A közel négyszáz főt vendégül látó bálon a Bethlen Gábor Kollégium ötödikes diákjai Lőrincz Helga osztályfőnök és Kónya Tibor iskolalelkész irányításával a mezőségi farsangi népszokásokat mutatták be. Amint azt Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója felvázolta, a térségben évek óta harcolnak a magyar gyerekek anyanyelvű oktatásáért. Ezért azt tervezik, hogy március 15-én, a forradalom és szabadságharc ünnepén a környék több településén is fellépnek a diákok ünnepi műsorukkal. Szabó Hajnal tanfelügyelő azt mondta: az általános gyerekhiány miatt nemcsak az Enyed környéki magyar óvodák és elemi osztályok jövőjét látja veszélyeztetve, de lassan a románokét is. A rendezvény egyik fénypontja a magyarországi Merci együttes volt, akik először léptek fel erdélyi bálon. Az ünnepségen külön hangsúlyt kapott Lőrincz Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor áldásos közösségi munkája, amiért elismerésül Nagyenyed díszpolgárává avatták. A Fehér megyei magyar közösség március harmadikán, a torockói farsangtemetésen búcsúztatja majd a telet.
A rendezvényről készült fotók megtekinthetők itt.
Új magyar szó, 2012.01.30.