A találkozón dr. Csávossy György mutatta be a vendéget. Elhangzott, hogy az ősi erdélyi család sarja Kolozsvárt született, és fiatal korát töltötte Erdélyben. A „hűtlen hűségesekhez” tartozik, aki az áttelepüléssel sem vesztette el erdélyi szívét. Eddig tizenhárom kötete jelent meg, utoljára a Beszédes hallgatás avagy három Hitel és ami utána következett című könyvét a kolozsvári Kriterion könyvkiadó jelentette meg 2007-ben. A bevezetőben így ír: „A Hitel mondhatni tejtestvérem, vagy inkább bátyám, ugyanis egy házban születtünk, csak ő néhány évvel előttem.” Gyerekkorától kezdve a Hitel hangulatában nevelkedett, amely nemcsak egy folyóirat volt, hanem egy írói csoportosulás és sajátos szellemiség is egyben, amelynek szellemi atyja gr. Széchenyi István volt. A Hitel bemutatása közben Felfedezés című versét ugyancsak Csávossy mondja el.
Az író életútját Józsa Miklós nyugalmazott tanár ismertette. A családi gyökerek igen mélyre nyúlnak. Erdély történetének kiemelkedő személyiségeihez kapcsolódnak pl. több erdélyi fejedelemhez, Madách Imréhez, Dózsa Györgyhöz. Nagyapja Erdély és a keleti részek jogkormányzója, apja az EMGE ügyvezető elnöke, a Bolyai Egyetem egyik alapító tanára. E származás természetesen meghatározza egész életszemléletét. Az élettörténet különböző mozzanatait illusztráló Arcképeim és az Építő című versét ugyancsak Csávossy György tolmácsolja. A 2. számú Magyar Fiúlíceum elvégzése után a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemre iratkozik. 1956-ban szolidáris a világrengető eseményekkel, ezért kizárják az ország összes egyeteméről. Két évig ólombányában, illetve ólomkeretes üvegablak készítőként dolgozik, majd a „szelek enyhülésével” visszaveszik az egyetemre és 1962-ben kiváló eredménnyel pszichiáteri és általános orvosi diplomát szerez.
A fordulatos életpályának enyedi évei is vannak. Kusay után, ahol fiatal orvosként szülőotthont, fektetőt, orvosi lakást épít, Tompaházára, Csombordra, majd Enyedre kerül üzemorvosnak, de valójában dr. Müller Alfréd mellett pszichiáter a városi korházban. A következő állomás Kolozsvár, majd feláldozva a Hitel szülőházát, családjával kitelepül Magyaroroszágra, még jóval az 1989 utáni nagy hullám előtt. Azt már ő maga meséli el az enyedi közönségnek, hogyan segítette főleg 90 után az erdélyi áttelepülők beilleszkedését. Kb. 200 erdélyi családot sikerült megnyugtatóan elhelyezni, olyan embereket, akik később helytálltak a magyar társadalomban.
Anyaországi szakmai tevékenysége folyamán ő alapítja meg az orvosi kamarát. Kitartó munkásságáért számos kitüntetésben részesül: elnyeri a Millenniumi Aranytollat, a Hippokratész emlékérmet, a háziorvosi életműdíjat. A magyar Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke és írói munkássága elismeréseképpen 2007-ben a Magyar Írószövetség tagjai közé választotta.
A leányfalui letelepedés, otthonteremtés után bontakozik ki igazán irodalmi munkássága, amit jelentős publicisztikája, a több mint ezer cikk és tizenhárom kötet igazol. Lakásán a Hitel átmentett dokumentumaiból és tárgyi emlékeiből igazi múzeumot rendez be, dokumentumfilmet forgat, a Nemzeti Stratégia Szövetség alapító tagja.
Az Áprily-esten még egy verse elhangzott, a Figyelmeztetést Bajusz Katalin nyugalmazott óvónő mondja el: „Kinek üzen az etruszk farkas/ s a két étkes kis csecsemő?/ Erdély két nemzetét érinti mindaz,/ mit ma még mondani tud ő/… Folytonosságot idéz egyik szemnek,/ ősiségre gondol a másik fél,/
Ő meg csak áll ott bronzba öntve,/ pedig már egy etruszk sem él.”
Filmvetítés következett, ahol Dávid Gyula, Jakó Zsigmond és Wallasek Júlia mondja el véleményét a Hitelről, az erdélyi magyarság sorskérdéseiről. Láthatjuk az eredeti Hitel-házat és a mai múzeumot Leányfaluban. Maga a szerző így ír könyvében a Hitel sorsáról: „amikor a világháború utáni osztályharcos és internacionalista időkben a Hitel elsüllyedt, én akkor is úgy érzem, azért ismertem meg az erdélyi értelmiség nagyjai közül sokakat, mert ők is „hitelesek” voltak.” Könyvének utolsó lapjain „a Hitel Képcsarnokában” sok ismerős nevet, arcot fedezhetünk fel: Makkai László, Venczel József (akik az első Hitel megindítását és szerkesztését végezték), Tamási Áron, Kiss Jenő, Vita Sándor, Dsida Jenő, Entz Géza, Gy. Szabó Béla, Kelemen Lajos, Mikó Imre, Nagy Géza, Szabédi László, Wass Albert, Vita Zsigmond, Szabó T. Attila és többen mások, köztük ismert enyedi vonatkozású nevek is. A találkozó végén a dedikációk hangulatában még sokáig folyt a beszélgetés.
Csávossy összegező véleménye igen helytálló: „Az Áprily-estek közönsége ma bő betekintést nyert Erdély igen hányatott történelmi korszakába. A Hitel gondolatai a mai napig érvényesek, szinte benne lakozik az egész magyar történelem. A negyven-ötven fős közönség nagyrészt az idős korosztályhoz tartozik, alig volt egy két fiatal arc, igen kevés aktív tanár, pedig nekik is szólt ez az igen tartalmas „történelmi lecke”.
Az est vendége szívesen beszél aktuális közéleti, nemzeti problémákról: „Elérkezett az idő az ébredésre, fel kell ismernie mindenkinek, hogy már túlléptük azt a határt, ahol az emberiség sorsán belül, különösen a magyarság pusztán földi erővel megmenekülhet. Isten nagyon közel került hozzánk. A föld és az ég lassan összeér.” A jövőről pedig így gondolkodik: „És itt vagyunk mi, maradék gyertyagyújtogatók. Unokáink vajon még élnek e szép hagyománnyal? Vagy az újkeletű szabadelvűség nevetség tárgyává teszi ezt is?”
Szász István Tas személyes beszélgetésben mondta el, hogy sok helyen járt Erdélyben, előadásokat tartva, könyveit bemutatva, de otthon leginkább a Kolozsvár–Marosvásárhely–Nagyenyed háromszögben érzi magát.„Egész életem a kis magáncsodák sora volt” – mondja, majd meghatódottság tölti el, visszaemlékezve a nagyenyedi hat évre, különösen most, amikor újra személyesen találkozott az enyediekkel
Szabadság, 2009.04.25