ANNÁK ÜNNEPE ÉS FALUNAPOK TOROCKÓ KÖZSÉGBEN

(2015. júl.31- aug. 2)

            A háromnapos, nagyszabású rendezvénynek az Anna nap volt a befogadó kerete a két faluban. Egy szentgyörgyi estével kezdődött, majd Torockón délután, estébe hajlóan folytatódott a nagyszínpadon és végül vasárnap tordai pecsenye-sütéssel és az unitárius templomban ünnepi istentisztelettel zárult. A rendezést a Torockói Polgármesteri Hivatal és a Fehér megyei RMDSz vállalta magára. Jó munkát végeztek, hiszen a színpadi változattal, a Kultúrház helyett, sokkal többen váltak követőivé a helyi népi kultúrának. A szentgyörgyiek és a torockóiak igen jól, színvonalasan ünnepeltek. Mindez most nem a politikáról szólt, hanem sokkal inkább a szórakozásról és a kulturált viselkedésről. A közönség, a részvevők ezen a téren is megállták a helyüket. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Csulák Péter kolozsvári konzul, Hegedűs Csilla az RMDSz kultúráért felelős alelnöke, valamit öt testvértelepülés küldöttsége.

            Egy varázslatos szentgyörgyi este

            Egy természeti-történelmi környezetben a Vár alatt, ellenkező oldalon a Székelykő csodálatos esti látványában, gyűltek össze az Anna nap vendégei. Szépen megterített asztalon mindenkit várt az önkiszolgálással fogyasztható zsíros kenyér, ami ma inkább kuriózum, mint régen, amikor a napi étkezés része volt.  A kolozsvári magyar konzul nyitotta meg az estét egy rövid lelkeket-biztató beszéddel. Az Ilona várat említette a magyar jelenlétet a történelmi tájon. Itt most a jövőben bízva, kell jelen lenni, élni és megfelelni az új követelményeknek. A község polgármestere Szőcs Ferenc megnyitójában az RMDSz fontos szerepére utalt és arra, hogy az idén, a tavalyhoz képest fordítva történik minden, hiszen a nagyobb színpadi ünnepség ezúttal Torockón lesz. Meggyújtották a tábortüzet, majd a Kónya Tibor köré gyülekezett iskolások, ifjak zenekara ismert dallamokat adott elő. Egy új hagyomány csak hosszasan gyökerezik meg, biztosan a szentgyörgyiek jövőre még többen eljönnek majd a rendezvényre.

            Változatos műsor, ajándékozás a torockói színpadon.

            Torockón szombat délután két órakor a Vajor mellett felállított óriás színpadon folytatódott a rendezvény a IX. falunapokkal, ahol az Annákat is felköszöntötték. A nagy meleg miatt két oldalon a vajor és az iskola melletti árnyékban sorakozott fel a közönség, majd egy idő után a hegy által küldött enyhüléssel megtelt a színpad előtti tér. Közben a vajor vizében kis gumicsonakokkal „hajókáztak” a kisgyerekek. Ritka látvány! A polgármester megnyitotta a rendezvényt, majd később műsor közben ugyancsak ő vette át azt az adományt, egy -„nyári mikulási” ajándékot, amit a hűséges testvértelepülések polgármesterei adtak át az iskolának. (Tápiógyörgye, Bócsa, Üllés, Hollókő, Csömör) Új citerákat és furulyákat hoztak, ami Szabó Zsombor zenetanár szerint azt jelenti, hogy kiteljesedik tanulóinak a zenetudása, felkészültsége. Nagy Attila üllési vendég polgármester felidézte első jövetelét Torockóra, ami egy „szerelem” kezdete volt számára. Reméli, hogy a torockói tanulók még sokáig használni fogják az új zeneszerszámokat.

            Egymásután peregtek a jobbnál-jobb műsorszámok. Simándi Teréz a torockói fúvószenekar irányítója kedvesen és figyelemfelkeltően konferált. Színes és hangulatos programokról beszélt, amelyben minden korosztály megtalálja a magának valót. A fiatalokkal megújított torockói fúvószenekar elsőként adta elő klasszikus programját. Közben Lőrincz Helga Fehér megyei RMDSz. elnök köszöntötte a közönséget. A kemény torockóiakat a kőhöz hasonlította, hiszen az idők viharában is mindig kitartottak és megmaradtak. Erről tanúskodnak a házak és a csodálatos népviselet. Hegedűs Csilla az RMDSz kulturális alelnöke emlékeztetett arra, hogy tizenöt évvel ezelőtt vették át a torockóiak az „Europa Nostra” díjakat, amely azóta is egyedi eset maradt vidéken. Ezt is ünnepeljük ma a főleg népi kultúrát és viseletet felvonultató együttesekkel.

            A kórusok közül nem először hallgathattuk a szentmihályi, (Szabó Zsombor zenetanár vezetésével) valamint a torockói vegyes egyházi kórust. (Simándi Teréz) Fellépésük élményszámba ment. A bócsai citerások újból bemutatták minőségi tudásukat ezen az ősi magyar hangszeren. A fiatalabb korosztályú torockói furulya és citera zenekar is egyre gyakorlottabban adja elő műsorát. A táncosok közül a Nagy Szilas és a Kis Szilas együttes diákjai, Kónya Tibor iskolalelkész segítségével egyre jobban ropják a táncot. A kíséretet a Ficfa enyedi zenekar biztosította. A magyarlapádi Piros Pántlikás együttes háromtagú zenekarával jelent meg. Sipos Ferenc vezérhegedűs a harminc éves évfordulóról beszélt és arról, hogy legújabb lemezüket, amit kiadtak az I. világháború kitörése évfordulója alkalmával bocsátották ki az áldozatok emlékére. Az idén evvel a lemezzel a saját három évtizedes alapítási évükre is emlékeznek. Egyébként sokszor és szívesen jönnek Torockóra muzsikálni. Béres Balázs bűvész, illuzionista (Cripto) mutatványaival jól elszórakoztatta a kiváncsiskodókat.  A Maros Népi Együttes és a Dupla Kávé tánczene együttes a legjobban mozgatták meg a közönséget. Sokan a színpad előtt is táncra perdültek, énmekeltek és igazi mulatság kezdődött.

            A rendezvény utolsó színpadi mozzanata, volt, amikor felvonultatták a jelenlevő Annákat, akik a legkisebbektől az idősebbekig tízen jelentek meg és egy szál piros rózsát kaptak névnapjukon emlékeztetőnek. Az igazi „buli” ezután utcabállal folytatódott, amelyhez a Bócsáról érkezett zenekar biztosította a zenét. Közben tíz órakor színpompás tűzijáték szórakoztatta az érdeklődőket. Sok jó váratlan találkozás zajlott, például kiváló tanítványokkal, akik a kapcsolatot most sem szakították meg iskolájukkal, tanáraikkal a környékkel, amit oly jól ismernek, és gyakran meglátogatnak.

              2015.aug.2.                                                                           Bakó Botond

A rendezvényen készült fotók megtekinthetők itt.