Áprily-est és Vártemplomi megemlékezés 1849.jan-8-ról
(2015. jan.8. és 11.)
Akkor, 1849. január 8-án, dermesztő hideg volt, még sokkal fagyosabb, mint az idén. Enyed legtragikusabb napjáról, 1994-től vannak megemlékezések a Vártemplomban és az emlékműnél. Áprily-est keretében most először hangzott el előadás az akkori eseményekről. A Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban megjelentek Ladányi Árpád megyei elnök, Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató, ott volt a Közösségi Ház teljes szervező csoportja (Kerekes Hajnal ügyvezető, László István, Nagy Mária) az „Estek” törzsközönsége, történelem és magyar tanárok, valamint más érdeklődők.
2011-ben Hermann Róbert az ELTE docense Kolozsváron egy érdekes előadást tartott: „1848-1849 vitatott kérdései a tények tükrében” (2011 jan.21. Szabadság: Zay Éva) Ebből idézünk: „Vannak még vitás kérdések, de a forradalom megítélése egyértelmű abban, hogy hatásai önmagukban inkább pozitívak, mint negatívak. (…) Olyan rendszerváltás, amely több társadalmi rétegnek inkább adott, mit elvett” (…) A modern hírközlés száguldó információi révén a mai világ percek, órák, napok alatt megismerte a párizsi terrortámadást, az áldozatokat és véleményt formált. A nagyenyedi vérengzésnek is ártatlan áldozatai voltak, de az események dokumentált felszínre hozatala, a másik féllel történő egyeztetése, 166 év után is csak nehezen halad előre. Akkor Enyeden több mint, nyolcszáz enyedi polgár (magyarok és kisebb számban románok) esett áldozatul és odalett Erdély egyik fontos kulturális és tudományos fellegvára a Kollégium. A Maros parti kisváros tehát egyértelműen vesztett a forradalommal és a mai napig sem született olyan egyetértés, ami kiengesztelődést, a „számla” rendezését jelentené. Nem hallgathatjuk el, hogy vannak előremutató lépések is.
Józsa Miklós az „Estek” mindenese nyitotta meg az összejövetelt, majd rögtön egy felolvasással folytatta Berde Mária nevezetes regényéből a „Hajnal embereiből” akkor, amikor az enyediek még biztos menedéket reméltek az „enyedi páternél” ”Páter Wiskoczy ráért hazatérőben, hogy egy-két háznál megálljon és hallgatózzék, csend volt a magyar portákon, világ sem égett. Az emberek úgy látszik, végre pihenni mentek! Alusznak szegények, mint a bárányok az anyjuk édes teje után. (…)” Akkor még reménykedtek!
Az „Estek” keretében, Bakó Irén tanárnő, tanári szakágaitól eltérő témában tartotta meg bemutatóját. „Botcsinálta történésznek” nevezte magát, de azért vállalta a felelősséget, mert már évek óta foglalkoztatja a téma és kényszer szülte helyzetekben évekig tanított Magyarlapádon, és Balázsfalván történelmet, benne a kisebbségit is. A téma kapcsán a nagyenyedi könyvtárak mellett, a kolozsvári, gyulafehérvári és a budapesti levéltárakat is felkereste. Az előadó bevezetőjében egy más megvilágítást nyújtott a több, mint egyórás, vetítettképes bemutatójában. Az előadás fogalmak tisztázásával kezdődött, ami nélkül nem lehet a maga teljeségében megérteni a történteket. Sor került a forradalom, a szabadságharc és polgárháború fogalmainak az ismertetésére és az események egymásutániságára, ami rögtön folytatódott a nemzetőr, a honvéd a reguláris hadsereg, az irreguláris csapatok és a gerilla fogalmaival. Magyar és román történetírók munkáinak és levéltári anyagoknak a felsorolására is sor került pl. Egyed Ákos, Szilágyi Farkas, Orbán Balázs br. Kemény Gábor,(napló) Domonkos László, Bíró Sándor, Győrfi Dénes, Liviu Maior, Avram Iancu, (levelei) Cosma Ela. (kronológia)
Az előadás a 48-49-es események átfogó ismertetésével folytatódott. Először is tisztázódott az, hogy Enyedet háromszor akarták, de végül kétszer pusztították el. A jan. 8-i volt az első az emberi életekben a legnagyobb veszteséggel, járó rabló hadjárat. Ezt megelőzően, Puchner osztrák tábornok (okt.26) kihirdette az ostromállapotot Erdélyben, Hegyalja elpusztítása után, Enyed következett volna, ha nincs Wiskoczy szerzetes-páter, aki a védtelenül maradt enyediek nevében. November 8-án, Tövisen Iancu táborában magával a vezérrel tárgyalt, és így megmentette Enyedet. Élelmet és pénzt adott a seregnek és a „mócok királya” betartotta a szavát. A város ezúttal megmenekült. Tavasszal Bem győztes csatái után az emberek kezdtek visszatelepedni és házaikat rendbe tenni. Az orosz betörést követően, július 26-án, Tövis irányából új erőre kapva, fegyveres román tömeg nyomult be a városba. Ezúttal tizenhét ártatlan ember esett áldozatul. A város képét ezek után Koós Ferencz nyug. tanfelügyelő leírásából ismerjük, aki 24 volt honvédtársával, augusztus végén Enyeden töltött egy éjjelt. Egy kovács közölte velük, hogy a kutakból ne igyanak, mert hullákkal vannak tele „ (…) Enyeden akkor azon kovácson kívül más embert nem láttunk. Már láttam leégett és elhagyott várost és községet, mint pl. Temerin és még annyi más, mind romokban hevertek, de nekem egy se tűnt fel olyan rémesnek, mint Enyed.” A támadások előtt, 5000 magyar ember élt Enyeden, és 600 román, ma 3.523 magyar és 17.713 román (2011.)
Egy-két dolgot még szemelgetünk az előadásból. Érdekes pl. George Baritiu 1848 ápr. 3-án megjelent brassói felhívása, amelyben federatív programot javasolt, valamint, megyei autonómiára épülő államrendszert annak megtárgyalását, hogy ne legyenek a továbbiakban történelmi nemzetiségek, csak „erdélyiek.” Erdélyt osszák kantonokra, mint Svájcot. A sorsfordító balázsfalvi gyűlés után, május 15-16-án szervezik meg a második naggyűlést Lemény János görög katolikus püspök elnökletével, akit lelkesen támogatott a tömeg „legyen Isten szent áldása az Unión és a hazán.” Július 25-én Budapesten az egyesített Magyar Parlamentben már ott voltak a román és a szász küldöttek is. Bemutatásra került Kossuth Lajos felhívása a románokhoz, ciril nyelven, ami így fejeződik be: „Pace Voua” 1848. okt. 10. (A gyulafehérvári levéltárban őrzött eredeti másolat.) Következtek a hozzászólások, amelyek során felolvasás történt Győrfi Dénes legújabb közléséből, (Szabadság. jan.6.) amelyben Szilády Zoltán enyedi professzor és Szilágyi Farkas túlélő későbbi krónikás meséli el egy 1474-ből származó ősnyomtatvány sorsát: „(…) felkaptam egy szép nagy fehér, kutyabőrbe kötött könyvet (…)” Később Herepey Károly egy hegyi mokány faluban találta meg a vaskos kötetet, amint éppen fejőszéknek használták.
Turzai Melán kollégiumi aligazgató, Jékely Zoltán: „Nagyenyed, 1850” című alkalomhoz illő versét olvasta fel. Ezután a sötét estében egy kisebb csoport felment a Vártemplomhoz és elhelyezett az „Est” emlékére egy koszorút az elesettek néma, dátumos emléktáblájánál. Vasárnap jan. 11–én istentisztelet alkalmával Tóth Tibor ref. lelkész prédikációját az 1849-es megemlékezés hatotta át. Az ige: az igazság gyümölcsei békességben vettetik azoknak, akik békességben munkálkodnak. Megemlítette az események egyik okát, tudniillik az osztrák állam bankadósságát, amit a magyar állam leválása esetén nem tudott volna fizetni. Egyébként az osztrákok ördögi módon uszították a románokat és ez volt a bajok egyik forrása. Turzai Melán kollégiumi aligazgatónő tartott a mának szóló, irodalmi ihletettségű emlékbeszédet, amelyben megjegyezte, hogy az emlékezés a ”gyökerekhez„ tartozik és enélkül nem lehet létezni.” (…) Aki, gyűlöletet szít, az saját népének árt. A gyülekezet nagyszámú részvételével újabb koszorúzás történt, az emléktáblánál az RMDSz, az Egyház, a Kollégium és a „Budapesti Patrióták Szövetsége” nevében. Felenyeden istentisztelet után megkoszorúzták Török Ferenc korabeli felenyedi ref. lelkész emlékére állított kopjafát, aki két gyermekével együtt esett áldozatul.
Egy kis jelenkori krónika igazolja a haladást a kérdések tisztázásában. 1994-től, dilemmák közepette, indultak meg a rendszeres megemlékezések, amiben jó partner volt Pásztori Kupán István akkori ref. lelkész. 2011 augusztusában megtörtént az elhanyagolt állapotban levő emlékmű felújítás utáni avatása. Részvett a polgármester a liberális frakcióval, és beszédében Enyedet a kisebbségi kérdésben „modell értékű városnak”nevezte. Ekkor a koszorúzás mellett, még két fenyőfacsemetét is ültettek, amelyek azóta is törekednek az ég felé. Az Áprily est előadó tanára felkereste a Titu Maiorescu Líceum történelem szakos tanárát, (Ghetie Elisabeta) akivel az évforduló kapcsán barátságos megbeszélést tartottak. Felmerült az, hogy a nyelv nem ismerete miatt, a többségi kutatók nem tudják felhasználni a magyar nyelvű bibliográfiát. Ebben lehetne segíteni, hiszen a világhálós ismertetésekben eltérések mutatkoznak az értelmezések, felfogások között.
A megemlékezések következetessége a dokumentált történelemszemlélet térhódítása, a kiváltó okok és a megoldások keresése, a megmaradás és haladás egyik alappillére különösen itt Enyeden!
2015. jan. 11. Bakó Botond
