KÓS KÁROLY ÉS AZ ERDÉLYI SZINJÁTSZÁS

(Áprily-estek a Magyar Kultúra Napja tiszteletére.)

2014. jan.23

Kötő József minden alkalommal véndiákként is jön Enyedre, hajdani iskolája városába. Ismerősök, jó barátok közé érkezik, de sohasem üres kézzel. Ritka, átfogó, mély gondolatisággal átitatott előadása ezúttal is méltó volt a Magyar Kultúra Napjához és az Áprily-estek tíz éves történetéhez. Kós Károly emlékezete a mai napon és folyamatosan szórványgondokat és megoldásokat idéz fel, még itt nálunk is, 50-100 km-re Kalotaszegtől, mert a mű, amit hátrahagyott egész Erdélyre kihat. A szerencsés, témaválasztás, egyben hiánypótló is volt. Az erdélyi magyar színjátszás küldetéstudatáról szóló előadás csak egy szelete az óriás tortának, de minden zamatát magában hordozza.

            Egy fiatal, pályája kezdetén levő művész Kékedi Roland első kiállítása, Sipos László festőművész bemutatójával érdekes és szép befejező epizódja volt az estének.

            Józsa Miklós bevezetőként, két nemrég elhunyt személy emlékét idézte fel. Debreceni Márta óvónő az Áprily estek látogatója és Vásárhelyi Irén tanítónő a máltai szervezet aktív tagja, ismert személyek voltak a városban A kb.50 fős közönség egy perces néma csenddel adózott a két enyedi emlékezetének. Az estek vezetője Józsa Miklós ezután jelentette be a műsort, de még a magyar kultúra napjának ünnepi lázában. Ez volt a 99. rendezvény az Árily-estek hosszú sorában

            Kötő József előadásából egy tudósítás erejéig csak csipegethetünk a sok szép és hasznos gondolatból. Kós Károly hatását elemezve az építészetben a kultúra más területein reneszánsz típusú kutatóként, mindig egy sajátos egyedi ízű stílust tudott megteremteni. Nemzetének egyértelmű elkötelezettje volt. Ihletéseiben kikristályosodott az erdélyi nemzetrész társadalmi és kulturális önépítésének ideológiája. Joggal hangsúlyozta, hogy a színjátszás a leghatékonyabb eszköz az önszerveződő önálló, magyar szellemi élet intézményrendszerének kialakításához. 1926-ban leszögezte: (…) „a színjátszás ügye szervesen össze van forrva az erdélyi magyarság elsőrendű létérdekével.  A két világháború közötti erdélyi magyar színházi élet történetét vizsgálva, bebizonyosodik, hogy Kós Károly szava nem maradt pusztába kiáltó szó, ideológiája szervesen beépült a színmozgalomba. Műve színházi modellek, és irányzatok ihletőjévé válik. Kemény János ezt az új művelődési modellt „ nemzetközösségi színháznak” nevezte. Erre példákat is halottunk az előadásban a János vitéz bemutatás kapcsán, vagy Tamási Áron drámáival. (Énekes madár) Megteremtődött tehát az erdélyi színpad a „helyi éltető források megtalálásával” Az Énekes madár” méltatásával kimondja (…)a mi színházunknak (…) missziója kell legyen (…)  a mi színházunk a magyar nyelv a magyar szellem, a magyar művelődés iskolája, szószéke kell, legyen. (Erdélyi Helikon 1936) Kós Károly színpadi szövegek alkotója is volt pl. a Budai Nagy Antal-ban, amelynek rendezési feladatát Bánffy Miklós látta el. Később a szerző halála 100. évfordulója küszöbén betiltották a dráma bemutatását.  Díszlettervezőként Kós Károly a transzilván lét megértésére és feltárására alkotott játékteret.

            Próféciája, öröksége továbbéléséről szól és méltó befejezése volt az előadásnak: „ Lesznek, akik utánam jönnek, majd az én maradékaim (…) nem szállnak le a hegyekről, hogy láncos rabjai legyenek idegen kultúráknak. Az én munkámat folytatják ők és az én életem örökkévaló lesz bennük, mert én itthon maradtam.”

            Az előadást a témához kapcsolódó vetített képek tették még szemléletesebbé pl. a kolozsvári színházakról, Kós Károlyról és két színészről: Kós Zsófiáról és Nagy Istvánról, a Jászai díjas színészről, aki valamikor enyedi diák volt. Csávossy György  elmondta a Kiálltó szó -2001 című versét, ami  a nagy erdélyi alkotó emlékét idézi fel. (…) Ha megmentesz egyetlen vágyat: / hogy túlélj itt –tied a pálma, / valóra válhat anyák álma, / mert nincs örökös ostromgyűrű, / kudarcot vallók tovább állnak, / s mint vezére a győztes várnak, / ki megadtad a vér adóját, / kitűzheted a jövő selymét,/ a béke szentelt lobogóját.

            Az est második részében Kerekes Hajnal ügyvezető elnök röviden bemutatta Kékedi Roland fiatal művészt, akinek a kiállítását megnyitották. Sipos László a Magyar Művészeti Akadémia tagja és a Barabás Miklós céh egyik alapító tagja rövid felvezetőjében a jelenkor képzőművészetéről beszélt. A művészeti megnyilvánulásokat három kategóriába sorolta: divatárú, és az elődök hagyományainak felhasználása. A XX. sz. művészi irányzatok, mint a kubizmus és szürrealizmus képviselői kihaltak (1955-1973)  A kialakuló űrbe  a nemzetközi nagytőke által propagált és finanszírozott megnyilvánulások foglalják el a teret. Ezt az előadó, „galerizmusnak” nevezte. A pillanatnyi értékrend ellentmond a századokat átölelő eredményeknek. Igy, mint mondta a „gyengén előadott bukfencet halálugrásnak reklámozzák” Sok galéria egy rövid idő után az alkotásokat a szemétbe dobja, hogy újjak jöjjenek helyükbe.

            Az előadó a fiatal művészről röviden beszélt. Felhívta a figyelmet, hogy az egyéni formarend, mondanivaló kialakításához idő, tanulmányok, élmények szükségesek és sok-sok kétely és csalódás is. Ronáld rálépett, lépeget ezen a göröngyös úton. Még az elején van, de méltányoljuk az őszinteségét, hogy nem a könnyebbik utat, a bukfencet választotta, hanem igyekszik felkapaszkodni a cirkusz kupolájába. Személy szerint drukkolok neki úgy is, mint szaktanára.

            Kékedi Roland az enyedi Ipari Lícemot végezte, majd a képzőművészeti egyetemen tanult, de anyagiak hiányában félbehagyta. Egyelőre Sipos László tanítványaként igyekszik fejleszteni kora gyermekkori álmát, hogy művész legyen. Ez volt első, 19 képből álló tárlata. Érdekes képei láttán sokan kívántak kitartást, sok sikert neki.

            Egy tartalmas és látványos Áprily-est után a „kései télváró” estében, az elégedett közönség, a szokott irányokban rajzott hazafelé.

            2014-01-24                                                                                    Bakó Botond