A Székelykő alatti ősi bányászvároskában a húshagyó kedd utáni első vasárnapon, a mai községközpontban egy nappal hamarabb, szombaton jeles népi szokást ünnepelnek. Temetik a farsangot és ez sok bohókás visszaemlékezésre és mókás helyzetjelenetekre teremt alkalmat. Az egyetlen olyan népi szokás a régmúlt időkből, amit a torockóiak a mai napig is éltetnek. Hantz Lám Irén Torockói Útikalauzában (1998 Kolozsvár) életszerű és hiteles leírását adja a sokak által nagyon várt napnak. Az idén a téliből tavasziasra forduló napos időben az eresz is megcsordult. A nagyszámú nézelődő között ott láttuk Ion Dumitrel megyei tanácselnököt. Számunkra különösen kedves vendég érkezett Torockóra, Kötő József parlamenti képviselő, aki a várakozás óráiban meglátogatta az iskolát és hasznos megbeszélést folytatott Deák Szilárd iskolaigazgatóval. Közben a sok turista és vendég, beszélgetéssel, jóízű falatozással, meglepő találkozásokkal és a kirakodó vásár portékái előtt nézelődve és vásárolgatva ütötték agyon az időt.
A várva várt felvonulás rendszerint du.2 órakor érkezik a falu központjába, de mint mindig egy kis késés is jócskán belefért a programba és csak fokozta a várakozás feszültségét. A menet előőrsei az ördögnek (Géczi István, Vernes Róbert) és bohócnak (Pozsgi Antal) álcázott alakoskodók már ott vannak a közönség között és az arra hajlamos, főleg fiatal turistákat, vendégeket kifestik piros és fekete csíkokkal, úgyhogy egyre többen öltik fel az „ünnepi színeket” ami emeli a jó hangulatot.
Végre úgy fél három felé nagy ostorpattogtatás közepette érkezett a menet a Torda felöli utcából. A felső házsor előtti tömeg helyezkedni, áramlani kezd, hogy minél jobban láthassa a nem mindennapi felvonulást, ami olyan, mint egy lakodalmi menet. A hagyománynak megfelelően csak legények vesznek részt benne, ők alakítják a női szerepeket is. Az ostorpattogtató betyárok, (Szakács Róbert, Koszta Levente, Koszta Attila és király Zsolt) bőgatyás, piros mellényes öltözékükben, mindig megelőzik a díszes társaságot, hiszen látványos bemutatójukhoz térre van szükségük. Fontos szerepük van, hiszen ők hívják fel a figyelmet a menet érkezésére.
Mindenki odafigyelt, ahol az élen a muzsikusokat, már néhány éve egyetlen tangóharmonikás képviseli, (Vernes László) aki egyedül játszotta a népies műdalokat. Rögtön utána következett a fekete kalapos sötét öltönyös álpap, (Vaszinka Szabolcs) kezében imakönyvvel és mellette elmaradhatatlan kísérője az álkántor (Király István) hosszú sötét kabátban, sötét szemüveggel, kezében énekeskönyvvel. A sorban következő két legény, vőlegénynek (Móricz Csaba) és menyasszonynak (Kríza Áron) öltözött fel, eredeti torockói népviseletben. Az őket követő úrfi és kisasszony már városi viseletet hord. Utánuk torockói párok meneteltek majd a szamaras szekér következik, farsangi Döme koporsójával. A sok fekete és piros csíkos kicicomázott utánzó között ott van a két vénleánynak öltözött legény is, akik igen hangos jajveszékeléssel siratják a távozó immár 2009-ben is kimúlt farsangot. Van zsidónak (Simándi László) és cigánynak (Mihácsa András) öltözött alakoskodó is.
Közben az ostorpattogtatások nyomában a menet végigjárja a falu főbb utcáit és nemsokára visszaérkezik a központba, ahol a vajor mentén telepszik meg, körülvéve a többszáz érdeklődőtől. Az álpapnak és hűséges kántorának csak ezután jön el igazán a szerepe. Az álpap jó magasra kiáll a csorgó mellett, hogy mindenki láthassa és hallhassa, majd hangosan felolvassa (régebben fejből mondta) a felvonulás maskarás és népi ruhás részvevőit.
A kántor ismétel, bólogat, vagy éppen röviden kommentál. A huncut alakoskodók közben is elszántan munkálkodnak, úgyhogy sok lány arca kipirosodik, de az ostorpattogtatók sem restek és vigyázva a közönség testi épségére a „szónok” felszólítására ugyancsak pattogtatnak.” Húzzátok betyárok az ostort szaporán, hadd hallatszodjon szerte a világban” Következett a két falu eseményeinek egyéves krónikája. Az ironikus, de nem sértő rigmusokba szedett mondanivalóban, ami a kocsmában készül, többek között szó volt az előző és a régi-új polgármester viselt dolgairól, a pályázatokról, a kocsmázásról, az iskolabuszról, a bálozásról, a messzi földön híres rossz útról Nagyenyed, Torockó valamint Borév között, amit talán az idén megjavítanak, ha nem jön megint valami közbe. A végszó így hangzott: „itt nyugszik farsangi Döme, megütötte 2009 menyköve” miközben a csurgó vizében összetörték a koporsót.
Az álpap még bejelentette, hogy rövidesen szép tűzijáték kezdődik a faluban, majd következik a reggelig tartó farsangi bál. A sok vendég pedig feltöltötten távozott a hétvégén és nemcsak a teltházas panziók és a Székelykő Kúria kitűnő, bőséges étkeitől, hanem a farsangtemetés és a nagyszerű találkozások felemelő élményétől.
