A SZERZŐ FELVÉTELE– Az önkéntesek megfelelő felszereléssel fogtak a tisztogatáshoz
Három éve Rácz Levente kezdeményezésére indult el a beavatkozás. Először kevesebben jöttek, aztán egyre többen. Az idei sírszabadításra megfelelő védőkesztyűkkel, vágószerszámokkal, pl. fejszékkel és láncfűrésszel felszerelkezve érkeztek április 26-án a lelkes közmunkások. A csaknem húszas létszámú csapatban ott volt a kezdeményező, jelenleg a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház elnöke, az RMDSZ megyei elnöke, az enyedi alpolgármester, a Dr. Szász Pál Ház mindenese, öt kollégiumi tanár a nyugdíjasokkal együtt, köztük az igazgatóval, egy idős tanító, egy végzős diáklány és négy-öt kisiskolás, valamint segítőkész enyedi polgárok (Rácz Levente, Kováts Krisztián, Krecsák Albert, Szőcs Ildikó, László István, Bartha Melinda, Kelemen Ferenc, Józsa Miklós, Szakács József, Kiss György, Bárdi István, Bugán László, Bíró András, Kováts Kinga, Szőcs Noémi, Szőcs Tamás, Bartha Gábor és Bíró Ákos).
A munka a tanári sírparcella nyugatra eső felében kezdődött. Nem kisebb egyéniség, mint Herepei Ádám (1756–1814) sírjának kiszabadítása volt a cél. Kertész József a Hazajáró lelkek – Nagyenyedi képek című dokumentumértékű munkájában említi, hogy Herepeit 1790-től hívták meg Enyedre tanárnak, s katedráját 24 éven át látta el, igen nagy szorgalommal és tudományos felkészültséggel. Nagyszerű szónok volt. Történelmi előadásai elragadóak voltak. Különösen nevezetes maradt a tanár úr arról, hogy az enyedi kollégiumban buzdítására Iskolai Magyar Társaság alakult. Tanítványa volt – sokak között – Kőrősi Csoma Sándor is, aki rajongva követte Herepei történelmi előadásait, amelyek „ábrándos elhatározást ébresztettek benne.”
A kibontás után vettük észre, hogy a termetes emlékoszlop felírása már nem teljesen olvasható, az idő elkoptatta. Kertész József könyve azonban megőrizte a csodálatos szöveget: „Itt Herepei Ádám nyugszik. Maradéki, becsüld emlékezetét, tanítása az eltölt időt esmertette, a jelen való állása okait magyarázta. Ékesen szólása beszédét foganatossá, a papi chatedrát kedvessé tette. A nagyenyedi főiskolában XXIV. esztendők alatt nevelvén fiakat a hazának. Az élet LVIII-ikában elnyugodott MDCCCXIV-ban. Emlékezetét baráti és tanítványi tisztelik”. Tegyük hozzá: a kései utódok is megtisztelték azzal, hogy kiszabadítva a bozótból, a sétányon felfelé haladó érdeklődő egy kis figyelemmel könnyen megtalálhatja és megtekintheti az óriás kiemelkedő sírkövet, és ha valaha az írást is kiigazítják, akkor tudni fogja azt is, hogy kiről is van szó.
Közben szorgalmasan folyt a munka, a lelkes önkéntesek kivágták a mértéktelenül elszaporodott bokrokat. Herepei Ádám sírköve után, több régi enyedi tanácsos neve is felbukkant a kiszabaduló sírköveken. Akinek nem volt szerszáma, egy helyre gyűjtötte a gallyakat, közben érdekes beszélgetés zajlott Enyed múltjáról. Az első temető a Szénatéren volt, később került a Kápolnadombra, majd az Ebhátra, mondja Rácz Levente. A közeli Kápolnadombon, a mai enyedi sétatéren ugyancsak az ő kezdeményezésére éppen most restaurálják a diákemlékművet, a Szász Pál Egyesület nevében. Józsa tanár úr, a régi nagy tanáregyéniségek jeles ismerője visszaemlékszik arra, hogy Borbáth Károly, a Dokumentációs könyvtár legendás memóriájú igazgatója szinte minden régi sírhelyet ismert. Sokat lehetett tanulni tőle. Közben elsétáltunk Pápai Páriz Ferenc tavaly rendbetett emlékműve előtt, majd megálltunk egy pillanatra II. Kovács József matematika-filozófia tanár érdekes, de jelenleg eléggé széttöredezett sírköve előtt. Ő volt az, aki nagyon sok szegény diákot támogatott. Példaképe lehet a mai keresztszülő programot vállalóknak. Felfelé, még mielőtt befordulunk balra az ösvényen, már az Őrhegy teteje is látszana, ha nem takarná a bozót. Egy pillantást vetettünk Herepei Károly sírkertjére, akinek legkedvesebb tanítványa volt Új-Guinea későbbi kutatója, Fenichel Sámuel. Kicsit tovább már munka is akadt. Medgyes Bálint kollégiumi jogtanácsos, Szentimrei Jenő nagyapja sírhelyének környékét tisztítottuk meg, aki 1948-as honvédként megsebesült a szabadságharcban. Elsétáltunk Elekes Viktor (1880–1958), az utolsó kollégiumi rektorprofesszor és a még sokunk által kollégaként ismert Szász Árpás rajztanár sírja előtt. A néhány órás munka lényegében Veres Gábor (1869–1937) kollégiumi zenetanár sírjánál ért véget, akinek unokahúga, Veress Éva kolozsvári nyugalmazott egyetemi tanár az Áprily estek egyik májusi rendezvényén bemutatót tart neves rokonáról. Józsa tanár úrnak még eszébe jutott, hogy a közelben van Nagy Lajos rektorprofesszor és képző igazgató sírja, amelyről a fekete márvány már rég ledőlt. Itt van valahol Fejes Áron képzőigazgató és Kovács Ödön sírja is, nekik még várniuk kell egy kis időt szabadulásukig.
A munka, séta és beszélgetések kellemes egyvelegében érkeztünk el erőink és az út végéhez. A közeljövő, úgy tűnik, biztató a sírok sorsát illetően. A Szülőföld Alaphoz benyújtott sikeres pályázat talán a kezdete lehet egy nagylelkű adakozásnak, hogy a fontosabb régi sírok, síremlékek, igazi enyedi Pantheonná varázsolják a református sírkertet. Fontos lépés lesz május közepén az a közös Bethlen Kollégium–RMDSZ akció, amelynek során, a diákság, a maga fiatalos lendületével és természetesen számarányával sírok tucatjainak környékét szeretné megtakarítani, megszabadítván őket ilyenformán a fogságtól, és megajándékozni őket a láthatóság és az emlékezés lehetőségével.
Szabadág, 2010. május 04.
Fotók: Admin