„MAGYAR SZÓRVÁNY – HAZA A MÉLYBEN”
Szucher Ervin Málladozó magyarságtudat című könyve került bemutatásra Nagyenyeden
2019 április 4-én az Áprily-estek vendége két marosvásárhelyi újságíró, Szucher Ervin és Bögözi Attila volt, előbbi szerzői minőségben, utóbbi pedig a könyv méltatójaként.
Szucher Ervint „régi ismerősként” üdvözölhették az enyediek, hiszen 2017 májusában már bemutatta a Végvárak omladozó falai első kötetét, a Toronyba zárt anyanyelvünket. A szórvány helyzetét bemutató riportkötetek nagy érdeklődésnek örvendtek a dél-erdélyi magyarság egyik védőbástyájaként szolgáló Nagyenyeden, ott, ahol sokan fogékonyak erre a kérdésre.
A szórvány intő jele…
A huszonnégy riportból álló könyv méltatását Bögözi Attila – nagyon találóan –egyik saját versének, Az Ünőkőnél –nek a felolvasásával kezdte, amelynek két utolsó sora „Csak pislog, mint bányászlámpa,/Magyar szórvány – haza a mélyben” képezte a beszélgetés indító gondolatát.
„ A szórvány valóban haza a mélyben – vélte Szucher Ervin- de mi tesszük azzá, mert nem gondoskodunk róla. A Székelységből nem látszik a szórvány, ez a régió nem tudja, mit jelent a szórványosodás. Pedig, ha csak a statisztikákat nézzük, el kellene gondolkodnunk ezen a folyamaton, ráadásul a szórványosodás egyre inkább megközelíti a tömbmagyarság határait”. A szerző rámutatott: jelenleg Csíkszereda 90%-a, Sepsiszentgyörgy háromnegyede magyar, viszont ott van például a könyvben is szereplő Piski esete, ahol a száz évvel ezelőtti, szinte színmagyar településen mára még 10% -nyi magyarság sem maradt. És a hasonló helyzetben levő településeknek se szeri, se száma. „ Ha nem lépünk, unokáink a Székelyföldön is már egy vegyes részen fognak élni, a vegyest pedig könnyű átbillenteni, erre példa Marosvásárhely”.
Makkay József, a könyv előszavában azon is töpreng, hogy vajon mennyire szomorú Szucher Ervin könyve? És arra a következtetésre jut, hogy Szucher Ervin könyve csak annyira szomorú, mint bármely, a magyar múltunkkal foglalkozó kiadvány, amely tükröt állít elénk. Szucher Ervin szerint könyve reális, jót is és rosszat is leír. Reménységre ad okot az, hogy a legtöbb településen megvannak azok a „kovászemberek”, akik felveszik a szélmalomharcot a demográfiai helyzettel.
Könyv, melynek nincs eleje, se vége
Az író-olvasó találkozón Bögözi Attila felolvasta a könyvről írt méltatását, ebből idézünk: „Mondandómat azzal kezdeném, hogy előrebocsájtom: Szucher Ervin könyvét nem ajánlom OLVASÁSRA.
Nem ajánlom olvasásra, azoknak, akik holtfáradtan este ágyba zuhanva, lekapnak a polcról egy könyvet, azért, hogy néhány sor olvasása átsegítse őket az álmok birodalmába.
Nem ajánlom altató helyett, mert azon fogják kapni magukat, hogy immár hajnali négy lett és még mindig csak olvasnak és olvasnak, és ezen az éjjelen már biztos nem lesz alvás, pedig ez a vacak könyv még csak nem is igazi regény, zaftosan jó sztorival, sűrű eseményekkel, lebilincselő fordulatokkal, melyekre amúgy istenigazából rá lehet izgulni, és nem kápráztat el titokban végbement csodákkal sem, amiktől hosszan lehet lúdbőrözni.
És ami még ezeknél is rosszabb: nincs kezdete se. És vége se.
Nincs kezdete, de nem azért, mert a főborítón a Végvárak omladozó falai alcím, felcím – nem is tudom pontosan, melyik – mögött ott huncutkodik egy zárójelbe tett római II-es (ami arra utal, hogy ez valaminek a folytatása). És nem azért nincs vége, mert a könyv hátsó borítóján a szerző szelíden „megfenyeget”, hogy a kötetet életre hívó írói szándéknak lesz még folytatása, szóval e kötetnek nincs se kezdete se vége, egyszerűen azért mert olyan a témája, aminek nincs kezdete – és én nagyon remélem – nem lesz vége se. Legalább is olyan vége nem, amilyet, a témát nálamnál sokkal jobban ismerő szociológusok, társadalomkutatók és egyéb okos emberek, jövőt kutató vízióikban lefestenek.
De ha nem hallgatnak rám, és mégis megvásárolják a kötetet, higgyék el nekem, egyáltalán nem fogják tettüket megbánni, mert ez a könyv első betűjétől az utolsóig, olvasmányos. Szinte azt mondanám, olvasása rejtőjenősen könnyed, pedig témája mindvégig komoly, tovább megyek: súlyos, amennyire súlyos lehet a szórványlét – mert ez a kötet vezérfonalát adó fő motívum – ami kisebbségbe szorult magyarságunk egyre aggasztóbb valósága.”
Könyv, mely egyszerre meghökkentő és elgondolkodtató
Bögözi Attila szerint már a mű szokatlan szófordulatot használó címe is sejteti a fentebbi kettős jellemvonást: Mitől, és miért is málladozó a magyarságtudat?
A lényegre tapintást, a valóság egy szegletének mesteri bemutatását, amely egyszersmind „rejtőjenősen olvasmányos”, csak olyan újságírók, mint Szucher Ervin képesek megvalósítani- vélte Bögözi Attila.
A könyv riportjai a történelmi Erdély legjobban szórványosodó vidékeire kalauzolják el az olvasót, Máramaros északi csücskétől, az asszonyok uralta Tiszahosszúmezőtől, az olténiai Zsilvásárhelyen (ahova évente egyszer érkezik az anyanyelv), a csángóföldi Lujzikalagoron, vagy akár a mehedinci Szörényváron át a bánsági Lippáig. „Földrajzi léptékkel mérve is hatalmas tabló ez a freskó, melynek alakjai a leépülő magyar közösségek mindennapi szélmalomharcának egyszerű hősei, akiket a kíváncsi riporter meghallgat, miközben riportalanyaival bebarangolja szűkebb pátriájuk múltját és ezer sebből vérző jelenét” – tette hozzá Bögözi Attila, aki ő maga is a szórvány egyik jó ismerője, saját meghökkentő „eseteiből” ő bemutatva néhányat az enyedi közönségnek.
A találkozó végén a szerző azzal az ígérettel búcsúzott el az enyedi közönségtől, hogy a sorozat harmadik kötetét is elhozza majd a Maros-parti kisvárosba.
BASA EMESE