Közösségformáló agyagozás Torockószentgyörgyön

FOTÓ: A SZERZŐK FELVÉTELEI – Ilona mindenkire odafigyel

Balázs Janó és Ilona, Torockószentgyörgy művészei már jó ideje csodálják a falu természeti környezetét. 1995-ben vettek a településen egy régi házat. Akkor még Kolozsváron éltek. 2006-ban nyugdíjasként úgy döntöttek: kiköltöznek a nagyvárosból Szentgyörgyre. Ragaszkodtak a természet közelségéhez, ami idősebb korban azért is fontos, mert a művésznek állandóan megújuló ihletet jelent. 2007–2008-ban komoly építkezésbe kezdtek: felújították és kiegészítették a házukat. Ma a település egyik legszebb házában élnek, sokat dolgoznak, kirándulnak, kertészkednek, művészkednek, de sohasem tudnak betelni az őket körülvevő tájjal. A kertjükben Janó szoborparkját már sokan meglátogatták.

Agyag szülte ötlet

Építkezéskor, az ülepítő gödör ásása közben vették észre, hogy rendkívül jó minőségű agyag kerül a felszínre. A természet tehát egy véletlen folytán felkínálta ajándékát. Az agyag egy jó részét összegyűjtötték, és hagyományos módon, hordókban vízbe áztatva őrizték. Rájöttek, hogy ezt az értékes anyagot nem szabad csak úgy eldobni. A tárolt agyag egy idő után jó ötletet szült: mi lenne, ha a Székelykő alatti kis faluban agyagozó iskolát nyitnának? A gondolat lassan valósággá érlelődött. Ehhez persze a zsoboki évek is kellettek, ahol Ilona már jóval azelőtt agyagozásra tanította a gyerekeket, és sok tapasztalatot gyűjtött. Ma is azt vallja, hogy az alkotó tevékenység már kisgyermekkorban is igen jól fejleszthető. Többek között a gondolatok által vezérelt manualitással is.

Mire jó a kreativitás?

könyvekben is lehet mintákat keresni

Az alkotóképesség többé-kevésbé minden gyermekben megvan. Spontánul vonzódnak újszerű, eredeti megoldások, alkotások felé. Az alkalomra várnak, és oda húzódnak, ahol van lehetőségük kibontakoztatni ezt az összetett képességüket. Ilona szerint a mai gyermekek játékai nem kellőképpen kreatívak, és az iskola sem kínál gazdag lehetőséget az alkotó kibontakozásra. Gyermekeink gyakran kerülnek olyan helyzetbe, hogy egy megadott sémában boncolgatják a számítógép programjának titkait, vagy ülnek passzívan a televízió előtt anélkül, hogy visszajelzést küldhetnének, vagy valamit igazán alkotnának.

A régi mesterségek tudói, az asztalosmesterek, ácsok vagy fazekasok a saját kezükkel, ötleteikkel és gondolataikkal váltak alkotóvá a maguk szakmájában, és megtalálták az utat is, ahogy ide el lehet jutni. A környezetükben gyakran voltak inasok, unokák, tanulni vágyó fiatalok, akik előbb-utóbb ráéreztek arra, milyen jó szabadon használni a kézügyességünket, a képzeletünket, és végigvinni mindazt, amit elterveztek. Ha később, felnőttként adódott egy probléma, volt önbizalmuk ahhoz, hogy kreatív szellemben közeledjenek a megoldáshoz.

Ilona szerint a gyermekek agyaggyúrás közben, de más gyakorlati tevékenységek alkalmával is átesnek egy érdekes viselkedési érésen, és észrevétlenül megváltoznak. Vannak eleve félénkebbek, gyengébbek, türelmetlenebbek, velük többet kell foglalkozni, de megéri, mert előbb-utóbb náluk is megjelennek a változás jelei. Hollandiai barátaik elmondták, hogy az agyagozás náluk benne van az iskolai tanrendben. Biztosan nem véletlenül! Apáczai kora, a 17. század óta, tudjuk, hogy már akkor „lóhosszal” vezettek a tanügyi rendszer minden terén, hiszen a tehetséges erdélyi fiatalok is ott tanultak.

Beindul a szervezés

A helyi tanítónő jó szervező partnernek bizonyult. A januári-februári délutánok még igen hosszúak, a falu gyerekei a tanuláson kívül nagyrészt tétlenségre, vagy esetleg tévézésre vannak ítélve. Még nem lehet annyit kinn lenni, játszani vagy segíteni valamit a nagytatának. A hír, hogy Ilona néninél és Janó bácsinál lehet agyagozni, kíváncsivá tette őket. Délután 4 órára szólt a megegyezés, de néhányan már fél négykor ott tébláboltak az ajtó előtt. Nemcsak a tanító néni biztatására érkeztek, hanem önkéntesen is. Áron és Márton csak úgy beállított: – Jöttünk agyagozni – mondták. Szívesen fogadták őket is. Akadt, aki az óvodás testvérét is elhozta. Kezdetben 16-an gyűltek össze, később ez a létszám növekedett. Ma már két csoportban jönnek, egyesek péntek délután, mások szombat reggel, összesen 24-en. Mindkét alkalommal a ház alagsorában kialakított úgynevezett kisműhelyben dolgoznak, jó körülmények között. Van egy nagy munkaasztaluk, ahol mindnyájan elférnek, és polcok az elkészített munkák számára.

Így indult el egy alternatív tanfolyam Szentgyörgyön, ahol még fizetni sem kell. Lássuk, mi is történt ezután!

Foglalkozás közben

Szebbnél szebb munkák sorakoznak a polcon

A gyermekek előkészítik az agyagot, majd mindenki megkapja a porcióját. Kezdetben nagy élvezettel gyúrják a két tenyerükben, vannak, akik rövidebb, akadnak, akik hosszabb ideig. Aztán egyszer csak beugrik egy ötlet, és megjelennek a formák: házak, kutyaól, kutya, pásztor, kerítés, maszkok, barlang, edények, korsók, lovak és még sok minden. Munka közben a foglalkozást irányító Ilona megjegyzései tudatosan segítő, tanító jellegűek. „Addig gyúrjátok, amíg lesz belőle valami… A kicsik azt csinálják, amit éppen kitalálnak… Na, ezt egy kicsit jobban össze kell gyúrni… Vigyázz arra, hogy ami nagyon eláll, úgy görbítsd, hogy ne törjön le… Györgyi, ezt neked csináltam, nézd, milyen jó puha anyag…Ha a kezedben gyúrod, szárad és keményedik…”

A legtöbben elmélyülten dolgoznak, láthatóan élvezik a kezük és a gondolataik összjátékát. Néha egymás munkájára is átpillantanak, mint a felnőttek a szomszéd portájára, aztán egy darabig pihennek, gondolkodnak, hogyan is tovább… Fényképezgetés közben felfigyeltem arra, hogy miközben gyúrják, alakítják az agyagot, spontán megjegyzéseket tesznek: „Lehet jól játszani vele… a legjobb, hogy mindenfelé lehet gyúrni… kis házat csinálok belőle…olyan házat csinálok neki, hogy forogjon benne a kutya…a kutyaházra csinálok tetőt is, ez traktor, nem autó, te… itatót és pásztort csinálok az agyagból…én már gyurmáztam is az óvodában, de ez egészen más…”

Jelzések és következtetések

A szülők felé küldött jelzések igen hasznosak lehetnek, hiszen Ilona, akinek vannak pedagógiai előtapasztalatai, munka közben figyeli meg a gyerekeket. Itt nem unatkoznak, és nem rosszalkodnak. Maga a kézügyesség szintje sokat elárulhat róluk, az, hogy milyen kedvvel, milyen hozzáállással dolgoznak, van-e kellő ambíciójuk, érdeklődésük, kitartásuk. Ezek mind olyan vonások, amelyeket egyrészt fejleszteni lehet, másrészt ismeretükben a későbbi iskolai irányt és a pályaválasztást is tudatosabban lehet majd irányítani.

Az agyagozó műhelynek azonban más értékei is vannak. Ilona lopva beviszi a népművészet szeretetét a tudatukba, lehet, hogy később a korongozást is megtanulják, és így egy ősi mesterséget elevenítenek fel. Az érdeklődés január óta nemcsak fennmaradt, hanem fokozódott is. Lassan megfigyelhetők a viselkedési változások. Alakul a közösségi érzésük, megtanulják észrevenni a faluban az igazi értékeket, megtanulnak türelmesnek lenni és odafigyelni önmaguk és mások munkájára. Ez a foglalkozás nem annyira elméleti, inkább életízű, és ezért közelebb áll ehhez a korosztályhoz. Jobban hasznosíthatók a saját, eredeti ötletek, a manualitás pedig igen jó hatással van rájuk. Már jelentették Ilonának, hogy a szülők a falu más pontjain is kutattak és találtak jó minőségű agyagot.

A közeljövő pedig elég bíztató, meggyúrják agyagból a saját falujukat. Nyári tábort is terveznek, vegyesen, más tájakról érkező gyerekekkel. Szentgyörgy napon kiállításra készülnek, ahol bemutatják szüleiknek, rokonaiknak, más érdeklődőknek az alkotásaikat, amit nevük kezdőbetűivel láttak el, büszkén hangoztatva: íme, ez az én munkám!

Szabadság, 2010. március 30.