Bakó Irén előadása 2015 jan.8-án a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban:
Nagyenyed pusztulásai 1848-49-ben.
„EMLÉKEZZÜNK, HOGY MEGMARADJUNK.”
Bevezető gondolatok: Sokan leírták, megírták Nagyenyed 1849-as pusztulását. Az én szándékom nem az, hogy részletesen újra leírjam, elmondjam, amit mások már megtettek, hanem az hogy a kutatásaim közben talált adatok, tények alapján más megvilágításba helyezzem a történteket.
1.) Az 1848/49-es szabadságharc rövid kronológiája. (a meghatározó keret – események.)
Ismert tény, hogy a XIX. sz. közepéig a megerősödött polgárság síkra szállt jogaiért, Európa szerte forradalmi mozgalmak indultak. Magyarországon, Erdélyben sajátos módon a forradalom kiteljesedése közben rendre szabadságharcra váltott, majd egyes vidékeken etnikai polgárháborúvá terebélyesedett. Fontosnak tartom előadásom elején a jobb megértés céljából, egyes fogalmak tisztázását, mint:
Forradalom: Az elnyomott társadalmi réteg harca az elnyomó ellen.
Szabadságharc: Idegen elnyomó elleni harc. Függetlenségi háború.
Polgárháború: egy országon belüli ellenséges társadalmi rétegek, politikai csoportok háborúja. (etnikai csoportok).
Nemzetőr: polgári forradalmakban önkéntes, polgáriruhás, rendfenntartó, fegyveres alakulat. Felfegyverkezett a magyar birtokos nemesség, városi polgárság is kisebb csapatokban gyakorlatozott.
Honvéd: idegen ellenségtől hazát védő hadsereg katonája. Gyalogos, vagy lovas, pl. huszár. Reguláris hadsereg: megállapított katonai szervezettel bíró, tervszerűen kiképzett csapatok. Irreguláris (szabad) csapatok: nem a hadsereg állományába tartozó szabad csapatok.
Gerilla csapat: A hódítókkal szembeszálló népi szabadcsapat tagja, vagy az elnyomó hatalommal szembeszálló (fegyveres) felkelő.
Az erdélyi 1848/49-as eseményeket lehet tárgyalni a három népcsoport szempontjainak egybevonásával, (magyar, román, szász) vagy külön-külön párhuzamosan. Az általam kutatott dokumentáció többségében ismert neves történészek munkái, akik elismerten objektív tények és kutatások alapján dolgoztak és írtak, de tartalmazhat nemzetük iránti bizonyos fokú elfogultságot .
Érdemesnek tartom a tanulmányozott munkák szerzőinek nevét felsorolni: Szilágyi Farkas, Egyed Ákos, Orbán Balázs, Domonkos László, br. Kemény Gábor, Bíró Sándor, Györfi Dénes, Liviu Maior, Ela Cosma, Prof. Getie Elisabeta dolgozata, Avram Iancu levelei, Axente Sever (Ratiu-Batiu, vagy Rácz-Bács az eredeti szerb neve), Simion Prodan Probus („Becsületes”) ez utóbbiak levelei.
Erdélyben a forradalom lappangó parazsa már a fellobbanó pesti forradalom előtt itt-ott elégedetlenségek formájában pislákolva izzani kezdet. (Varga Katalin élesztgette a tüzet a móc vidék falvaiban, de ezt az uralkodó hatalom (osztrák és magyar) igyekezett kioltani. Nagyenyeden a szabadelvűek gyülekeztek Szász Károly körül: ,,most jött meg a rég óta várt alkalom, hogy azon magasztos eszméket… ezen vármegye szabadelvű férfiai diadalra juttassák.” (Dr. Szász Károly)
A pesti forradalom híre néhány napot késve érkezett meg Erdélybe, Nagyenyedre. Az erdélyi híres iskolaváros március19-én d.u. veszi hírét a nagy eseménynek mikor a biasini féle gyorskocsi befut a szálloda elé. Az utasoktól gyorsan terjed a hír s a diákok is terjesztik minden fele. A város hölgyei kokárdákat készítenek. A szabadelvű párt tagjai megbeszélést tartanak Szász Károly lakásán. Népgyűlést hívnak össze a vártemplomba, ahol Mihályi professzor elszavalja a Nemzeti dalt. Menesztik a konzervatív (császárpárti) főispánt. Március 30-án a megyegyűlés már megszavazza nagy tömeggel és nagy lelkesedéssel az uniót. Rövidesen a Kollégium bezárja kapuit. A tanárok közül egyesek beállnak a honvédségbe (Herepei K., Inze D.) a másik része a diákokkal nemzetőr csapatokat alakít. Vannak, akik rossz véget jósolnak, (mint a torockói Zsakó I. is: ,,A nagy vígasságnak megjön a böjtje”.) Lázas izgalom vesz erőt a kedélyeken. A kenyérkereső polgári foglalkozás fennakad. Mindenki fegyver után néz. A régi óntálak és tányérok puskagolyókká alakulnak át. Szilágyi Farkas, szemtanúként írja le, hogyan vonul le a parasztokból álló, lándzsákkal felszerelt nemzetőr csapat Felenyedről Enyedre, ahol egyesül a helyiekkel majd Miriszlóra meneteltek, és az ott lévőkkel együtt felesküdtek a magyar királyra (V. Ferdinánd) és a szentesített alkotmányra. Ősi nemesi kardokkal, pisztolyokkal fegyverkezett lovas nemzetőrök száguldoznak jobbra-balra. Egy közelgő politikai nagy vihar előszele lengedez, olvashatjuk tovább.
Pillantsunk be, mi történik román körökben.
Március 24.: Szebenben Simion Barnutiu és Ioan Puscariu kiadják a „Román Testvérek” felhívást, hasonló a magyarok 12 pontjához, kiemelten követelték a románok politikai, jogi egyenjogúsítását a többi erdélyi nációval. Ezt követi 25-én a brassói, a balázsfalvi, a marosvásárhelyi Alexandru Papiu Ilarian által fogalmazott program, majd 26-án szintén Marosvásárhelyen együtt a magyar és román kancellista fiatalok közös petíciója:(!) – a románok egyenjogúsítása a többi nációval, egyenjogú nyelvhasználat Erdélyben, a jobbágyság kártérítés nélküli eltörlése. 27-28-án a kolozsvári román fiatalok is összegyűlnek, megfogalmazzák 8 pontjukat. Április 1.-én megjelenik Balázsfalván a szervezők között Avram Iancu is. Elhatározzák az erdélyi románság balázsfalvi nagy gyűlésének összehívását. Április 3.-án megjelenik Brassóban Gh. Baritiu felhívása, melyben egy federativ programot (proiect) ajánl, megyei autonómiára épülő államrendszert javasol, ne legyenek a továbbiakban történelmi nemzetiségek, csak „erdélyiek”. Erdély legyen felosztva kantonokra, mint Svájc és általános választások legyenek, mint É-Amerikában. Ugyanaz nap Szebenben a Szász Nemzeti Egyetemen kihirdetik a románok egyenrangúvá emelését a Szászföldön. Ugyancsak április 3.-án az Abrudon Buteanu elnöklete alatt összegyűlt környékbeli románok is kijelentik egyenjogú mivoltukat, majd 6-án Topánfalváról elküldik a kolozsvári erdélyi diétának ezen kérésüket. (Tartsák tiszteletben a románok ezen jogait!) Május 15.-16. megszervezik a második balázsfalvi nagygyűlést Leményi János görög katolikus püspök elnökletével aki lelkesen támogatta a törvényt ,,Legyen Isten szent áldása az Unión és a hazán.”
Június 6.-án az erdélyi országgyűlés, ahol magyarok, románok, szászok megfelelő arányban, nagy számban vettek részt kimondta s törvénybe iktatta az úrbériségi törvény eltörlését. Kezdetben román papok is részvettek a megyei gyűlésen. A törvényt a legtöbb helyen a papok hirdették ki. A boroskrakkói kincstári uradalomnak és a magán birtokosoknak nagyobbrészt román jobbágyaik voltak. Maguk az urak közölték velük a lelkesítő jó hírt a jobbágyfelszabadításról. Nagy volt az őszinte lelkesedés, nagy volt az öröm a parasztság közt (magyarok, románok) hogy ők most már nem jobbágyok. Még közös ebéden is részt vettek uraik vendégeként. De rövid időn belül pénzen fizetett bujtogatók jelentek meg köztük. „Ne higgyetek a magyaroknak.” – „Kényszerből teszik, majd visszaveszik.” „Tegyük őket tehetetlenekké” „Ha kiírtjuk őket akkor lesz igazán a miénk a birtok.”
Jul.2-5.Budapesten megnyitják az egyesített magyar parlamentet nagyszámú erdélyi képviselettel. Jelen voltak román és szász küldöttek is. Első magyar népképviseleti országgyűlés.
Valójában minden nemzetiség a saját „vágyait „próbálta megfogalmazni, megvalósítani. A kezdetben együttműködő románok, szászok végül is külön érdekeket képviselve szembe fordultak a magyarokkal. A többiek, mint horvátok, szerbek, szlovákok eleve ellenségként viselkedtek. Míg a magyarok elfogadták a 12 pontot, a románok létszámukból kifolyólag egyenjogú képviseletet akartak. Mivel ezekkel késlekedett az új magyar kormány, türelmetlenné váltak és papjaik, majd osztrák biztatásra, önálló állam szervezést terveztek. Önálló nemzeti parlamentet követeltek és létrehozták a Román nemzeti bizottságot (Comitet national …), Afféle erdélyi román kormánynak tekintették. Erdélyt prefektúrákra felosztva, a hadsereget pedig római mintára képzelték el. (Ezt a harmadik balázsfalvi gyűlésen meg is szervezik) Mihálcon júniusban már földosztást követeltek, ahol aztán közbeléptek a székely nemzetőrök. Román áldozata is lett az összetűzésnek, amit máig túlértékelve magyaráznak.
A szászok saját kiáltványt, követelést állítottak össze a Királyföld függetlenségéről. Az uniót bizonytalanul fogadták. Támogatást kértek a Frankfurti Szász Parlamenttől. Az események nagy lépésekben haladnak előre.
Június-szeptember: Gr. Mikó Imre átveszi Erdély kormányzását Teleki Józseftől
Július 11.-én sor kerül a honvédség megszervezésére. Sorozás, rekrutálás Kossuth parancsára. Tiltakozások különösen román részről.
Az igazi problémák ( a két nép között) a harmadik balázsfalvi gyűlés után kezdődtek. (Szeptember 15.-28.). Itt jelentek meg szervezőként és lettek vezetők Avram Iancu a „mócok királya”, Axente Sever, Bálint pópa, Simion Prodán Probu, Moga Maior .Felosztották egymás közt a románok lakta területeket. Enyednek Prodán lett a parancsnoka. Ő Muzsina (Muzsnaháza) papjaként ott táborozott. Október16-án Puchner altábornagy erdélyi főparancsnok kihirdette az ostromállapotot Erdély területén. Ez a rendelet elvileg véget vethetett volna a román felkelésnek, ha Puchner nem értelmezte volna egyoldalúan a rendeletet. Mindenütt lefegyverezte a magyar nemzetőrséget és a magyar forradalom mellett kitartó erdélyi románokat. Így Leményi görög katolikus püspököt önkényesen leváltotta és kanonok társait börtönbe záratta. A románságot nem korlátozta, éppen felfegyverezte és a magyar nemzetőrség lefegyverzésére használta fel. A felkelők erre, valódi irtó hadjáratba kezdtek. Ekkor indult el a polgárháború. (Orbán B.) Ennek első következménye lett a kisenyedi gyilkolás, (okt.2.) több mint 100 embert öltek meg, akik a földesúr kastélyába próbáltak megmenekülni. Szász falvakat is feldúltak. Ezt követték a többiek (Ompolygyepűn 1700, Zalatna és Abrudbánya, Boroskrakkó, Magyarigen, Búzásbocsárd, …) Egész hegyalja elpusztítva. Megkapták a felhatalmazást, melynek alapján jogosnak, sőt jövőbemutatónak tűnt számukra a magyar és német falvak kirablása. Hunyad megyében Nicolae Solomon alprefektus nem tűrte a gyilkosságokat, katonai erőszakot, vagy rablást. Moga prefekt is képes volt fosztogatáson kapott embereit saját kezűleg lelőni. Bem írta Kossuthnak: ”Az én seregemben halálbüntetés mellett tilos a gyilkosság, a gyújtogatás, és a fosztogatás.”
Nov. 8-án a román martalóc sereg Avram Iancu vezetésével türelmetlenül, felkészülve vár Enyed letámadására. De történik valami! Csoda? Fogadjuk el, csoda. Enyed megmenekül. Hogyan? A román tábor Tövisre érkezéséről és a szándékukról tudomást szereznek az enyediek. Menekül ki merre lát. Az enyedi hatóságok tanácstalanok, mert a város védelem nélkül van. A nemzetőrség elirányítva másfelé. De akad egy bátor ember, aki megpróbálja a lehetetlent. Ennek az EMBERNEK a neve: Wiszkoczy Henrik, ő a nagyenyedi katolikus plébánia lelkésze és a minorita rendház főnöke. Személyesen vállalja, hogy elmegy Tövisre a románok táborába, hogy találkozzon Iancuval. Kemény tárgyalás után megegyeznek. Élelmet és pénzt követeltek. Wiszkoczi ezt megígéri és be is tartotta, így Enyedre, csak a vezetők jöttek be mulatni. A tábor kívül a városon, a szőlődombokon várakozott. Enyed szerencséjét talán az is befolyásolta, hogy Iancu vezette az oláhok több ezres tömegét és, hogy a császári királyi haderő is bevonul a városba. Puchner éppen a bányavidéken történtek miatt- igyekezett szakszerűbbé tenni a románok hadviselését, visszatartani őket az atrocitásoktól. Talán ez is oka, hogy januárig nem történtek nagyobb támadások községek ellen. (Kivétel Felvinc, melyet Enyedről tovább menve november 13-án feldúlnak, kirabolják, felégetik lakosait legyilkolják.) Az osztrákok november végére uralták már szinte az egész Erdélyt.
Kossuth november 29-én megbízza Bem József lengyel tábornokot az erdélyi honvéd csapatok parancsnokságával, aki, 1848 karácsonyán felszabadítja Kolozsvárt. Honvédeivel nem ünnepel, hanem Észak-Erdély megtisztítására indulnak. Bem szakított azzal a korábbi magyar stratégiával, hogy minden egyes pontot megszálljon. Fő céljának Urbán ezredes kiűzését tekintette. Nemigen törődött a román felkelőkkel. Következő cél a Székelyföld. Ezért a biztosító csapatokat csak Tordáig hagyta előre menni. Az évszázad legzordabb tele nehezítette, de nem állítja meg a harcokat. A Mócvidéken kitör az éhínség, a folyók, patakok befagytak, még a pincékben is elfagytak az élelmiszerek. Avram Iancu leveléből olvassuk. ,,A legnehezebb probléma a sereg élelmiszer ellátása.” Iancu ugyan megpróbálta az ellátást biztosítani, a molnárokat, szabotálókat szigorúan büntette. A tehetősebbektől és a gyerektelenektől rekviráltak gabonát és állatokat. A malmok lefagytak, őrölni nem lehetett.
Január 1-jén kivonul Enyedről a Gratze vezette osztrák helyőrség. A városban Simeon Prodan Probu prefekt vette át az uralmat. A nagyenyediek nem sokkal ezután küldöttséget küldtek Czetz János alezredeshez, a tordai magyar helyőrség parancsnokához, s kérték, küldjön védő csapatokat a városba. Czetz azonban jó szándéka ellenére nem tudta teljesíteni a kérést a Bemtől kapott parancs miatt. Kemény Farkassal együtt csatlakozniuk kellett a Szeben bevételére induló honvédekhez. A küldöttek ezután Beőthy Ödön erdélyi teljhatalmú országos kormány biztoshoz fordultak, de ő késve válaszolt. (jan.9.) Aki tehette értékeikből felpakolva a város vezetőivel együtt menekült, ugyanis egy románlapádi férfi hozta a biztos hírt, hogy Axente parancsot kapott a város elpusztítására.
Január 7-én este egy több ezres román felkelő tábor érkezett Axente vezetésével Csombordra. A parancsnok a nagyszebeni főparancsnokságtól kapott utasítással érkezett, hogy el kell pusztítani Enyedet, mint a magyar haderő egyik támpontját. A helybelieket mind a két vezér becsapta (Prodán és Axente) Prodán eskü alatt fogadta, hogy nem bántja a várost. Éjszaka azonban Axente rászabadította a városra a martalócait. (kb. 8-9000 embert) Most is a történtek legelején Wiszkóczy megpróbálkozott azzal, ami már egyszer bevált, vagyis megkereste Prodan prefektet, a vezért, aki éppen Felenyeden a kocsmában mulatott. Felelősségre vonva kérte, hasson oda, hogy mentse meg a várost, mire Prodán idegesen kardot kötött és elhagyta a házat. „A prezidens is kisiet, futni kezd, de nem elrejtőzni, amikor látja, hogy a Magyar utca ég, hanem segítség után kiáltozik. Világos volt Enyed pokoli éjszakája, nemcsak a nagy hóról visszasugárzó telihold fényétől, hanem a felgyújtott házak égő zsarátnoka világította meg az apokaliptikus képet.” A helyiek közül kb. 800 embert gyilkoltak meg a várost megszállók bestiális kegyetlenséggel. Ártatlanokat: öregeket, nőket, gyerekeket, mindenkit, aki nem volt román. A várost felégették, a Kollégiumot kirabolták, kincseit, értékeit, könyvtárát megsemmisítették, az épületet felgyújtották. Ezt folytatták több napon át, január 17-ig. Axente emberei Prodan után üzentek, hogy vinne ő is valamit a maradék prédából, de ő nem vett részt a rablásban. A szemtanúk közül az egyik úgy emlékezett, hogy Axente elégedetten nézte az elpusztult várost, kijelentve, hogy: ,,A parancs teljesítve!”. A Lossenau vezette osztrák sereg a közelben volt, de nem avatkozott közbe. Ezen események nem álltak itt meg folytatódtak Hariban, Nagylakon, Borosbenedeken, Járán. A vérengzéseknek csak a magyar csapatok győzelmes előnyomulása vetett véget az oroszok betöréséig. Bem beveszi Nagyszebent. Kiűzi az osztrákokat Erdélyből.
I. Miklós cár június elején megkezdi támadását 200 ezer katonával. A Haynau vezette osztrákok 160 ezres seregével szemben a magyar sereg 170 ezer katonából állt.
Az orosz betörést követően még két nagyobb móctámadásról, pusztításról emlékezik meg a történelem: Július 26.-án Nagyenyednek a második nagy pusztítása és július 30.-án Torockószentgyörgy felperzselése, kifosztása és a menekülni nem tudók legyilkolása történt.
„Nagyenyed az 1849-es év tavaszán annyira kiépült-olvassuk Szilágyi Farkas leírásából-, hogy a haza térő családok házaikban ideiglenesen megvonhatták magukat. A románoknak, úgy látszik, nem tetszett, hogy ez a város a legnyomorultabb helyzetben is, mégis él és romjai között magyar emberek laknak.” A nagy osztrák-orosz zűrzavarban nem tudni azt, hogy a helyi helyőrségek melyik napon hagyták el Enyedet, csak az tudott, hogy az alsófehér-vármegyei vadász-csapat július 20-án még Enyeden volt.
Július 26-án, dél körül Tövis irányából fegyveres román tömeg nyomult a városba, minek láttára a csekély számú lakosság lelkén újólag a legnagyobb rémület vett erőt, s batyuikat kezükbe fogva mindenki igyekezett menekülni, amerre menekülhetett. Gyalog, vagy szekéren a Magyar- utcán távozott Torda irányába, vagy mások a szőlőhegyekbe, erdőkbe menekültek, ott rejtőzködtek. A románok viszont mihelyt a városba értek hozzáfogtak a rabláshoz, gyilkoláshoz. Ezúttal 17 embert gyilkoltak le. A város minden pontján lehetett hullákat találni. mely tény azt bizonyítja, hogy a gyilkolás ez alkalommal is általános volt. A keveset, amit találtak azt elvitték, amit felgyújthattak, azt felgyújtották. A templomokat sem kímélték. A környék népe sem maradt ki a rablásból. A learatott kereszteket szekerekre rakta, vagy elprédálta. A város képét ezután Koós Ferencz nyugalmazott tanfelügyelő leírásából ismerjük, aki 24 honvédtársával augusztus végén Enyeden töltött egy éjjelt. Egy kovács közölte velük, hogy a kutakból ne igyanak, mert hullákkal vannak tele. „(…) Enyeden akkor azon kovácson kívül más embert nem láttunk. Már láttam leégett és elhagyott várost és községeket, mint Temerin, Szent-Tamás és még annyi más, mind romokban hevertek, de nekem egy se tűnt fel olyan rémesnek, mint Enyed”. Nagyenyed népe ott állt, ugyanúgy, mint 1849 januárjában, mindenéből kifosztva. Annál is rosszabbul, hogy most már a szabadság ügyét, sőt hazáját is veszve látta. Az, ezt követő események: Július 31. – segesvári veresség a cári seregtől, augusztus 9.-én Temesvár eleste, a császári, Haynau vezette seregtől elszenvedett veresség; Augusztus 13. Világosi fegyverletétel az oroszok előtt. De mindezek ellenére újra és újra volt erő az újrakezdéshez. Mi adott mindig erőt? Az erős hit és az a tudat, hogy nekünk igazi hőseink vannak. „Nekünk élni kell, és mi élni akarunk.”