Szent István Nap Fehér megyébe

Akkori kezdeményezésünknek az volt a célja, hogy megismertessük az egykori magyar helységek történeti és kultúrtörténeti jelentőségét, mert – mint kiderült – kevesen vannak tisztában azzal, hogy itt egykor életerős magyar közösségek éltek. Divatos manapság a szűkebb hazánktól jó messzire nyaralni, lehetőleg több országhatáron keresztül keresni nyugalmunkat. Közben elmulasztjuk megismerni, milyen nagyszerű helyeink vannak a közvetlen környezetünkben. Ez a mai kor divatja, melynek ellenállni nem lehet, és nem kell, de hátrányait éppen ilyen rendezvényekkel kell valamelyest ellensúlyozni.
Idén Asszonynépén ülünk Szent István-napi ünnepet, ezen ősi településen, mely még mindig sok, innen elszármazott magyar család tudatában mélyen és elevenen ott él. Tudják, hogy innen erednek, talán itt is születtek, s azt is, hogy őseik sírhantját a dombtetőn kell keresni, még akkor is, ha már síremlék, fejfa rég elenyészett, vagy leborult. Ilyenek pl. a Magyarosiak, Jeneiek, Járaiak, Csekmék, Finnák, Horváthok, stb.
Köszöntöm ezen családok itt megjelent leszármazottjait, de azokat is, akiket nem tudtam felsorolni. Köszöntöm továbbá azokat a testvéreinket, akik nem rendelkeznek asszonynépi gyökerekkel, és Erdélyből, vagy éppen Magyarországról érkeztek, de szívesen ünnepelnek velünk Szent István napot.
A mai ünnepben éppen Szent István királyunk az a kapocs, mely összeköt bennünket a szent istváni hagyaték által, mely a magyarság ezer év óta elfogadott szilárd fundamentuma.
Szép ünnepet, meghitt ünneplést kívánok a Dr. Szász Pál Egyesület nevében!
 
 
Rácz Levente
elnök
 
Asszonynépe, 2011. augusztus 20.