KAMPÁNYNAP NAGYENYEDEN, WINKLER GYULÁVAL

(2014. máj.16)

             Winkler Gyula európai parlamenti képviselő pénteken egész délután vendége volt a Maros parti kisvárosnak. A biztos befutó, RMDSz. jelölttel, három alkalommal találkozhattak a nagyenyediek. A Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban a magyar vállalkozókkal találkozott, ahol érdekes eszmecserét folyatott a gazdasági lehetőségekről, egy olyan területen, ahol leginkább otthonosan mozog.

            Kora délután az Inter-Art Galériában, közel a Kollégiumhoz a művészetkedvelőkkel találkozott. Mielőtt leereszkedett a pince Galériába láthatta a megújuló történelmi városközpontot, az egyre jobban kibontakozó új köntösbe öltöző 392 éves Kollégiumot, a külső színében az iskolával szinkronba kerülő megújított Városházát és a Bethlen Kastélyt, valamint a Váron folyó munkálatokat. Az újabb termeket elfoglaló, egyre táguló Galériában egy ismerős kiállítás várta, hiszen tavaly Brüsszelben ő maga is nagyvonalúan támogatta azt az Inter-Art kiállítást, ami 2013 márc. 19-én nyílt meg Balog István, Inter-Art elnök szervezésében. A művészeten keresztül éppen azon a ponton támogatta a kisvárost, ahol a turisztikával karöltve elképzeli a jövőjét. Jelen voltak még Ladányi Árpád RMDSz elnök, Kováts Krisztián alelnök, Hadarig Ioan a Kulturközpont elnöke, aki ismertette a nemzetközi kiállítás történetét. Rövid Inter-Art megemlékezés történt, néhai Krecsák Albert volt enyedi alpolgármesterről, aki aktív, állandó részvevője és támogatója volt a város művészeti fejlődésének, a kiállításoknak. A megemlékező oklevelet özvegye vette át. Rus Liviu alpolgármester felvetette a régi mozi épülete átadásának kérdését, ahol a tervek szerint egy új Kultúrközpontot létesítenének. Ebben a képviselő megígérte a segítségét.

            Winkler Gyula Eu-parlamenti RMDSz képviselő és jelölt, románul és magyarul elmondott hozzászólásában utalt arra, hogy 25 napja kampányolnak itt Erdélyben. Megdicsérte a már látott kiállítást, amit itt Enyeden még szebbnek ítélt, meg, mint Brüsszelben volt. Egyébként apja révén, aki itt született személyes kötődései vannak a kisvárossal, ahova mindig szívesen tér vissza. Az a véleménye, hogy nemcsak a fővárosoknak kell reklám. Itt az Inter-Art tevékenységére is utalt, főleg a Brüsszelt is megjárt sikeres kiállításra. A bólogatásával egyetértő alpolgármesterre tekintve, említette, hogy a „decentralizáció,” mindenkinek érdeke, hiszen innen Enyedről, sokkal jobban megtudják, ítélni a helyi dolgokat, mint Bukarestből.

            D.u 18 órakor a Liviu Rebreanu Művelődési Központ  színpadán jelent meg, Ladányi Árpád megyei RMDSz elnök kíséretében, ahol a magyar közösséggel találkozott és rövid kampány beszédet mondott. Felszólította a nagyenyedieket, hogy menjenek el szavazni a magyar érdekek szolgálatában, amit, nekik képviselniük kell Brüsszelben. Tegyük hozzá, hogy fontos az Unió szempontjából a néppárti többség is, amihez mi is hozzájárulhatunk. A kb. félig telt teremben, néhány jelenlevőben biztos ott szunnyadtak a felteendő kérdések. Az én kérdéseim így hangzottak volna:1. aképviselő úr lát-e esélyt a magyar-magyar összefogásra, egységes képviseletre, hiszen az őshonos nemzetiségek szempontjából fontos időszakban, a Fidesz nemzeti listáján is, ott lesznek a határon túliak. Véleménye szerint lesz-e tehát egységes cél és összetartás? 2. Az autonómia kérdésében, annyi „aprómunka” és tüntetés után lesz e, áttörés, a következő parlamenti ciklusban? Sajnos a képviselő úr elsietett, így nem volt lehetőség, arra hogy a kérdéseket feltegyük és tapasztalt válaszait, véleményét meghallgassuk. A Csyki Gergely színház előadása az „I live You” sok életszerű jelenettel, nyújtott sikert kiváltó, sokszor humoros válaszokat, szórakozást, szerelmi kérdésekben, főleg fiataloknak.

               2014-05-19                                                                            Bakó Botond

A rendezvényeken készült fotók megtekinthetők itt.