Képviselőként Kötő József január 24-én járt először Nagyenyeden, Duy Erika irodavezető társaságában, és rögtön a Kollégiumba vezetett útja, ahol 1953–56 között végezte középiskolai tanulmányait. A vendéget Szőcs Ildikó igazgató fogadta, jelen volt Demény Piroska aligazgató és Kerekes Hajnal, az RMDSZ helyi szervezetének ügyvezető elnöke is.
Kötő József figyelmesen hallgatta az enyedieket
A beszélgetés folyamán kiderült, hogy Kötő József személyében az enyedi kollégium sorsát, mai helyzetét mélyen értő személy próbál segíteni, akár konkrét helyzetekben is. Szó esett többek között az épületek sorsáról, a profilokról, a református osztály jövőjéről. Beszélgettek az alapszerződésről, de a küküllővári iskolások és a dolgozó nyugdíjas tanárok helyzetéről is. Kötő József azt is elárulta, hogy tényleg váratlanul érte a választási siker, hiszen éppen a két világháború közötti színészlexikon megalkotásán dolgozik, amit őszig be kell fejeznie. Ettől függetlenül ezentúl aktívan részt vállal a parlamenti munkában, de odafigyel Fehér megye, a Kollégium gondjaira is. Ígérete szerint ezentúl minden hónap utolsó szombatján ellátogat a megyébe.
Szabadság, 2009. január 28.