„ÉL ÉS ÉLMÉNYBEN RÉSZESIT”

                                     (Horhát Miklós festménykiállítása az Áprily-esten)

                                                          (2013 szept. 19)

 

 Az Estek 2013. őszi évadjának megnyitó rendezvénye egy református lelkész művészi munkáinak kiállítás megnyitója volt a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban.  Horhát Miklós első kiállítását, ezelőtt 37 évvel, 1976 november10–én mutatta be. Nem kezdő festőről van tehát szó. Az eltelt időszakban egy tucat körül jár a kiállítások száma. Egy érett festő, élénkszínű, gazdag gondolatvilágát, kifejező festményeit láthattuk. Témái a szokott Maros menti és más közeli ismert tájak, amelyeket nem egyszerűen másol, hanem új gondolati megvilágításba helyez. Nagyon sokan eljöttek a megnyitóra, talán száznál is többen, közöttük a lelkész kollegák. Nem csalódtak, hiszen egy művész, kollega, – olyan elődökkel, mint Gruzda János,- mutatta be sajátos színezetű művészetét.

            Szám szerint a 97. Áprily-est a megszokott módon kezdődött. Józsa Miklós főszervező a szépszámú közönség előtt József Attilát idézve a „szépség koldusairól” beszélt. Mint elmondta Horhát Miklós bemutatójával a „szépség szigetére” érkeztünk meg a mai napon. Már az első percekben szép kórusművek keretezték a gyönyörű kiállítást. Fórika Éva ny. zenetanárnő – karnagy vezetésével fellépett ez egyházmegye kórusa. Franz Scubert művet és József Attila verssoraira írt dalokat adtak elő.

            Megnyitó beszédet tartott Lőrincz Konrád református lelkipásztor, az Egyházmegye főjegyzője, aki nem művészettörténészként vagy akár műkritikusként, hanem a húsz éves barátságra visszatekintve vállalta a megtisztelő feladatot. Különben is, mint beszéde elején megemlítette „a festészet amúgy is olyan valami, amit nem lehet elmondani, vagy leírni, csak megfesteni, de szavakkal nagyon könnyű mindezt elrontani” Nos a barátság alapján mégis sikerült a legalkalmasabb szavakkal közelebb hozni a közönséghez a szemet és lelket egyaránt megérintő alkotásokat. Lőrincz Konrád egy új kifejezési formáról beszélt, amely nem a kivitelezési technikát ünnepli, hanem az impressziókat mélyíti el. A lelkész barát szerint színvilágában és festékkezelésében páratlan biztonsággal és nyitottsággal találkozunk, amely egy csodálatos szabadság érzéssel tölt el. Horhát Miklóst nem láthatjuk a természetben az Őrhegyen, a Sétatéren vagy a természet valamelyik sarkában festőállvány mellett dolgozni. Nem a pillanatnyi állapothoz ragaszkodik, hanem érzésekben, víziókban kódolva viszi magával a látottakat és a mű a műterem magányában születik meg.

            A megnyitó utáni beszélgetésekben sokáig és sok minden elhangozhatott, hiszen a közönség valósággal ott ragadt a felemelő látvány és az elhangzott színvonalas baráti értékelés bűvöletében. Horhát Ildikó tiszteletes asszony elmondta, hogy férje a műteremben mindig zene mellett fest. Lőrincz Konrád legutóbbi látogatásakor a lőrincrévei parókián annak ima-műtermében éppen tetten érte, amint Pink-Floyd háttérzenében elmélyülten alkotott. Volt még egy ide kívánkozó gondolat a megnyitó beszédben a lelkipásztorság és a festészet találkozásáról. A nagy példa Vincent van Gogh, aki maga is egy időben lelkipásztorkodott írja testvéréhez Theohoz írt levelében: „Minden, ami az emberben és munkáikban igazán jó, ami szép és belső erkölcsiségről bír, ami fenséges lelki gyönyörűség, az gondolom, hogy Istentől való.”

            Az elemző lelkész kollega egy kis használati utasítással is szolgált: (…) „ne a valóság iskolás másolatát keressük a képekben, hanem azt a többletet, amit a művész a maga érzésvilágán áttörve közölni akar” (…) tapasztalni fogjuk, hogy nem egy tárlattal, hanem, élő világgal van dolgunk, ami él és élményben részesít minket is.”

             Székely László (XII. o) és Lőrincz Dávid (VIII.o) kollégiumi tanulók alkalomhoz illő gitármuzsikájában gyönyörködhetett a közönség, amibe a végén, Farkas Szabolcs földrajz tanár is bekapcsolódott. Szőcs Ildikó igazgató emlékeztetett a közeledő ünnepségre Bethlen Gábor alapító fejedelem emlékére (okt. 26.-27) amikor találkoznak a Kárpát medence a fejedelem nevét viselő iskolái. Ennek első napja Nagyenyeden, a Kollégiumban lesz.

            2013-09-22                                                               Bakó Botond