IX.Magyarlapádi tavaszi népi vigalom

                   A Maros- és Kis-Küküllő-mente szórványközpontjaként számon tartott Magyarlapád egyik legszebb, leghangulatosabb rendezvénye a Tavaszi népi vigalom, amely sok érdeklődőt vonz a faluba a környékről és az anyaországból egyaránt. Idén május 20-22 között rendezték meg az eseményt, immár kilencedik alkalommal. A jelentősebb tavaszi munkálatok közé ünnepként, “erőgyűjtésként” beiktatott program a megújulás, a jövőbe vetett remény, a természetszeretet, az egymásra való odafigyelés szellemében zajlik. A közeli Várhegy legszebb tisztásán, a Hétágterén felhangzó eredeti népzene, a magaslaton népviseletben táncoló párok, a friss pörkölt illata, a híres lapádi bor és sajt általában feledhetetlen élményt biztosít mindenkinek. A résztvevők száma pedig évről-évre nő: hozzávetőlegesen 100 helyi és környékbeli lakos valamint 70 magyarországi vendég vett részt, akikkel közös néptánc-és népdaloktatás valamint táncház és egyéb hagyományőrző tevékenységek, kulturális programok kerültek megrendezésre. A program során a helyi, aranyminősítéssel rendelkező Pirospántlikás zenekar valamint Nyitrai Tamás ( Junior Prima Primissima díjas prímás) zenekara biztosította a muzsikát. A helyi táncok hitelességéért a faluból és a környékről származó , a népművészet nagymesterei kitüntetéssel rendelkező személyek kezeskedtek. A rendezvényre minden évben ellátogat a Budapesti Kertészeti Egyetem Néptánccsoportja, akikkel immáron 13 éve ápolnak kiváló kapcsolatot.

   A szervezők szerint a program két jelentős, regionális hatású cél érdekében kerül megrendezésre. Egyik fő cél a helyiek számára a változatlan formában fennmaradt, élő hagyományok megőrzése és továbbadása a fiatalabb generációnak, a másik pedig a határon átnyúló kapcsolatok közvetlen formában történő megteremtése, azok ápolása, a magyar identitástudat erősítése érdekében.  A folytonosság szellemében összeállított programot évente sikerül új ötletekkel gyarapítani, az idén hangsúlyt  fektettek a helytörténeti érdekességek, például a XIII. századi református lapádi templom, a fugadi Bánffy-kastély, a Gizella királyné erdejének bemutatására.  Az anyaországi vendégek különösen értékelték, hogy eredeti környezetben, népművészek , népi mesterek ismertették a falu hagyományait. Ezzel egyidőben szoros , a határon átnyúló kapcsolatok alakulnak ki, amelyek igen fontos szerepet játszanak a szórványvidéken élő lapádiak nemzettudatának erősítésében is.

Basa Emese

A rendezvény támogatói:

a Bethlen Gábor AlapBGA_alap_146

és a Communitas Alapítvány

communitas_RMDSZ_logo_146