Restaurált síremlékek avatója Nagyenyeden
Fotó: BAKÓ BOTOND
Pópa Tibor református lelkész prédikációjában hangsúlyozta a két professzor jelentőségét. Istentisztelet után mintegy 40 személy vállalkozott arra, hogy a szerpentineken felmásszanak az Őrhegy oldalába, és részt vegyenek az avatón. Köztük hét nagyenyedi kötődésű dévai polgár is, akik erre az alkalomra érkeztek a városba. Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Egyesület elnöke rendkívül dokumentált ismertetőt tartott a két tudós-tanár életéről és munkásságáról, majd Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója az enyedi közösség élniakarásáról és a nagyobb összefogás jelentőségéről beszélt. Az ünnepségen jelen volt Szűcs Zoltán kolozsvári konzul, Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója, valamint Kiss Zoltán gyulafehérvári és Gere István kalotaszentkirályi restaurátor. Kiss Zoltán mondanivalóját egy házsongárdi sírfelirattal indította: „szólalj meg, néma sír, metszett köved által.” Mint kiderült, a restaurálás előtt felmérték a pusztulás okait – jelen esetben az emberi rombolást és a szakszerűtlen kezelést –, s csak ezután fogtak hozzá a munkához. A Herepei síremléknél a kő teljes felső fele hiányzott.
A SZERZŐ FELVÉTELE– Rácz Levente a két tudós-tanár munkásságát ismertette
Szabó Hajnal francia szakos kollégiumi tanárnő, tanfelügyelő Áprily Lajos Beszélgetés a földdel című versét szavalta el, majd Turzai Melán aligazgató Jékely Zoltán Álom a sétatérről című költeményét adta elő. A Bethlen-kollégium részéről Szőcs Ildikó és Turzai Melán, az unitárius, illetve a református egyház képviseletében Sándor Botond és Pópa Tibor, Rácz Levente pedig a Dr. Szász Pál Egyesület nevében helyezett el koszorút a két síremléknél.
Szabadság, 2010. november 22.
Fotók: Admin