről, a nagyszerű vendégfogadásról. Ebből fakadt sok baráti, családi kötelék. Ezt örökíti meg a vajor alatti sziklatömb Székelykő felőli oldalán állított újabb emléktábla. Szőcs Ferenc, Torockó polgármestere rövid beszédében kifejtette, hogy a tábla szövege igazolja ezt a kapcsolatfelvételt. Szőke Tóth Mihály, Bócsa jelenlegi fiatal polgármestere szerint több elöljáró is tevékenykedett ezen a kapcsolaton, amely minden időben ugyanaz maradt.
Az ünneplő közönség átvonult a polgármesteri hivatal elé, ahol a bejárati falon leleplezték Ignácz Rózsa emléktábláját a következő szöveggel: „Ignácz Rózsa (1909–1979) magyar író, műfordító, színművész 1958-ban írta meg a Torockói gyász című regényét. A mű a torockói bányászok felkeléséről szól, amelyet 1702-ben kivívott szabadságjogok megvédéséért indítottak.”
Kiállítás: Torockó értékvédő program
Furu Árpád kolozsvári építész, volt brassais diák a társszerzője a Torockói Népművészet (Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2002.) című könyvnek, egyben a kiállítás ötletgazdája is. Abból az alkalomból hozta létre a színvonalas bemutatót, hogy 15 éve írták alá azt az okmányt, amely a Transylvania Trust Alapítvány beiktatása után elindította Torockó épített örökségének leltározását és megmentését. Hantz Lám Irén szerint „ez az akció Torockó újkori történetének legjelentősebb eseménye.” Ebben a fő partner Budapest V. kerülete. Képviselőjük, Karsai Károly FIDESZ-es alpolgármester szerint ez akkoriban egy háló volt, amiben megkapaszkodhattak, és a közösség élt is vele. – Akkor bábáskodtunk, és itt fogunk maradni a továbbiakban is. Immár létezik egy újabb közös cél: a Világörökség részévé tenni ezt a programot – mondta az elöljáró. Furu Árpád 15 hasznos évről beszélt, de mint mondta, nem értek még az út végére, csak a kamaszkorba léptek.
Az októberig látogatható kiállítás óriás plakátokat, képeket és többnyelvű összefoglalót tartalmaz, többek között Torockó rövid történetéről, építészeti örökségéről, a bányászházakról, a temetőről, az értékvédő programról, a támogatási rendszerről és más kapcsolódó témákról.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, kulturális minisztert Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes és miniszteri tanácsos képviselte, aki kijelentette: itthon érzi itt magát, fontos számára ez a térség, hiszen Torockó különleges eset ebben az országban. Nem véletlen, hogy jelen voltak Hollókő képviselői is: a palócföldi település 1987-ben nyerte el a világörökség része rangot az UNESCO-tól, így sok értékes tapasztalattal rendelkezik, amelyet megoszthat Torockóval.
Díjak átadása és kultúrműsor
Délután a torockói (jelenleg kolozsvári egyetemista) Tamás Botár Dalma vette át a moderátori szerepet a Kriza János Kultúrházban. Furu Árpád, mintegy folytatva a kiállításon mondottakat Bosla Ferenc- és Zsakó István-díjakat adott át az örökség megóvásában és fejlesztésében sikeres torockói háztulajdonosoknak. A díjak névadói 1848-49-ben jelentős szerepet töltöttek be településük megmentésében, és példájukkal élenjártak a falu mai képének kialakításában. A díjakat Duló Zsolt (63 sz. ház), Pethő Irén, Kőműves Árpád (305.), Bottár Árpád (35.), Kelemen Árpád (186.), Czakó László (17.) és Pál Ilonka (148.) kapta. Dunai Péter kolozsvári konzul elismerését fejezte ki a torockóiaknak közösségük fenntartásáért folytatott munkájukért, és arra bíztatta őket, hogy merjék nagyobb számban vállalni a magyar állampolgárságot. A tápiógyörgyiek részéről Simándi Attila emlékplakettet kapott az ajándékba vitt kopjafa megfaragásáért.
A torockói fúvószenekar Petrucz Sándor karnagy vezetésével nyitotta meg a kultúrműsort, jó hangulatot teremtve. Kriza János (1811–1875) születésének 200. évfordulója alkalmából Lassel Ágnes, a Néprajzi Múzeum vezetője tartott megemlékezést. Torockón a Kultúr Egyesület és a Kultúrház viseli a nevét, hiszen nagyszülei itt éltek, iskolába is itt járt öt évet, Sebes Pál „Particulájában.” Rektora bíztatására itt kezdte el gyűjtőmunkáját Szívet gyönyörködtető világi énekek címen. Simándi Teréz és Balogh Emese előadta Budai Ilona című gyűjtött balladáját és a Székelykő alatt című versét, a fiatalok kórusa pedig katonadalát. Kriza János és Ignácz Rózsa nem találkozhatott személyesen, de az írónő Ikerpályáimon (Gondolat Kiadó, Budapest, 1975.) című önéletírásában, elmeséli, hogy fiatal színész korában gyakran szavalt Kriza-verseket. Szegeden, felkérték, hogy az erdélyi írók estéjén szavaljon, és ő ismét Kriza-verset választott. A torockóiak arra is emlékeznek, hogy az írónő járt Torockón, és beöltözött gyönyörű népviseletükbe.
Kiemelkedő színfoltot jelentett a színpadon a különböző korosztályok népviseletének bemutatása, sok torockói fiatal segítségével, akik közül néhányan viselték a Communitas Alapítvány támogatásával készült új népviseleti darabokat is. Jeleneteket láthattunk és dalokat hallhattunk, miközben újra megcsodálhattuk a helyi népviselet színpompáját. Közben a szentgyörgyi óvodások és kisiskolások újra bemutatták a Kétszer kelő nap című mesejátékot.
A műsor többi részét a meghívottak adták elő. Eredeti produkció volt a bócsai citerazenekar sajátos muzsikája, a szentmihályi vegyeskórus előadása valamint a torckószentgyörgyi néptánccsoport bemutatkozása itt, Torockón. Jól begyakorolt táncaikat az eredeti torockói viseletben adták elő, Simon Csilla pedig modern táncokat mutatott be. Idén is elismerést aratott az aranyosszéki néptánccsoport fellépése, ahol a legkisebb táncos a kolozsvári Bogáncs együttes tagja, az ötödikes Szász Botond. Az esti tűzijátékot sokan követték figyelemmel, és a falunapi bálnak is sok aktív részvevője akadt. A talpalávalót a tápiógyörgyiek együttese biztosította.
Vasárnapra a tordai pecsenye sütése és a búcsúzkodás maradt hátra, hiszen a vendégek hazafelé indultak. Sok volt köztük az elégedett látogató, és Torockó büszke lehet testvértelepüléseire. Főként a „napok” szellemi tartalmában volt előrelépés, és örvendetesen növekedett a saját erőből megalkotott műsorszámok hányada.
Szabadság, 2011. szeptember 06.
A rendezvényről készült fényképek megnézhetők itt