A nagyenyedi (Aiud, Fehér megye Románia) sétatér végén áll egy több mint száz éves, valamikor jobb sorsot megélt villa, a Sétatér, ma Dózsa György, Gheorghe Doja utca 39, ma. 19, szám alatt, mely az évek folyamán többször cserélt gazdát. Mostani tulajdonosa Takács Ildikó nagyenyedi lakos, aki a nemrég elhunyt nevelőszüleitől örökölte.
Jékely Lajos, később felvett költői nevén Áprily Lajos (1887. november 14 – 1967 augusztus 6.) József Attila-díjas költő, műfordító, kolozsvári egyetemi tanulmányai befejezése után és rövid párizsi útját követően, 1909 őszén megpályázza és elnyeri a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzőjének helyettes magyar-német szakos tanári állását, majd egy év múlva az intézet gimnáziumának végleges és „rendes” tanára lesz. A város híres kollégiumában tanít 1926-ig, amikor Kolozsvárra telepszik át..
„Hosszú ideig Nagyenyeden volt tanár – írja Kereszturi Dezső irodalomtörténész – ebben a szelíd maros-menti városkában, melynek kollégiumában oly elevenek Erdély magyar századai, s melynek vidéke az erdélyi táj egyik legszebb darabja. S ha a körülötte élő hagyomány az erdélyi szellem minden romon újra építő erejének tiszteletére tanította meg, a hegyek és erdők a természet szerelmesévé tették. Ittas bolyongója lett az erdélyi világnak, turistáskodva, pisztrángra horgászva bejárta változó vidékeit, s költészetében a magyar irodalom múlhatatlan részévé avatta őket.”
Áprily prózai városképében, a Nagyenyedben így emlékezik egykori enyedi éveire:
„Tizenhét esztendeig laktam ebben a dús hagyományú és dús gyümölcstermésű kisvárosban… Ezer és ezer gyermeki szemen át nézve a világot, felfokozott örömmel éltem át a barackvirágszagú őrhegyi tavaszokat és a kollégiumi erdők, meg a Szabaderdő városig-világító őszeit. Éltem az enyedi jelent és könyvtári kötetek, iskolai gyűjtemények és kirándulókedvű geológus- és történelemprofesszorok társaságában éltem az enyedi múltat.”
A lelkes fiatal tanár kezdetben a Kollégium egyik internátusi felügyelőszobájában lakik. Miután 1911-ben feleségül veszi menyasszonyát, a kolozsvári Schéfer Idát, beköltöznek „egy szerény kis sétatér végi házba.” *) Ide hozza Kolozsvárról idős szüleit is. Itt él a család közel hét évig, l9l7-ig, amikor leköltöznek a „csendes tanársorra” , a Bethlen utca 9. számú egyemeletes tanári lakásba.
A sétatéri kis villa, ha nagyon kopottan is, de ma is áll a „kökényvirágos Őrhegy” lábánál. Mögötte a hegy tetejéig felnyúló, hatalmas gyümölcsöskert. Egyik írásában így tájolja be a tanár-költő az első családi fészket: „Ahol lakom, az ablakom a szomszéd csillagokra bámul.” Valóban a kis üvegezett teraszról feltekintve, a csillagok szomszédságában érezhette magát, alatta a fiatal sétatéri fák koronái; ha tekintetével körbejárta a környező, festői tájat, láthatta a „lapos Maros mentét”, a Holtmarost, és a szőlőhegyek aljában elterülő falvakat: Enyedszentkirályt, Csombordot, Marosgombást. Igazi költőnek való táj ez! A ház mai tulajdonosai kegyelettel őrzik egykori lakói emlékét, de az ott elhadók közül vajmi kevesen tudják e kis villa féltve őrzött titkát. Itt élte az ifjú házaspár első boldog éveit, itt született két fiuk, Jékely Zoltán (1913. április 24 – 1982. március 20.) a későbbi neves költő és Dr. Jékely Endre (1914-1999) író, műfordító, neves jogász.
Természetes, hogy Áprily és költő fia számos versében visszatér e hajlék emléke. „Enyeden van egy kicsi út , / éjjel csavargó s róka járja.” Ez az út házuk előtt vezet el „az erdők epres laposára”, a Bükkös laposára, ahova oly szeretettel sétált ki a család. „Maholnap őszi ködben áll a házunk / s körül a fák is mindmegannyia. / S túl őszi tarlón, hómezőkön is túl, / valahol messze jön-jön a fiam.”… „Ott jött világra Zsolt, szegény alant, / unalmas kispolgári szürkeségben. / Anyja fölött a május elsuhant / s az apja is már túl az ötven éven” – emlékezik a költő az első nagy családi eseményre. A fiú így örökíti meg a szülői házat: „Enyed város végén, ahol születtem, / most éjféli holdfényben áll a ház; / a hegyrefutó, görbe-fájú kertben, / a sírdombon négy fenyő citeráz /…” (Elhagyott lakások siratása) A szülőföldtől, a gyermekkortól térben és időben eltávolodott Jékely Zoltán visszavágyó, megható sorai az elvesztett szülői házat, a hazát, Erdélyt is siratják: „Hol a sétatérvégi kis család: / két felnőtt, két gyerek és két öreg? / Zokogjatok, zöldmohú sírkövek, / zokogjatok, fosztott, fekete fák !” (Álom a sétatérről)
Csak mélyen megilletődve lehet belépni a kis sétatérvégi házba és üvegezett teraszára, ahol Áprily Lajos sok szép költeménye született, melyek első két kötetében, a Falusi elégia (1921) és az Esti párbeszéd (1923) címűekben jelentek meg.
Az Áprily család 1926-ban Kolozsvárra költözik, onnan Budapestre, majd Szentgyörgypusztára, de az érzékeny lelkű költő és fia lélekben sohasem szakad el Nagyenyedtől, az egykori kedves Maros parti kisvárostól, mindhalálig hűségesek maradtak „a nagy Kollégium kicsi városához.”
Utóirat: Mivel a ház tulajdonosai meghaltak, üresen áll, az örökös szándéka a teljes felújítás (vagy lebontás). Jó alkalom kínálkozna arra, hogy foldszinti helyiségét Áprily Lajos-Jékely Zoltán emlékszobának rendezzük be, és falára emléktáblát helyezzünk el. Ennek feltétele, hogy a felújítás költségeinek megfelelő részét biztosítsuk.
Józsa Miklós
*) Az idézetek Áprily Lajos és Jékely Zoltán költeményeiből valóak.