Két Magyar Házat újítottak fel Fehér megyében a járvány idején

Ünnepélyes átadásra várnak a patinás ingatlanok  Székelykocsárdon és Vajasdon

Mindkét település abban a szerencsés helyzetben van, hogy létrejöttek olyan tevékeny egyesületek, amelyek már több éve kitartóan dolgoznak a helyi magyar közösségekért és hosszú távú projekteket, nagyobb beruházásokat is felvállalnak. Ugyanakkor Székelykocsárdon és Vajasdon egyaránt a helyi református egyházközségek rendelkeznek két-két olyan ingatlannal, amelyek alkalmasak közösségi terek kialakítására és a jó együttműködésnek köszönhetően, sikerült megállapodást kötni a használatról.

Székelykocsárd: volt bentlakás, lesz szórványkollégium

Székelykocsárd alig 25 százalékot kitevő magyarsága jelenleg szerencsés helyzetben van az RMDSZ színeiben újraválasztott magyar polgármesterének, Csegezi Zsuzsának köszönhetően is, aki összefogja az itteni magyarságot és komoly fejlesztéseket kezdeményez a településen. A községgel együtt látványosan fejlődik a Gróf Gálffy János Magyar Közösségi Ház is, amely tulajdonképpen egy közös udvarban levő két épületből áll: az egyik a már ezelőtt három éve átadott közösségi ház (amelyben a régi óvoda működött), a másik pedig a frissen elkészült bentlakás, amely a tervek szerint, szórványkollégiumként szolgálja majd az Aranyosszék legkeletibb csücskének területén szétszóródott magyarságot.

A tavaly felújított, eredeti formáját megőrző tornácos épület egyre otthonosabban hat, nemhiába működött itt a környék egyik legkedveltebb magyar bentlakása a múlt század derekán. A helyi református egyház tulajdonát képező ingatlan az államosítás után a magyar alsó tagozatnak nyújtott fedezéket, majd amikor azt átköltöztették az új iskolaépületbe, az önkormányzat lemondott karbantartásáról, egy ideig ide száműzte a falu könyvtárát. Amikor az egyház visszakapta tulajdonát, megpróbálta helyreállítani a károkat, forráshiány miatt azonban csak apró lépésekkel haladhatott. Egy termet sikerült rendbetenni, ahol a fiatalok színjátszó csoportja, majd a református kórus gyakorolt.

Közös megegyezéssel, néhány évvel ezelőtt, mindkét épület használatát a Cserevár Egyesület kapta meg, amelyiknek minden évben sikerült javításokat elvégeznie. A bentlakás felújítása az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Erdélyi Református Egyházkerület püspöki hivatala támogatásával kezdődött el, 2020-ban pedig a Bethlen Gábor Alap finanszírozta a belső javításokat és felszereléseket , a fürdőszobák pedig a Communitas Alapítványnak köszönhetően készültek el.

A beruházások pedig Székelykocsárdon teljes mértékben indokoltak, nem csupán az értékes ingatlanok állagának megóvása miatt, hanem azért is, mert itt számos olyan tevékenység zajlik, amelyeknek megvalósítására megfelelő körülményekre van szükség. A Cserevár Egyesület egyik legnagyobb megvalósítása a délutáni oktatás beindítása volt 2018-ban, amely megmentette a helyi magyar tagozatot. A foglalkozások a magyar házban zajlanak, ahol ízlésesen berendezett termek, korszerűen  felszerelt konyha és mosdók vannak. Jelenleg az egyesület kisbuszaival ingáztatják a gyerekeket, a bentlakás épületének berendezésével azonban távolabbi gyerekeket is fogadhatnak. Az egyesület egyébként kiemelt figyelmet fordít az oktatásra is, minden évben különböző foglalkozásokat, táborokat szervez, idén januárban pedig 17 új táblagép átadásával próbált segíteni az online oktatás miatt nehéz helyzetbe került diákokon. A járványügyi korlátozások miatt 2020-ban nem sikerült megszervezni a szokásos hangulatos gyermeknapot, de az egyesület tagjai 300 székelykocsárdi és vajdaszegi óvodás és iskolás számára szállítottak házról-házra ajándékcsomagokat.

Az egyesület néptánccsoportot is működtet, a helyi patakról elnevezett Kis és Nagy Zúgót, amelynek szakmai oktatását a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósítja meg, sajnos jelenleg a járványhelyzet miatt szünetel a tevékenység. Mivel a kocsárdiak közismert sportkedvelők, a Cservár Egyesület ezt a tevékenységet is támogatja: az elmúlt esztendőben úszótábort, fociversenyt és egy feledhetetlen sporttábort szervezett a Fekete-tengeren illetve a Duna-deltában.

Vajasdon az íjászat hódít teret látványosan

A Gyulafehérvár szomszédságában fekvő településen a Magyar Házat a régi kántortanítói lakban hozták létre. A tornácos, hagyományos formáját szinte teljes egészében megőrző épület nemsokára Vajasd egyik legvonzóbb pontjává válhat.

A kommunizmus idején az épületben sokáig óvoda működött, a visszaszolgáltatást követően pedig, a 2010-es évek elején csak két évig volt használaton kívül, tehát nem egy sokáig elhanyagolt épületről van szó, mégis sok tennivaló akadt a felújításkor. Amikor a református egyházközség újra birtokba vehette az épületét, rövid időn belül át is adta hosszú távú használatra a Vajasdi Margaréta Néptáncegyüttes Egyesületnek, amelyik folyamatosan próbált beruházásokat kezdeményezni. Szórványtelepülésről lévén szó, a komolyabb munkálatokat lehetetlen volt önerőből megvalósítani, ezért csakis pályázatokkal sikerült előteremteni  a szükséges anyagi forrásokat. A  Communitas Alapítvány a fűtésberendezést és a bútorzat megvásárlását támogatta, de hozzájárult a járvány miatt szűkebb körben, szeptember 20-án megrendezett  IV. vajasdi magyar falunap megrendezéséhez is. A Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Márton Áron Szakkollégium), akárcsak Kocsárdon, a délutáni oktatás fenntartását teszi lehetővé ebben a kihívásokkal teli tanévben.

A Magyar Ház kapujának megnyitása számos egyházi és egyesületi tevékenység megvalósítását teszi lehetővé. A felújítás során két kisebb termet egybevontak, így elegendő hely lesz a néptáncpróbák és a délutáni oktatás számára is, de a kisebb rendezvények is teret kaphatnak majd itt. Az udvaron egy kezdetleges színpad található, a kiterjedt füves rész pedig táborozásokra is alkalmas. Jelenleg az íjászat örvend nagy népszerűségnek Vajasdon, az elmúlt időszakban több megyei szintű rendezvényt is fogadott a Magyar Ház. 2020. október 24-én került megrendezésre a II. Fehér megyei honfoglaló hagyományőrző találkozó. A rendezvényt az udvaron tartott közgyűléssel nyitotta az Aranyosszéki és Alsó-Fehér Vármegyei Huszár és Honfoglaló Hagyományőrző Egyesület, amelyhez az egyesületi tagoknak online is volt lehetőségük csatlakozni, délután pedig egy meghitt, baráti hangulatú íjászversenyen mérhették össze ügyességüket az íjászok. A falu gyerekei illetve a kezdők számára egy hónappal később, november 23-án tartottak íjászvetélkedőt.

Természetesen a felújítások egyik településen sem bejeződtek be, hiszen az udvarok szépítése és a hiányzó felszerelések póitlása következik, de mindkét egyesület bizakodóan tekint a jövőbe.

BASA EMESE

Támogatók:

BETHLEN GÁBOR ALAP

Letölthető logók – bgazrt.hu

COMMUNITAS ALAPĺTVÁNY

Communitas Alapítvány logó

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM

FIXME:token.header.jump_to_home

CSOÓRI SÁNDOR ALAP