Magyarbénye

Ezután megkezdődött a tizenegyedikes tanítóképzősök zenés-táncos műsora, amelyet Lá­zár Emőke vallástanár tanított be, az osztályfőnök, Bartha Melinda segítségével. Lassan mindenki elfelejtette, hol is van éppen, annyira bele lehetett merülni a diákok által elővarázsolt mesevilágba. Nemcsak a bényei magyar gyerekeket bűvölte el az előadás, hanem a szülőket és nagyszülőket is, akik közül néhányan románul kommentálták a látottakat. Két helybéli gyermek válaszolt az enyedi diákok felkérésére, és verset mondott, óriási sikert és megérdemelt tapsot aratva. Végül megnyílt a templom ajtaja, és korábban, mint várták, két rénszarvas kíséretében megérkezett a Télapó. Segítői is akadtak: Kerekes Hajnal, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének ügyvezető elnöke és munkatársai, Nagy Mária és László István szétosztották a szövetség és a Communitas Alapítvány ajándékait. Hasonló ajándékban részesültek korábban Abrudbánya és Nagylak gyermekei, a három helyszínen közel 60 csomagot osztottak ki. Az ünnepség után az enyedi küldöttséget ízletes töltött káposztával vendégelte meg a falu hálás magyarsága. Reméljük, hogy jövőre még több helyszínen jelenhetünk meg, és osztogathatunk szeretetet diákjainkkal.

A rendezvényről készült fotók megtekinthetők itt

Szabadság, 2011. december 20.