DR. JUHÁSZ TAMÁS: EMLÉKEIM KARSAI ZSIGMONDRÓL
Készültem arra a presbiteri gyűlésre, amelyen hivatalosan át kellett vennem a helyettes segédlelkészi szolgálatot 1970 novemberében. Beszédet rögtönöztem, s ebben nemcsak saját, jó szívvel várt szolgálatkészségemről akartam szólni, hanem valami helyi érdekű dologról is. Ezért a beszédbe szőttem azt az olajfestménybe rögzített falusi idillt, amelyet Káli Dénes lőrincrévei lelkipásztor festett, s amelyet enyedi nagyapám lakásában sokszor megbámultam.
Hová is készülsz te papnak? – szólt bele készülődésembe Lenke néni, a nálunk vendégeskedő tanító néni- s mikor mondtam, hova, lelkendezve felkiáltott. Nem tudom, hol van, de azt tudom, hogy 1947-ben a lőrincrévei tánccsoport nyerte meg Vásárhelyen a fesztivált. Kiderült, hogy a Magyar Népi Szövetség országos népdal, népzene és néptánc versenyéről beszélt, amelynek döntője Vásárhelyen volt, s ezen a dicsőség és a pálma lőrincrévei tánccsoporté lett. Felvonulással zárult a nagy ünnepi népviseletes seregszemle, s a vásárhelyiek még ott az utcán is követelték, hogy mutassák be a pontozójukat.
Na ezt is belefoglaltam a mondókámban, s erre az emlékre felcsillant a 60 év körüli presbiterek szeme- mind számon tartották az emlékezetes eseményt, s volt, aki részt is vett az akkori tánccsoportban.
Ezek után némi csalódás volt számomra, hogy amikor az első lakodalom volt, ott alig-alig akadt egy-két ember, aki a legényest eljárja. Inkább a középkorúak álltak ki, virtusból, Székely Árpi és Jóka (Molnár) Zsiga figuráit őrzöm emlékezetemben. De aztán amikor a Karsai rokonságban volt esküvő, s arra eljött a Magyarországon élő Karsai Zsigmond, nem hittem el, hogy aki azt a fergeteges táncot járta, akkor már elmúlt 50 éves. Ma bárki megnézheti a Youtube nevű világhálós honlapon 80 éves (!!) Karsai Zsigmond pontozóját.
Jókai Mór idejében ezt még így nevezték- a magyar magántánc. Ezt mutatta be az író egyik regényhőse az előkellő társaságnak. “Testre öltött nyalka nemzeti ruhát viselt, bal keze csípőjére volt téve, jobbjával egyet törlött bajusza hegyén, s a hegedű jelszavára elkezdte délcegen, büszkén lejteni azt az úrnak való táncot. Elragadóan szép volt amikor ezt a nemes táncot lejtette. Gyönyör volt nézni délceg mozdulatait. Amint a zeneművészről mondják, hogy érzi, amit játszik, ő is érezte, amit táncolt. Minden lépésében kifejezés volt.”
Talán még nagyobb volt a meseíró lelkesedése, amikor a hatást írta le, amit ez a tánc az ünnepelt öregemberre tett, akinek a főhős táncolt.
Az öreg gróf arcán egyszerre két szokatlan tüzű piros folt kezdett kigyúladni, a feje kiemelkedett vállai közül, fehér haját felborzolta kezével, azután felállt a székről, mellét kifeszítette, fölegyenesedett, szemei villogtak, elkezdte a taktust ütni a tánchoz tenyereivel, ő is utána lejtett a félvállával a táncolónak, s dobbantott a lábával, mikor büszkén dobbantani kellett , s pengőtlen sarkantyúit, maga sem vette észre, hogy össze kezdte veregetni sarkaival”.
Kányádi Sándor pedig a magyar néptánc ősi, spontán erejére csodálkozik rá
Honnan járják, honnan hozták / honnan e mozdulat-ország / Szétlőtt várak piacáról / csűrföldjéről, még a sátor / vagy a jurta / tüze mellől röptette föl / a csípők, a csuklók, térdek / katapultja? / Vagy régebbről, húszezerből / még a nyelvelőtti ködből / teremti újra az ösztön?
Karsai Zsigmondnak “több mint 60 táncrögtönzését őrzi a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének Néptánc Archívuma. És tőle származik e vidék (a középső Maros mente, a Maros és Kis-Küküllő közötti dombság, amelynek része Magyarózd, Magyarlapád, Búzásbocsárd vagy Magyarpéterfalva is) népzenei hagyományáról készült legteljesebb gyűjtemény, mintegy 800 énekelt és fütyült dallam “- írja róla egy méltatója ” az általa őrzött lőrincrévei táncokat, dalokat hagyományőrző fesztiválokon, táncházakban mutatta be, tanfolyamokon tanította. Pécelen 25 esztendeje hagyományt teremtett a farsangi lőrincrévei bállal, amelyen a művész szülőfaluja, az erdélyi Lőrincréve folklórszokásait mutatják be.
Táncaiból számos együttes készített koreográfiát, köztük az Állami Népi Együttes és a Mojszejev Együttes is.
Kevesebbet tudtam a festő Karsai Zsigmondról. Pedig ebben éppen olyan jelentős életművet hagyott hátra, mint a népzenében és a néptánc művészetében. 1942-ben Kolozsvárra, majd 1943 őszén Budapestre ment festeni tanulni. Elvégezte a Képzőművészeti Főiskola festő szakát. Pécelen telepedett le. Megfestette emlékeit szülőfaluja táncéletéről, s a visszaemlékezéseit alapos néprajzi leírásokban fogalmazta meg. A Népművészet Mester címet 1962-ben kapta meg. A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje 1993.
Kiss Lajos, Lőrincréve Népzenéje – Karsai Zsigmond dalai című monográfiája 1982-ben jelent meg
Felföldi László, Karsai Zsigmond festőművész a Népművészet Mestere MTA Zenetudományi Intézet, 2010.
Emlékkiállítás 2010-ben a péceli Ráday kastélyban, Szőcs Géza megnyitójával, Sebestyén Márta énekkíséretével és a Csillagszemű Táncegyüttes fellépésével.
Édesanyja Bárdi Sára – a seprűnyeles Sári néni-1971-1972 telén minden kedden nálunk ebédelt a parókián. Gyakran jött, hogy a kitelepedési útlevél kérelmét kitölteni segítsek. Nem értette, hogy neki mi keresni valója van Magyarországon. Azt is mindig bánta, hogy a fiai elmentek. Zsigáról az egyetlen pozitívum, amit emlegetett, az volt, hogy ahol lakik, ott van egy kis szőlője.
Mi már többet tudunk, jobban értjük, mit akart az Isten, amikor egy lőrincrévei legényt kiemelt szülőfalujából és a messzi Budapestre vitte. S ahol ez a lőrincrévei legény 70 éven át, újraélte és újraalkotta, amit szülőfalujában az első 20 évében kapott. Lőrincréve és Erdély nagyobb dicsőségére. A magyar természetfestészet és magyar táncművészet nagyobb dicsőségére, Isten dicsőségére.
