HOLÁNYI JULIANNA
SZÍN-VILÁG című tárlatának nyitóbeszéde
a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban
–35 év művészete margójára-
Nagyenyed, 2015. augusztus 12.
Kedves Holányi Julianna!
Tisztelt közönség!
1922-ben Sipos Domokos, 12 évvel elballagása után a Bethlen Gábor Kollégium 300. évfordulójára írását így zárja: „Ó, öreg kollégium, elmegyek hozzád ifjúságomért, – belebámulok az elmúlt esztendők medrébe, s keresem az örökké változó homokban egy szegény kisdiák lábnyomát.”
Most, 2015-ben Holányi Julianna 50 évvel elballagása után, a Bethlen Gábor Kollégium fennállásának majd 400. évfordulóján, amikor az Alma Mater vergődve készül új köntösbe öltözni, eljön ifjúságáért, belenézni az emlékek medrébe. Tette ezt a 20, 40, 45 éves találkozókon, teszi most is az 50 éves találkozón, az okleveles villamossági mérnök, hozza festőművészete érett gyümölcseit, hogy bemutassa és adja.
Nem lehet csak az emlékekből élni, alkotni kell, alkotni mások megörvendeztetésére. – Ha eddig csupa kerek számokat hallottunk, akkor mondom tovább, ez a 130. egyéni kiállítása Holányi Juliannának (több mint 200 csoportos kiállításon vett részt), – benne van az a 35 év, pályájának kiforrottsága, Áprily megfogalmazása szerint, művészete sárgára érett gyümölcse színe java.
Találkozás, bemutatkozás, erőmerítés – emlékezés, átadás, feltöltődés a holnap alkotásához, úgy ahogy Sipos Domokos meggyőződve vallotta a Kollégiumról: „tudom te mindig adsz nekem…”, mert ahol kaptunk valamit, oda szívünk visszavágyik. Hozzuk, amit alkottunk, letesszük, bemutatjuk, együtt örvendezünk és tovább megyünk újat alkotni.
Itt tárulnak elénk Holányi Julianna művészetének legfrissebb gyümölcsei, papíron, vásznon, festékbe mártott ecsettel, pasztellkrétával, tus és vegyestehnikával alkotott képei. Jelen tárlaton találkozik az Isten alkotta táj (általános, erdélyi és balatoni ihletettségből) az ember alkotta Isten-hajlékokkal, Alsó-Fehér vármegye mélyszórványi drámája. Sok templomban megszűnt a lelkészi szolgálat, nincs hallgatóság, nincs gyülekezet, ott ahol múltat idézve beszélnek a kövek, megszólítva az arra tévedő vándort, fehéren feketével, igen, gyászos és drámai. A népírtva kiontott piros vér régente fekete, ami patyolat fehér volt, málladozó és mohás. (ezeket látni fogjuk a kudzsiri tárlaton). Mindezt jönnek vigasztalni a táj lenyűgöző színvilága és a feszültséget oldó virágcsendek. Múlt és jelen, Isten és ember alkotta, sirattatva és simogatva hatni ránk, a megalkotott szépben gyönyörködőkre.
Amilyen a táj, olyan a kép, amilyen a kő, olyan a rajz, nincs leegyszerűsítve, nincs átdolgozva, nem a művészi szabadság, hanem a pontos ábrázolás sugárzik az alkotásokból. – A művésznek szabadsága van festeni a fát pirosra, a követ kékre, a patakot sárgára, az eget zöldre, ahogy művészi látásán átlényegül. Holányi Julianna ábrázolása nem átlényegített, hanem a valósan mutatkozó táj tükörképe. Művészete játékosan kifinomult, magas szintű, ábrázolása rendkívül fegyelmezett. Nem engedi be a képbe a valótlant, mert ő úgy akarja átadni az általa látottat, ahogy magával ragadta, pontosan ábrázolva, valós forma és színvilággal. Az ilyen ábrázolás magas szintű tudást igényel. Hogyan teszi mindezt? Vallomása szerint alkotása kibontakozásában három mozzanat a meghatározó. 1. A témára való rálátás (mindez a szabadban), 2. Érzelmek hatása alatt, maga a kép megfestése (mindez a műteremben), 3. Amikor a művész és a látogató érzelemvilága összeölelkezik (mindez a kiállító teremben a festmény előtt), mert igaz „A képzőművészetben az ember keze, elméje és szíve együtt alkot.”
A papíron a pasztellkréta színvilág-fátyla a fény- és árnyékhatásokkal karöltve adják vissza a mező virágtarkáját, történelmi épületek patináját, a népi építészet örökségét, a Transilvan világ szín és értékgazdagságát. – Igen, a tavaszi pasztellszínek érzékenységét, a nyári kánikulák hömpölygését, a bölcsen érett őszi színek utánozhatatlanságát, a téli hidegek csikorgó kopogását, a balatoni nád lengedezését, kikötött csónakok ringását, a magyar tenger páráját.
Látni az acrill színek bátorságát, hogy a színek ereje nem egymást taszítják, hanem egymást kiegészítve megférnek egymás mellett, így az élénk színek nem kikiabálnak a képből, hanem összhangban egységesek.
Az akvarell képeken a foltok pontosan addig terjednek, ameddig terjedniük kell, két színfolt nem véletlenül folyt egymásra, hanem hogy a harmadik színt létrehozza, és a vegyesteknika módján bevitt kontűrvonal nyomatékossá teszi, hogy nem egyszerűen parasztház tárul elénk, hanem a jellegzetes torockói házsor.
Pinceajtó. Érték-e? – de mennyire. Nem egyszerű korhadó, megereszkedett asztalosmunka a rajta uralkodó rozsdás lakattal. Az ajtó mögött a látatlanban ott van egy év verítékes munkája, szorgos méhek zümmögése, kapaütések tompa suppanása, metszőollók csattogása, puttonyos legények kacagása, szüretelő menyecskék éneke, hajlott hátú cigányok szüretbál muzsikája. Ott van az erjedő must zúgása, a kiforrott bor poharat gallérozó gyöngysora, nemes aroma, a vidám élet ereje, itala, s mi több, nemzedékek átörökített kultúrája. Igen, ezeket nem látni, de mind ott vannak a pinceajtók mögött a föld torkában, tokalyi, villányi, csombordi és enyedi pinceajtók mögött, bolthajtások sötétjében, hogy fehér abroszos asztalokon, koccintások csengése után az ember torkán átsietve éltessenek, fehér, arany és vörös felhozatalban.
Képek egymásmellettisége, 35 év érlelődésében a 130. közönség elé lépés ünnepe a mai alkalom. Hozta tárlatát Holányi Julika, címe: Szín – Világ, célja: megértesse közönségével, enyediekkel, véndiák társaival, hogy a színeknek van külön világa, mely mellett közömbösen oly sokszor elrohanunk, és a világnak nemcsak baja, nyűge, politikai és gazdasági színe van, hanem olyan isteni színe, színvilága, mely egyszerűen magához ölelve rabul ejt. Holányi Julika, – ennek az együttlétnek a fogvatartását köszönjük, tárlatával megállított és művészete által a szín világ ajándékát adta.
Én elhallgatok, beszéljenek a képek. Szemlélve hallgassuk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Tóth Tibor
református lelkipásztor
