VIII.Magyarlapádi falunapok malacfogással, szekeres felvonulással

A „falunap” kifejezés teljes mértékben ráillik a lapádira, hiszen ez a környék „legrusztikusabb” hangulatú és tematikájú rendezvénye, amelynek megvalósításába nagyon sokan bekapcsolódnak. A Magyarlapádi Ifjúsági Szervezet elnöke, Szabó Dániel tanár, aki ötletgazda is egyben, évről-évre tudja, kire számíthat a szervezésben, … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

XI. FELVINC NAPOK, RANGOS ELŐADÁSOKKAL ÉS SÜTIKÜLÖNLEGESSÉGEKKEL

Tizenegyedik alkalommal szerveztek Felvinc Napokat augusztus 6–7-én, ezúttal az értékek, a település történetének és hagyatékának megismertetése volt a cél. A szervező Felvinc Egyesület szerint minden egyes alkalommal „nemcsak a kultúra ápolása, a tematikus előadások sora kíséri végig rendezvényünk, hanem ösztönzi … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Anna napok Torockón, a testvértelepülések és egy olimpiai bajnok jelenlétével

A dr. Szász Pál Egyesület és a Fehér megyei RMDSZ sikeres ötlete és szervező munkája nyomán, természetesen a helybeliek közreműködésével, 2014-ben felújították azt a szép szokást, amelyet 1985-86-ig ápoltak Torockón és amelyet a kommunista diktatúra szüntetett be. Hogy miért Anna … Egy kattintás ide a folytatáshoz….