Felújítás előtt a nagyenyedi 1849-es emlékmű

Nem árt újra és újra kimondani azt, ami akkor történt. 161 éve, egy kemény téli, januári napon nőket, gyermekeket, öregeket, védtelen embereket gyilkoltak meg Nagyenyeden, és elpusztították a kollégiumot is. Nem katona harcolt a katona ellen, hanem a szabad csapatok által végrehajtott népirtás zajlott, egy magasabb politika jegyében.

Hosszú csendes és rövidebb vérzivataros idők teltek el azóta. A kollégium óriási áldozatokkal újjáépült, de a kisebbségbe került magyar nemzetiség a mai napig nem tudta pótolni emberi veszteségeit. 1904 óta, egy civil szervezet kezdeményezésére, emlékműbe foglalt márványtábla – rajta a dátummal: MDCCCXLIX jan. 8. – hirdeti önmagában, mintegy szimbolikusan az akkori tragikus eseményeket. A többségi állampolgá­rok sokan tudják, de még többen nem is sejtik, hogy mit is jelent e dátum.

2009-ben könyvbemutatóval (Domonkos László: Nagyenyedi ördögszekér; Masszi Kiadó, 2008.) egybekötött emlékező ünnepség zajlott a dokumentációs könyvtár olvasótermében. Ehhez hasonló nyíltsággal eddig nem beszéltek itt Nagyenyeden erről az eseményről.

A tábla ép, de magát az emlékművet megrongálta az idő vasfoga. Eddig nem akadt pénz és kellő akarat a rendbetételére. Most úgy tűnik, megmozdult valami: a Dr. Szász Pál Egyesület – Rácz Levente elnök kezdeményezésére – projektet készített az emlékhely teljes rehabilitációjára. Amint az elnök elmondta, nemrég a Magyar Külügyminisztérium pozitívan bírálta el a kérést, és pénzügyi támogatást ígért a munkálatokhoz. Az enyedi tanácsban a három magyar tanácsos egységes állásponttal képviselte az ügyet, és csodák csodája a többségi tanácsosok rábólintottak a tervre. Ennek megfelelően a polgármesteri hivatal is támogatni fogja anyagilag a kivitelezést, amelyhez a Dr. Szász Pál Egyesület is hozzájárul, saját gyűjtéssel.

A munkálatokat 2011 tavaszán kezdik el, és ha minden jól megy, április–május folyamán az Ars Antigua marosvásárhelyi cég be is fejezi a felújítást. A szomorú emléket felidéző emlékmű tehát megmenekül az enyészettől, így már nemcsak az emlékezet őrzi majd néhány év múlva a hajdani Nagyenyed tragédiáját.

Rácz Levente hangsúlyozta, hogy a Magyar Külügyminisztérium, személyesen Szilágyi Mátyás főkonzul közbenjárásával, a diákemlékmű felújítása után immár második alkalommal nyújt ilyen jellegű támogatást Nagyenyednek.

Tavasszal majd, amikor a nagyenyedi vár ódon, megkopott falából elővillan a magyar és román pénzen felújított emlékmű, a történet tovább folytatódik, hisz a turisztikailag is érdekes látványosság talán több kíváncsi tekintetet fog majd odavonzani. A kérdés így már csak az: következik-e végre egy közös megemlékezés, vagy még várni kell rá?

Szabadság, 2010. december 29.