A kincses város néptánctalálkozójának teljes pompája megmutatkozott a Miriszló Gyöngye Egyesület ragyogó rendezvényén
Évről-évre egyre nagyobb érdeklődés övezi a miriszlói magyar napokat: nem csak a falu apraja-nagyja van kint ilyenkor az utcán, hanem Nagyenyed környékéről is rengetegen ellátogatnak a mindössze 7 kilométerre fekvő településre. Igaz ugyan, hogy a Szent István-napi néptánctalálkozó résztvevőinek fellépése valódi csemege bárkinek, de a szervezők vendégszeretete is nagyban hozzájárul a pótolhatatlan élményhez.
Idén is augusztus 20-21-e volt a legnagyobb ünnepnap a vegyes lakosságú Miriszlón, hiszen ekkor telik meg igazán élettel a szőlőtermeléséről, egykori jó borairól ismertté vált település. A sikeres szervezés frontembere, Szabó Csilla Erzsébet óvónő, a Miriszló Gyöngye Egyesület elnöke, már hónapokkal előtte készülődik az eseményre és ez a legapróbb részletekig érzékelhető, hiszen táncosok, vendégek, határon innen és túl, meglepetéssel tapasztalják az itteni kedves fogadtatást. Emberszeretet, a népi táncok és a népi kultúra iránti elkötelezettség, a más vidékek táncai iránti érdeklődés és tisztelet – no meg a bőséges finom falatok és „kontyalávalók” a vendégszeretet kulcselemei, ezek teszik kellemessé, feledhetetlenné az itt eltöltött időt. A tavalyi sikeres rendezvény után, amikor kiemelt esemény volt az akkoriban rekonstruált helyi népviselet bemutatása, mindenki számára kérdés volt, hogyan lehet ezt fokozni 2016-ban?
…Nos, a nem mindennapi fogadtatás és a tavalyinál több külföldi néptáncegyüttes jelenléte idén is rendkívülivé tette az eseményt, ugyanakkor az elmúlt évhez viszonyítva kibővült a gyermekprogramok kínálata is. Szombaton, augusztus 20-án, kézműves tevékenységekkel, többek között nemezeléssel, gyöngyfűzéssel, ostorfonással indult a program, ezt követően a kicsik gyermektáncházba siethettek, ahol a környező települések résztvevőivel is barátkozhattak. Ez után következett a színpad, melyen a csombordi Pipacs, a nagyenyedi Fügevirág, a székelykocsárdi Zúgó és a Miriszló Gyöngye(a kezdők) mutatkozott be, ezt zsíroskenyér party, majd közös buli követte.
A vasárnapi ünnepi istentiszteleten megtelt az 1843-ban a Bethlen Gábor Kollégium által építtetett, majd a 2008-ban a jelenlegi RMDSZ-es miriszlói alpolgármester, Csép Tamás adományából felújított bensőséges hangulatú református templom. Igehirdetésében Kóródi Kiss Ibolya lelkésznő a maroknyi kis közösség kitartására, identitásának megőrzésére, értékeinek ápolására buzdította híveit. A megható prédikációt az Aranyosegerbegyi Árvalányhaj Vegyeskórus fellépése tette emelkedettebbé.
Délután 3 órától kezdődött a néptánccsoportok látványos felvonulása a falu utcáin, majd 5 órától a színpadon való fellépésük. Egy- két kivétellel a 18. Szent István-napi Néptánctalálkozó összes kolozsvári résztvevője megtisztelte a miriszlói rendezvényt is, itt tartották a zárógálát. Magyarországról a Villányi Német Nemzetiségi Együttes, a Leőway Táncegyüttes és a Nyisztor György Hagyományőrző Néptáncegyüttes, Ukrajnából a Ritmus Néptáncegyüttes, Szerbiából a Maroknyi Tánccsoport és Vegyeskórus illetve Szlovákiából a Nádas Ifjúsági Néptáncegyüttes lépett fel, volt lengyel, görög és olasz csoport is, az erdélyi néptáncmozgalmat pedig három kiváló fellépő képviselte, a kolozsvári Szarkaláb , a csíkkozmási Bojzás Néptáncegyüttes és természetesen a helyi Miriszló Gyöngye Néptánccsoport.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Lőrincz Helga Fehér megyei RMDSZ elnök, aki beszédében további kitartásra és odaadásra ösztönözte a miriszlóiakat, valamint Ion Dumitrel a Fehér Megyei Tanács elnöke, utóbbi a nemzetiségek hagyományainak ápolását hangsúlyozta.
Sebesi Karen Attila moderátor kiemelte: a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és a Szarkaláb Néptáncegyüttes közös szervezésében megvalósuló 18. Szent István-napi Néptánctalálkozó nem csupán a kalendárium szerint ünnepli „nagykorúsítását”, hanem minden kétséget kizáróan régiónk legrangosabb rendezvényei közé nőtt fel. És valóban, a rendezvény egyre fontosabb identitásmegőrző és kisközösségi önszerveződést gerjesztő szerepet játszik Erdélyben, ugyanakkor az európai kisebbségi és regionális kultúrák számontartott találkozóhelyévé vált. Az elismeréshez az már csak külön ráadás, hogy egy gyöngyszemnyi kis faluban, mint amilyen Miriszló, olyan mértékű összefogás és szervezőerő tapasztalható, amely lehetővé teszi egy ilyen kaliberű kulturális program kifogástalan lebonyolítását.
BASA EMESE
Támogatók: Miriszlói faluközösség, Miriszlói Helyi Tanács, BATSON CONSTRUCT, GYERMELYI.
Kiemelt támogatók: Fehér Megyei Tanács, AUGUSTIN BENA Kulturális Központ,
Communitas Alapítvány
Főtámogató: Bethlen Gábor Alapítvány
Fotók: Basa Emese