GAZDASÁGILAG ÖNÁLLÓ EGYÉNEK ERŐS KÖZÖSSÉGE TARTHATJA FENN INTÉZMÉNYEINKET

Ladányi Árpád személyében az 1990-ben, alakult Fehér megyei RMDSZ ötödik elnökét üdvözölhetjük. Kováts Krisztián leköszönő elnök, nagyenyedi körzeti alelnökként folytatja tevékenységét. Az új elnök a kérdésekre adott válaszaiban kiemelte azt, hogy a Bethlen Kollégium végzettjeként, az iskolában megszerzett tudáson kívül, elsősorban emberségre nevelték. 1991-ben érettségizett és az iskolai évek jó alapnak bizonyultak. A múlt év nov. 4-én a Fehér megyei küldöttgyűlés egy következetes, határozott, és mint kiderült a Szövetség kérdéseiben igen tájékozott egyént választott meg. A 42 éves vezető, – jogi végzettségének birtokában az eddigi elnökök közül, a legtöbb magas közjogi tisztséget töltötte be. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Bethlen Gábor meglátta Erdély útját

Itthon akarunk otthont építeni „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a 2013-as esztendőt Bethlen Gábor és Kós Károly évvé nyilvánította, hiszen szellemi örökségünk szempontjából két nagyon fontos erdélyi személyiségről van szó” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök október 26-án, szombaton, Gyulafehérváron, … Egy kattintás ide a folytatáshoz….