ZSAKÓ (’SAKÓ) ISTVÁN (1809 – 1892. júl. 8.)
Bevezető gondolatok.
2007-ben az a jó dolog történt velem, hogy három évig helyettes tanárként taníthattam Torockón, abban az iskolában, amely az ezernyolcszázas évek közepén Erdély egyik legjobb iskolájának számított („particula”, „alumnia” és kitűnő oktató-nevelők). Olyan egyéniségek tanítottak valamikor itt, mint: Felvinci György, majd Sebes Pál, és tanultak, mint Brassai Sámuel, Kriza János, Gáspár János, Benczédi Gergely, Báricz György, Gergely János, Sárdi István, Vernes András, ’Sakó István stb.
Ki volt ’Sakó István? Ki volt Ő az „Ember”, akiről nem egy írott és hallott emlék maradt fenn, de napjainkban, alig tesznek róla említést?
Ezért határoztam el, hogy felkutatok a könyvtárakban, a levéltárakban található minden, hozzáférhető dokumentumot; az utódok, rokonok tulajdonában lévő anyagot, visszaemlékezéseket és a valamikori bányavárosban szájhagyományként megmaradt emlékeket róla, melyek mára már szinte legendává váltak. Szeretném az összegyűjtött anyag alapján megérteni mi az a központi elem az a belső lényeg, ami meghatározza, hogy egy látszólag egyszerű bányász embernek megadassék, hogy közösségének élére kerüljön és képes legyen rendkívüli események főszereplőjévé válni. Meg lehet-e, meg tudom-e majd egy tömör mondatban fogalmazni, hogy ki volt Zsakó István?
Megkérdeztem a faluban idősebbeket, fiatalabbakat, mit tudnak, mit őriznek emlékezetükben Zsakó Istvánról. A válaszok: -1848-ban a falú bírója volt (mai szóval polgármestere). –Nem tudom, melyik Zsakóra gondol? – Az egy Hárpágon volt. – 76 éves asszony: Óh, az én időmben nem volt szabad magyar történelmet tanulni, sem tudni. – Középkorú fiatalember: – Azt hallottam, hogy hős volt, megmentette Torockót a pusztulástól! Gondolkodjunk el ezen, legutóbbi kijelentésen: hős volt. Mit jelent ez a fogalom? Az Értelmező szótár szerint: A hős szó leggyakoribb jelentése olyan férfi, vagy nő, aki egy történet különösen a mítosz, mese, legenda, vagy monda központi szereplője, vagy egy népcsoport, kultúra rendkívüli önfeláldozó, végrehajtó, neves személyisége. Olyan valaki, aki egy átlagnál lényegesen kiválóbb képességei által alkalmassá válik, hogy különleges tetteket vigyen véghez (testi, fizika, lelki, szellemi erők). (…) jó és nemes eszmények hordozója embereket menthetnek meg a biztos halálból legtöbbször életük kockáztatásával.(…) (Értelm.sz., Wikipédia). Tehát a feltett kérdésre: – Ki volt ő , hogy valóban hős volt-e ?, megadja az objektív választ: a Zsakó élete, a cselekedetei, az egész munkássága, a torockói közösség életében való részvállalása.
’Sakó István élete:
Nevének írásmódja, az aposztróf (’) használata a korábbi századok még nem tisztázott nyelvi-helyesírás jegyeit hordozza. Ő megőrizte nevének eredeti formában való írását. A későbbi utódok, már az új írásmódra tértek át. Borbély István szerint a név eredete, mint a Czupor, Bozsla, Pozsgi (…) neveké is, kun. („… kikkel László király M. Peterdnél, a Tordai-hasadéknál, és Szt.-Lászlónál csatározott”.) (B.I. Torockó története 1848-49-ben, 48- 49 old.)
Zsakó István 1809-ben született, születése napját nem jegyezték fel. Ez volt szokásban, mert akkor még gyakori volt az újszülött halálozás. A keresztelésének napja máj. 15. Apja neve szintén István volt, anyja Czupor Judit. Szülei mindketten jómódú torockóiak voltak. A kis István iskoláit Torockón kezdte, majd még öt osztályt járt a tordai algimnáziumban. Első eminensként végzett.(B.I.) Hazatérve apja bányájában dolgozott, beletanult a torockói bányász gazdák kemény, embert próbáló életébe. Húsz éves korában feleségül veszi a gazdag bányász-leányt Lengyel Sárát, aki száz aranyat kapott hozományként azzal a feltétellel, ha elvállnak azt vissza kell fizetni. Házasságukból négy leány és egy fiú született. Utódok csak a legnagyobb leány, Judit és István után maradtak.
… 1830-ban apja halála után, átveszi a bánya vezetését. Csak harmincnégy éves, amikor édesanyja is meghal, így ő lett a nagycsalád „örege”. Gazdasági ügyeket intézett, vassal kereskedett, Tordára vitt juhbőröket feldolgozni. Megbecsült polgára lett a bányavárosnak. Sudár, magas ember volt. Székének ülőkéje magasabb, sétabotja pedig hosszabb volt a megszokottnál. Fenn maradt emlékként, hogy amikor a ,,piacon” összeölelkezett a szintén torockói születésű Brassai Sámuellel, egyforma magas fejükön fehér hajukat fújta a szél. Brassairól mindenki tudta, hogy hórihorgas termetű volt. ’Sakó István élete végéig Torockói ruhában járt. Testi ereje idős korában is megmaradt. Torockóról Tordán keresztül gyalog ment be Kolozsvárra, mert ismerte a rövid utat a hegyeken át.(„Még a kása sem hűlt ki a bögrében, amit magával vitt”). Igazi self-made man volt- írja róla dédunokája Mikó Imre. Munkával, rendkívüli szervezőképességével vagyonát okosan gyarapította. Öntudatos, feltörekvő polgár volt. Egész életében szenvedélye volt a gyűjtés. Már 1848-ban bányája mellett verője és földjei voltak Torockó minden határrészén. Kiválóságát Torockó elismerte. Nemesi címet nem fogadott el, sem ő, sem a fia. „Pénzt viszont még arisztokratáknak is kölcsönzött.” Nem törekedett közéleti szereplésre, mégis 1848-ban (39 éves ekkor) egyszerre szakadt a nyakába három tisztség is. Már 1848 tavaszán (az első szabad választás) ő a város községi bírója, az egyházközség gondnoka, ami kiteljesedett a nemzetőrség parancsnoki tisztséggel. ,,Torockó legválságosabb évében tehát az ő kezében összpontosult a közigazgatási, a lelki, és a katonai hatalom.”(M.I.)
Torockó vezetője és a fontosabb 1848-as események
Mielőtt belekezdenénk, az események bemutatásába fogadjuk el, hogy kezdetben a forradalom, majd a szabadságharc, és a kibontakozó etnikai polgárháború nagyon egyedi körülmények között zajlott Torockón. A sajátos földrajzi helyzete, a románsággal körbe vett magára maradottsága, a szabadságharc nagy harctereitől, a ,,hadak útjából” való félre eső mivolta, gazdasági életének egyedisége más keretbe helyezte. A történéseket nem lehet, csak egy síkon követni. A különböző síkok időnként átfedték egymást. Az, hogy ma van lehetőségünk felidézni, hogyan zajlottak az események akkor, részben Zsakó szigorú rendszeretetének, következetességének köszönhető, mert megőrzött minden dokumentumot, minden levelet híres leveles-ládájában.(50 levél) Mikó Imre könyvében ezekből 31 levelet dolgozott fel. Olvassunk bele a leveleibe és látni fogjuk, hogy Zsakó István „48-as” leveleit ,,A torockói felszabadult közönség” nevében írja. Megszólításként levelezésében ilyen kifejezéseket használt attól függően, hogy kinek, mikor, milyen célból írt: – Honpolgár és Major Moga. Vezér Úrnak; – Méltóságos Major Vezér Úr!; – Nemes Thorda városa közönségének igen sietve…; – a Wardener osztrák tábornokhoz írt segítséget kérő levélben így fogalmaz: kérjük a segítséget a „mindenható uralkodótól”, akinek a torockóiak „hű és békés fiai”…
A Zsakónak küldött leveleket magyarul írták. A megszólítások és a befejezések: Én a béke szívelő…; (szept.9-én 848) Moga major; Torockó Helysége Közönsége!; Tisztelt polgártársak!(…); Ezzel atyafiságos indulatokba magunkat ajánlva maradunk a Tisztelt polgártársaknak atyafi szolgái, baráti, a Torda város közönsége. Vagy: Torockai Bíró, Kedves jó Barátom! (…), majd az aláírás: Molnár Miklós honi prefektus; vagy: igaz polgártársa Molnár Miklós a helység papja.(Ez az ember nem volt más, mint a szomszéd falu Gyertyános román papja, annak a falunak, amelyik nemsokára, alig egy fél esztendő múlva (jún. 30.) kirabolja és felégeti Torockószentgyörgyöt., aki nem tudott menekülni azt meggyilkolták.
A forradalom kezdete Torockón
1848 tavaszán a pesti forradalom híre egy hónapot késve jutott el. Aranyosszékre, Torockóra. Április 13-án székgyűlést tartottak Kövenden, (1810-44-ig Aranyosszék politikai és hadi központja, unitárius zsinatok helye. O.B.) ahol Torockót id. Bosla Ferenc, Sárdi Samu lelkész és ’Sakó István képviselte. A gyűlés befejeztével éltették a Habsburg-házat, a fejedelmet, István nádort, Kossuth Lajost, a főkormányzót, és Zeyk Józsefet. (B.I. 32. old.) ,,Párnap múlva a Torockói házakat kizöldágazták, a nép a Kővár utca felé vonult, ahol a szégyenketrec állott. Ez egy olyan büntetőhely volt, amelybe a részeg embereket zárták, amíg kijózanodtak. Most a ketrechez láncolták Werbőczi Hármaskönyvét és az erdélyi törvények gyűjteményét az Approbatákat. Majd rőzsét raktak alájuk, s Demény Andor, kovájából szikrát csiholva meggyújtották a könyveket. Amíg Kövenden, Tordán, Kolozsvárt az unió érdekében hoztak határozatokat, a torockóiak azt pusztították el, ami őket évszázados, jogtalan jobbágysorsukra emlékeztette – a feudális Törvénykönyveket.” – emlékezik ifj. Sebes Pál. Míg az ifjúság a tüzet táplálta a higgadtabbak, a mérsékeltebbek közé tartozó, akkor harminckilenc éves ’Sakó István városbíró körül csoportosulva énekelték a „Szívemet hozzád emelem / És benned bízom uram” kezdetű zsoltárt. Ez az ének a jóban való hit, a bizodalom szellemét sugallta. Zsakó a megfontoltság embere, a továbbiakban figyelt arra, hogy a „nagy vígasságnak megjöhet a böjtje”.
Van arról feljegyzés, hogy egyelőre a fiatalság forradalmi tüze szabta meg az események menetét. Az akkor tizenhét éves ifj. Sebes Pál mesélte, hogy aznap délután addig „kényszergették” az idős papot, Sárdi Sámuelt, amíg beleegyezett, hogy „szabadságos prédikációt” mondjon.” E naptól kezdve – folytatja az ifjabbik Sebes , – csoportosan jártunk egyik házból a másikhoz, hirdetve a szabadságot. Hol borral, hol ennivalóval kínáltak.”
Az erdélyi országgyűlés megszavazta az uniót (május 30. Kolozsvár) nem véve figyelembe a románok május 15-én tartott balázsfalvi nemzeti gyűlésének határozatát. Ennek következménye a nemzetiségi ellentétek kiéleződése lett. Június 2-án megtörtént az első összecsapás (sortűz) a birtokfoglaló mihálcfalvi román parasztok és a földesúr kivezényelte székely nemzetőrök között. Erre június 11-én Kövenden sürgősen összegyűltek Aranyosszék rendei, hogy megkezdjék a nemzetőrség megszervezését. Ezután Torockón is megindult a toborzás, hisz a bányavároska Torockószentgyörggyel együtt elszigetelten állott a „román tengerben.” Mindkét fél a jobbágyfelszabadulás euforiájában élt. Nem lehetett tudni, mit hoz a jövő.
Torockón a parancsnokválasztáskor az öreg Bosla Ferencet és ’Sakó Istvánt vállukra emelték az emberek a piacon, és úgy vitték haza. Megindult a rábeszélés hogy ki vállalja el a nehéz feladatot. A fiatalabbnak, Zsakó Istvánnak kellett vállalnia, amit csak úgy fogadott el, hogy ha ő választhatja meg munkatársait.(1) Az öccse János lett a főhadnagy; a Felső utcai, első hadnagy Demény Andor, és a másodhadnagy a rokon Zsakó János postamester. Posgi (Pozsgi) Istvánt és Ekárt Andrást kisbírónak választották, akiknek a dolga a katonai ügyekkel elfoglalt bírót helyettesíteni. Nagy volt a lelkesedés. Zsakó István nemzetőr százados viszont kitért az ünneplés elől: „A lelkesedés szilajsága – idézi Borbély István – díszítse az ifjú erényeket; mi, öregek, hadd ünnepeljünk a tettek idején.” A nemzetőrök közül 59 puskás volt, kovás puskákkal felszerelve, és 13 pisztolyos, ez utóbbiak többnyire cigányok. A többiek saját gyártmányú lándzsákkal voltak ellátva. Kardot csak a parancsnokok hordtak. Egyetlen ágyújuk volt, amelyet maguk állítottak össze; a golyókat a verők nagy kalapácsán kovácsolták. A Székelykő oldalán elterülő réten gyakorlatoztak, majd szemben a Bedellői hegyhátig is elkalandoztak. Gyakorlatozás után Zsakó István Szentgyörgy utcai házánál helyezték el a fegyvereket.(ifj. Zsakó István Gyallayhoz írott leveléből).
Ehhez a tényhez egy fontos megemlítendő történés sorozat kapcsolódik a későbbiek folyamán. A románok is szervezkednek. A gyertyánosiak egy csoportja megtudja, hogy hol tartják Torockón a fegyvereket. (M.I.315) Egy délután oda mentek , ,, egyenesen a szentgyörgy utcai Zsakó házhoz tartottak. Tudták. hogy itt vannak a fegyverek, s felszólították a ház asszonyát – adja át nekik. Zsakóné kijelentette, hogy a fegyverek felett férje rendelkezik, és éppen most nincs itthon, tehát távozzanak. Erre az egyik gyertyánosi felkapott egy puskát, ráfogta az asszonyra, el is sütötte. Zsakónénak azonban volt annyi lélek jelenléte, hogy felütötte a csövét, így a golyó csak a falba fúródott.” A szomszédok meghallották a lövést átszaladtak, mire a betolakodók elfutottak. Ennek később következménye is lett, mert Moga prefekt egy későbbi átvonulásakor seregével a falun, meghallotta a történetet és deresre akarta húzatni az elkövetőt, de maga Zsakó kért kegyelmet számára megjegyezve, hogy „Sem én sem a népem nem vagyunk bosszúállóak.”
Két tűz és a ,,harmadik’’ között.
A Torda megyei parancsnokság megelégedéssel vette a hírt a torockói nemzetőrség megalakulásáról. Kemény Farkas megbízott őrnagy így válaszolt: „Örömmel fogadlak hát én – úgymond – titeket zászlóm alá, és ahányszor szükség van nektek segedelemre, mindannyiszor jelentsétek, és oly nagy erővel, millyel csak lehet, segíteni foglak titeket, s így hogy zászlóm alá jöjjetek, csakis hütletétel szükséges, mely annyit teszen, hogy parancsolatomnak engedelmeskedni fogtok…” Azt is közölte, hogy ő, sem őrsége el nem mozdulhat most Tordáról, de ez nem jelenti azt, hogy meggondolatlanul átállhatnának az ellenséghez, mert ez szigorú büntetéssel járna. A torockószentgyörgyieknek is üzeni, hogy nehogy árulásba elegyedjenek, mert „jaj nekik”. Báró Kemény Farkas bizalmi embere volt Kossuthnak, s tordai parancsnoksága idején eréllyel képviselte a szabadságharc ügyét.
Közben a torockóiak és torockószentgyörgyiek már megkapták a környéken táborozó Moga major szeptember 9-én írt felszólító levelét is: „Én a békeszívelő, e napokban békességre intettem volt önöket, de önök felszólításomra még felelni sem akartak, minek következtében fegyveres erővel kéntelenítettem önöket békességre inteni, s a körökben s önök szomszédságában lakó románok üldözéseitől fékezni.
Felszólítom tehát önöket, hogy ha a békének barátjai s béke kedvelők, a kezekben levő fegyvereket minden hozzá tartozó municióval rakják le, a békejelet (fehér zászlót) azonnal tűzzék ki, és minden békeszívelő egyén fehér szalagot viselni köteleztetik, mit ha megtesznek, személy és vagyonra nézve biztosíttatnak, ellenkező esetben faluikot felgyújtatom, az ellenállókat keményen megbüntetem s még egyéb károktól is tarthatnak…
Szeptember 9-ikén 848. / Moga major”
Moga Iosif községi jegyző volt, amikor Avram Iancuhoz csatlakozott és tribun lett Offenbánya és Torda közötti területen. A levélben őrnagynak írta magát, van ahol prefekt címet használ. (Erélyes és szótartó még a magyar történelem is így említi) Egy tribunhoz tíz község tarozott. (Avram Iancunak mintegy huszonötezer főre tehető hadserege római mintára volt megszervezve: hat nagy tábor, melyek cohorsokat és centuriákat majd decuriákat /tízes szakaszokat/ képeztek). Vezetőik tribunok, prefektek, majorok. „A dombok megteltek fegyveresekkel, a lándzsák csillogtak, a fegyverek szünet nélkül szóltak Tordától Biharig”-írja Liviu Maior (Avram Iancu- Scrisori. Cluj,1972,29.)
Torda és Torockó között egy időre megszakadt a kapcsolat. Torockó és T.szentgyörgy kettős szorításba kerül. A továbbiakban is a történteket a levelek fel használásával követjük. Könnyebb megérteni és értelmezni, ha ezeket, mint kordokumentumokat olvassuk: a Kemény Farkassal, Iosif Mogával, Simeon Prodan Probuval (probus=derék, becsületes), Simion Balinttal (Abrudbánya román parancsnoka), Wardener báró osztrák tábornokkal és másokkal folytatott levelezését is megőrizte, pedig 1848/49-ben sok minden elpusztult. Ezekből a levelekből derül ki, hogy a torockóiak néha ingadozva, megpróbáltak saját lábukon függetlenül megmaradni. Tordához elkötelezni magukat a vármegye főispánja, gr. Thoroczkay Miklós miatt nem akartak, hisz ez a nemesi család volt a bányásznép évszázados szenvedésének, jobbágy sorsuknak okozója. Kemény Farkas mindezt tudta, s mentegetőző levelet ír Zsakónak, melyben biztosítja és felkéri őket, hogy: „Ezen levelemet és rendeletemet olvassa fel az egész Nép előtt: Úgy látom, hogy titeket bujtogatnak, s egy gyalázatos fegyvert használnak. Úgy látom, hogy a kamarilla, amelyet ti értetek, hogy mit teszen ellenetek is felfogta fegyverét s azon dicső Szabadságot, amelyet nyertetek magik magatok által elakarja raboltatni (…) nekem hinni tartoztok, én a Minisztérium mellett tettem hitet le s így a Szabadság mellett; jól tudjátok ti azt (…) nem voltam a régi Kormány embere (…) én az egyik voltam azok közül, kik titeket pártoltalak, hinni tehát tartoztok nekem (…) (M.I.). Addig is legyetek hűek a királyhoz (!), hazához és a nemzethez”. Érdekes, hogy Prodan prefekt is a királyra hivatkozik egyik levelében tudva azt, hogy a torockói nemzetőrség még nem tett esküt, így esküszegés nélkül csatlakozhatnak a román táborhoz. Ez is egy felelősségteljes, nehéz pillanat volt, amikor Torockónak határoznia kellett, mert mind a két tábor halállal és pusztítással fenyegetőzött.
Októberben már a torockóiak is állandó őrséget tartottak készenlétben. Kemény Farkas dicsérte és megerősítette a választott nemzetőr parancsnokságot tisztségében és a 8. század nevet kapták. Most már a főispán is lelkesítő levelet ír „Torockó Helysége Közönségéhez”, melyben figyelmeztet „a legszentebb kötelességeikre”.
Eljutnak Torockóra is a borzalmasabbnál-borzalmasabb hírek. Alsófehérvármegye-hegyalja magyar falvai felprédálva, lakosai legyilkolva. Folynak a levélváltások, történnek az események, melyek gyakran a vezető akarata és szándéka ellenére alakulnak.
„Torockótól Torda olyan messze van, mint Gyertyánostól Tövis. Tordán Kemény Farkas parancsol, Tövisen Prodan Probu a román felkelők Enyed környéki parancsnoka. A két megye és a két tábor határán van Torockó és Gyertyános. A két község lakói be-betörnek egymáshoz felsőbb parancs nélkül, vagy annak ellenére. Akinek fegyver van a kezében, annak nehéz parancsolni, különösen ilyen messziről. S a legtöbb támadás úgy indul, hogy a másik fél visszaüt.”(Mikó Imre: Egy Jókai-regényhős 1848-ban. Korunk, 53.)
Prodan aggodalommal figyeli tövisi táborából a szervezkedést, megtudja, hogy a torockóiak és szentgyörgyiek a bedellői és a gyertyánosi románokkal szervezkedni próbálnak, saját pártjukra akarják állítani őket. Újra figyelmeztető levelet ír hozzájuk. A levél tartalmáról a torockóiak értesítik a tordai parancsnokságot, melyre érkezik a válasz figyelmeztetve Zsakót a rend fenntartására, majd nov. 1-én az utasítás, hogy tartsa az összeköttetést Járával, nehogy hátulról bekerítsék. November 3-án már Kemény ilyen rendeletet küld (mivel a nemzetőrök felszólítás nélkül betörtek a gyertyánosi románokra): „- az Gyertyánosi éjjeli megtámadást nem tartom helyesnek – azon szomszéd helységekkel lehet béke útján is megélni- a századok senkit meg ne támadjanak, hanem magokat csak védjék’’. Segítséget ígért támadás esetére. Ezért a turi és tordai századokat visszarendelte Tordára. A továbbiakban látni fogjuk, hogy a … felelőtlen, emberek miatt történtek a bajok.
Moga és csapata Torockó felé vette útját nem lehetett tudni mi a szándékuk.(2) Mindazt, ami bekövetkezett hitelt érdemlően írta le ifj. Zsakó István kolozsvári táblabíró Gyallay Domokosnak írt levelében: „Moga vezér csakugyan volt Torockón seregével, s aki a torockóiakkal tényleg kötött oly egyezséget, hogy bizonyos élelmiszerek, fegyverek és pénz kiszolgáltatása után seregével tovább megy és biztosította Torockót, hogy semmi bántódása nem lesz az ő serege által, kikkel a torockóiak meg sem ütköztek. Az egyezség Torockó és T.szentgyörgy közötti téren köttetett meg Moga és atyám között, ki annak táborába személyesen megjelent. (dr. Borbély István szerint az egyesség a városban jött létre.) Az egyezség után Moga bejött Torockóra, miután atyám is biztosította, hogy semmi bántódása nem lesz. Moga meg is tartotta szavát (a szótartó minősítést még a magyar történetírás is elismerte), s 24 óra alatt egész seregével elindult Borév felé, de ’Sakó még idejében figyelmeztette, a becsületre hivatkozva, hogy emberei közül egyesek fosztogattak és gyújtogatnak. Moga ott helyben fegyverével teremtett rendet.,,Ezeket atyám személyes elbeszéléséből tudom.” Jókai „Egy az Isten”c regényében hasonlóan mutatja be az eseményeket „Manassé” a békeapostol bátorsága és okossága, – mai szóhasználattal diplomáciai készsége -, amellyel az ellenség táborában megjelenik, és reális megegyezést köt, a román vezér becsületes szándéka ,az adott szó szentsége mellett. Minderről az író személyesen Torockón gyűjtötte az információkat.
Liviu Maior írja ( Avram Iancu –Scrisori,32.): ,, …a legnehezebb kérdés a katonai táborok élelmezése volt”. Tulajdonképpen Moga kérése is ez volt és ebben egyezkedtek Zsakóval. Iancu megszervezte ugyan az élelmiszergyűjtést, a szabotáló molnárokat lecsukatta. A tehetősebbektől és a gyermektelenektől vették be az élelmet, elsősorban búzát és állatokat. A románok serege ireguláris (szabad) csapat volt. Hazamenetelkor háromnapi élelemmel kellett érkezzenek. Nagyon is kézenfekvő volt, hogy a torockói völgy hadtáp terület legyen. 1848 nov.11-én történt, mikor Moga emberei T.szentgyörgyön 16 vágómarhát és a fegyvereket kérték, de még kirabolták az udvarokat, a marhákat és más állatokat is elhajtottak, majd egyéb kártétel nélkül elvonult a 10.000-es sereg. Így kerülték el – egyelőre- a forradalom súlyosabb eseményei a két falut. Alig vonul el Moga csapata, megérkeznek az osztrákok. Parancsnokuk szigorúan számon kéri Zsakótól a császár iránti hűséget, mind a mellet, hogy érkezésük hírére Zsakó kitűzi a császári lobogót. Ezt a nehéz helyzetet is kemény, tiszteletet parancsoló, – most nemzetőri- öntudattal védi ki és változtatja baráti kézfogásra.(B.I. 76-79. old.)(3)
Közben az országban, Erdélyben, a környező vármegyékben, Enyeden és környékén, Tordán, Kolozsváron előre haladtak a harci események. (Kossuth nov. 29-én megbízza Bem József lengyel tábornokot az erdélyi honvéd csapatok parancsnokságával). Torockó munkaedzett fiai felcserélték a bányász- csákányt fegyverre, s a fiatalabb nemzedék, mint önkéntes sorakozott a 11. 32. és 73. honv. zászlóaljakba.(harcoltak Csucsán, Zsibónál…) Otthon maradt egy 280 főből álló nemzetőr csapat ’Sakó parancsnoksága alatt.(O.B. 208 old). A torockóiak résen voltak ugyan, de folytatták a munkát a bányákban, zúgtak a vízzel hajtott verők, a kohókban, az olvasztó- kemencékben készült a „vaskenyér”, szükség volt a vasra, s nem kis mértékben a jó fegyverekre. A mócok hadba vonulása miatt hiányzott az olvasztáshoz szükséges szén, hiszen nagyrészt a környező román falvak látták el – az erdeikből –faszénnel Torockót. Kényszerből a t.szengyörgyi erdőből vágtak fát maguknak, melynek következménye az lett, hogy a szentgyörgyiek panaszt tettek.
A torockóiak november végén részletes beadványt küldenek az Offen -bányán székelő Moga majorhoz. Igen megtisztelő megszólítással illették:
…„Méltóságos Major Vezér Úr !
… Szegény bányász közönségünknek azon alázatos folyamodására, miszerint jelen állásunkban a zavarok és minden kitörések ellen, minthogy tett ígérete szerént személyes köztünk megjelenése által nem rendelkezhetik, igen atyailag válaszolni méltóztatott.” A hosszan és körülményesen fogalmazott levél a torockói kiszolgáltatott bányász nép számára kér biztonságot, s lehetséges védelmet, hisz „fegyvereink el vannak véve”(…) – Isten meg fogja jutalmazni siető segedelmezéseiért a Méltóságos Úrnak, a torockói felszabadult közönség.(M. I.).
A levélre nov. 27.-én érkezett a rövid válasz: „A kérelmesek kérelmére csak annyit válaszolhatok, miszerint nem lévén rendes katonaságunk, magokat szorosan tartsák a tőlem kapott rendelethez.”
A nov. 28.-i újabb panaszra, megint csak az, hogy a torockói és szentgyörgyi bíró vegyen maga mellé hat-hat embert, és „minden ügyet tulajdon józan gondolkozásuk szerint lássák el”
Moga nem tudta megakadályozni a betöréseket, Mogának és csapatainak a búza és kenyérszállítás a fontos. A torockóiaknak fontos volt a vasfeldolgozás. Wardener tábornokhoz fordultak (dec. 5.) egy terjedelmes beadvánnyal, melyben elpanaszolják, hogy az erdei szénégetőket megtámadják, kifosztják, szénhiányában pedig megáll a kohókban a munka. Segítséget kérnek a mindenható uralkodótól, akinek ők hű alattvalói. A német nyelvű beadványra Wardener még az nap három nyelven válaszol Kolozsvárról: „Megparancsoltatik (…), hogy aki pedig a torockói emberekkel ki kötne, tudja meg, hogy nagy büntetéssel fog megfenyítetni.”(Sajnos ez csak amolyan alaptalan ígéret)
A torockóiak tisztában voltak a veszélyekkel, azzal is, hogy az „oláhok” szövetségre léptek az osztrákokkal a magyarok ellen. A harmadik balázsfalvi nagy gyűlés után felbujtott oláh sereg megfogadta a parancsot (,,Menj, pusztísd, öld meg, minden a tiétek lehet”). A román felkelés szász és osztrák aknamunka eredménye fogalmazza meg később Bem.
December 10-én Prodán P. fordul a szentgyörgyi és torockói „atyánkfiaihoz” azzal, hogy 24 óra alatt 500 kenyeret süttessenek és a táborba szállítsák. Dec. 14-én az 500 kenyeret Enyedre kell szállítani. Dec. 22-én Moga is levelet küld a szentgyörgyi és torockói bíráknak ,,miszerint senki mástól, mint tőlem s katonatisztektől rendeléseket ne fogadjanak el”, s ha merne valaki erőszakoskodni, azt fogassák el és küldjék hozzá. Prodántól 140, Kozma Petrutól 264 kenyérről jön elismervény. Elképzelhető, hogy milyen nehéz az Érc-hegység oláh táborait élelemmel ellátni, az embereket meggyőzni, kikényszeríteni, talán az utolsó tartalékokat odaadni.
1849 a szabadság harc második éve. Etnikai polgárháború.
1848 karácsonyán Bem felszabadítja Kolozsvárt. Honvédeivel nem ünnepelnek. Elindul É-Erdély felé és a szilveszter már a Keleti Kárpátokban találja
A román felkelő csapatok szabadon garázdálkodnak Nyugat-Erdély határvidékén. Jánku csapatai, Prodan Simion, Moga Iosif éhező, prédára leső martalócai járják e vidéket. Személyes parancsot kapva megjelenik Axente Sever is (eredeti szerb nevén Ratiu-Batiu) táborával Csombordon. Január8-án éjjel Enyedre másodszor került sor. (Az első nov. 8-án hasonló próbálkozás volt. Viskóczi rom. kat. pap és rendfőnök ment Iancuhoz Tövisre és sikerült megegyeznie vele). A tordai nemzetőrségtől nem kaptak segítséget. Axente Sever (a Prodan. városnak tett ígérete ellenére) megkezdte az osztrák parancs teljesítését Enyed kirablását, elpusztítását. Lakosainak kegyetlen, bestiális kiirtása nem volt a parancsban.(A magyar lakosság legyilkolva, vagy az erdőbe menekülők megfagyva , gyerekek, asszonyok, öregek, kb. 800,900 vagy még ennél is több volt az áldozat.) Losenau osztrák parancsnok, ahogyan ígérte Axentének, nem avatkozott közbe . Axente elégedett volt. ,,A parancs teljesítve.” A túlélők közül, többen Torockóra menekültek. Nem nehéz elképzelni, milyen aggodalom lett úrrá a hegyek közzé bezárt románokkal körül vett két torockói faluban, tudva azt, hogy több ezres tömegbe szerveződött fegyelmezetlen rabolni és gyilkolni fellázított sereggel kell szembenézniük. Így emlékezik vissza a fiatal ifj. Zsakó István: ,,Mi úgy decemberben a bányába mentünk testvéremmel, az úgynevezett Prudentia bányába, hol mi és sok asszony, gyermek egész napokon és éjeken többnyire sötétben voltunk…Onnan úgy januárban Aranyosrákosra mentünk, később Csegezre, és onnan úgy augusztusban haza. Az ábécét a bányában kezdtem tanulni’’.(M.I)
Január 12-én „Valentinus prefektus”(Simion Bálint prefekt) fordul levélben Torockó és Szentgyörgy lakosaihoz (aki négy nap múlva jan.16-án felégeti Alsójárát)
„Úgy esett értésemre, hogy Önök mindazon szép ígéretek mellett, melyeket a közelebb elenyészett év végével az román nemzetnek ajánlkoztak és megtartani kötelezték, ti. hogy az ellen fegyvert nem fognak, azoktól mondom elpártoltak, mert a közelebbi napokban önök a Tordán megtelepedett rabló csoportnak nemcsak élelmet, hanem tulajdon fiaival is segédkezet nyújtottak, – ha félelemből tették, vagy (…) Bem tábornok felszólításából, nem tudom, ezt környülállások és az idő ki fogja fejteni. Ugyanazért felszólítom önöket, hogy az Okloson már szállított és szállítandó táboromba rögtön 500, azaz ötszáz, Szengyörgy 300 kenyeret hozni szoros kötelességévé tartsa, ellenkező esetben magoknak tulajdonítsák a tulajdonítókat(!)”. Simion Bálint írta alá, aki Bálint pap néven volt ismeretes, s mint prefekt Abrudbánya és környékéért felelt( Harcolt Kemény Farkas és Hatvani ellen.) Nem ez volt az első ilyen felszólítás, amit teljesíteni kellett. Bálint pap 800 kenyeret kért egy hét múlva. A torockóiak felváltva szállították a kenyeret-mindig az erősebbik félnek.
Az évszázad legkeményebb tele volt ez. A malmok elfagytak, őrölni nem lehetett. A kamrákban, pincékben is megfagytak az élelmiszerek. A mócvidékre az éhínség köszöntött be, – írja Szilágyi Farkas.(A. f.v.227 old.) Torockóra a hírek késve, vagy tévesen, elferdítve jutnak el. A bányákban a lehetőség szerint folytatják a munkát. A mindennapi kenyeret nem csak maguknak, hanem a ,,hadi követelőknek” is elő kell teremteni. A félelem állandó feszültségben tartja a falut. Az emberekben a lelket egy olyan megfontolt, még az ellenségben is tiszteletet ébresztő ember, mint Zsakó István a falu választott bírója tartotta. Amikor a falut elfogta a rettegés és egyesek menekülésre szánták el magukat, akkor végig járta a házakat, eléjük állt és visszaparancsolta őket házaikba, vállalva a nehéz felelősséget. Mindenre számítva az alkalmas bányákban élelmiszert tartalékoltak, felszerelték egyéb szükséges kellékekkel is.
Egy magyar „(…) cirkáló védőrség Torockót is útba ejtette. Egy katonai jegyzék szerint az 1849-ik év első negyedében a következő csapatok mentek át rajta: (…) A felsorolásukat mellőzve január 22-április 5-ig 9 nemzetőr csapat szállt meg majd vonult tovább, több napos vagy hetes tartózkodás után, 90, 100,vagy 400-ad magával”. Az átvonuló csapatokat a városnak kellett élelemmel ellátni, megjegyezvén, hogy a tisztek jobbára id. Sebes Pál vendégei voltak.”(B. I. 85,86 old.)
Így érkezett el már februárban az enyhülést hozó korai tavasz. (Az erdélyi harcmezőn Bem seregével elfoglalja Szebent, majd Gyulafehérvárt. 1849 márciusában Bem kiűzi a császáriakat Erdélyből). ,,Soha gyönyörűbb tavaszra nem emlékszem, mint amilyen az1849-i volt. Gazdag aratás, bő szüret esztendeje volt.” –írja Jókai, majd folytatja: ,,Aratás és szüret között azonban szörnyű dolgok történtek Torockó völgyében”. Úgy kezdődött, hogy egy a nyugati havasokat felügyelő magyar hadsereg torockó völgyén vonult fel a parancsnok Eglofstein Béla őrnagy vezetésével. (Lapádi ,nyírmezői, tordai, bedellői, egerbegyi ,2 szatmári század, még két aranyos széki nemzetőr század és Zsakó (’Sakó) István torockói nemzetőr századai .) A hadművelet folyamán ,,egy honvédcsapat leölési kísérlete miatt Gyertyános felégettetett”. Ezt a románok T.szentgyörgyön bosszulták meg. Így írja le Orbán Balázs: ,”Július 30-án a bisztrai oláh pap fia Fodor László által vezetett roppant nagy oláhtábor közelgett Szentgyörgyhöz. Lángtenger jelölte útjukat, mit a mezőn lévő szénaboglyák felgyújtása okozott (…) a szomszéd falusiak a mezőn lévő gabonát az útra hordva csépelték és takarították haza, hogy így a kifosztandóknak az utolsó falat kenyeret is kivegyék a kezeikből. A nép ekkor is békekövetséget (12 ember) küldött a vezérhez (+5), akik nem tudva kellő ,,tisztelettel” szólni a vezérhez, hét közülük felkoncoltatott / Ezt látva a nép a havasokra menekült, a lemaradottakat legyilkolták. A házakból, az udvarokból, ami csak érték volt mind elvitték, szekerekre rakták. A falu csordáját elhajtották, azután a falu négy szögletét meggyújtották. Hiába biztatta Zsakó a nemzetőröket, hogy menjenek oltani, segíteni- nem hallgattak reá. A templomok is leégtek, a harangok elolvadtak. Ez nem harc, hanem rabló hadjárat volt, nem önvédelem szükségessége, hanem hideg kegyetlenség. Itt nem a népet sanyargató földesurat bosszulták meg, hanem a hozzájuk hasonló szegény jobbágyokat tették földönfutóvá”. A szép házaik helyébe több helyt csak szalmatetős házak épültek. (Az utolsó ilyen ház az 1990-es évek elején omlott össze.)
Torockón a vezetőség tanácsra ült össze, s abban állapodott meg, hogy küldöttséget menesztenek Prodan Probuhoz. Elsőnek maga a nemzetőr százados jelentkezett, Boslát és Szakácsot hívta magával. Útközben Szentgyörgy felé puskatűz fogadta őket. A két kísérő visszafordult. Zsakó lóháton egyedül ment tovább. Az út védelmére állított katonák fel akarták tartóztatni, de átugratott az akadályon és nagy nehezen eljutott a vezér sátorához. Prodán először nem akart szóba állni vele. Aztán amikor Prodánt „excellenciás uram”-nak szólította és „egy békés város hódolatát” igyekezett tolmácsolni, mégis csak bevezette. Hogy mit tárgyaltak azt … csak sejteni lehet, de Zsakót hazamenet már román katonák kísérték. Másnap elküldte Gyertyánosra a kenyeret és a pénzt, amiben megállapodtak.(B.I.) …
A további események Orbán Balázs szerint: A románok azonban nem távoztak, hanem titokban rejtőzködve a várost megkerülték és ott próbáltak betörni, de ott termett a bátor nemzetőr csapat, s egy elszánt utcai harc után visszaverték őket. A prédalesők egy csoportja viszont a város körül a gyümölcsösök és kalongyák közé megbújva várták az éjt, hogy annak sötét leple alatt végrehajtsák népgyilkoló szándékukat. A helyzet válságosnak látszott, mert a minden irányba kifutó utcák lehetőséget nyújtottak a sok oldalról jövő támadásnak. A nemzetőr csapatnak nem lett volna esélye a nagy létszámú tömeggel szemben.(8-10.000; O.B.208.o.); ezért azt a cselt használták, hogy vagy negyvenen összeszedve a dobokat lopózva felmásztak a Székelykő oldalára, s ott elkezdtek iszonyatosan dobolni, lövöldözni s roppant kiáltozás közt a városba levonulni. Közben. fennhangon kiabálva hívják elő a bírót, hogy a meg érkezett 3000 aranyosszéki nemzetőrnek vacsorát és szállást rendeljen. Az oláhok megijedve szétfutottak. Nem is háborgatták Torockót tovább. Csak még egy Csurilán nevű tribun próbálkozott: megsarczolt néhány polgárt, a fegyvereket beszedte, a magyar zászlót széttépte. Így ért véget Torockón az etnikai polgárháborúvá vált szabadságharc. igazi csatamezei harcok nélkül.
Visszatekintve, ahogy Borbély István írja: ,,…Toroczkó, bár félelem és ijedelmek között…, de sértetlenül élte át az 1849-ik évet, pedig sok oláh csapat szerette volna feldúlni…, de mindig megvédte egy salvus conductus, mit nem Janku, sem Bálint, sem Puchner írt alá s a mely e névből állott: Zsakó István.(B.I.)
Zsakó István élete a fegyverletétel után
A szabadságharc leverése után nem kellett menekülnie. Visszavonultan élt. Egyike volt a legszerényebbeknek. Régi vágású torockói ember volt, nem is akart több lenni. Közösségi feladatai közül csak az egyházit és a bányatanácsosit tartotta meg. (Az abrudbányai törvényszék referense Zsakó István,O.B:219.old.) A falubeliek szerint a szigorú, nehéz, torockói természete miatt a felesége elválik tőle, majd 1865-ben újra összeházasodnak.
A fiát is nagyon szigorúan nevelte, takarékosságra szoktatta. Végrendeletében neki hagyott nagyobb részt, „hogy István fiam a haza boldogításában és a közterhek könnyítésében bár nyomdokaimat követhesse”. Fia megszökött hazulról miután „összekülönböztek” Egy évig vándorol, közben naplóját vezette.
1865-1867-ben Orbán Balázs látogat Torockóra, miközben írja Aranyosszék történetét Egy külön füzet foglalkozik Torockóval. Akkor találkozik Zsakóval és hallja elsőkézből az1848-as történéseket.
1870-ben tűzvész pusztított Torockón. 40 gazdának égett el a lakóháza, minden gazdasági épülete.(O.B: 218 old.) Azután épültek ezek a szép polgári házak, amelyben Boszla Ferenccel együtt Zsakónak is nagy szerepe volt.( Furu Árpád)..
Fösvénynek tartották, ennek ellenére jó és hasznos célokra szívesen adományozott. Támogatta Sebes Pál iskoláját, részt vett a népiskola megszervezésében.
1876. aug. 6.-án találkozása Jókai Mórral szintén szerénységét igazolja. Nem tolakodott a fogadásokra, fiát küldi és ő mondja az üdvözlő beszédet is. .Mint az egyház gondnoka, csak a Jókai tiszteletére a parókián tartott ebéden vett részt.(Kuti Márta Látó Szépirodalmi Folyóirat 2014.6.25.)
1892-ben egy szép, gazdag élet fonala szakadt meg, 83 évet élt. A torockói temető lezárt családi sírboltjának közepén található érckoporsóban alussza örökálmát. (Idetemették később Péterffi Gyula kántortanítót is.)
Válasz a kérdésre.
„Zsakó István életrajza nem sokban különbözik, azokétól, akik munkájukkal és szervezőképességükkel vagyont szereztek, s bánya-, kohó- és verőtulajdonosok lettek”(M.I.). Az amiben más volt az, hogy mint a helység vezetője tudott a rendkívüli felelősségteljes pillanatokban úgy dönteni és cselekedni, hogy a lakosság élete, a város megmeneküljön, döntést hozni életveszélyben, kieszközölni tárgyalást elutasított helyzetekben, nem meghátrálni, kompromisszumot kötni az ellenséggel, úgy meghajolni – ha muszáj-, hogy a gerinc egyenes maradjon.
Zsakó István rendelkezett a hős karakter minden jellemvonásával, anélkül azonban, hogy ő ennek jelentőséget tulajdonított volna. Szerénysége távol tartotta ettől. Józan ítélőképessége megóvta a felelőtlen, elhamarkodott cselekvésektől. Tiszteletet parancsoló megjelenése és tiszteletet megadó lénye hozta létre azt a helyzetet, hogy még az ellenség is partnernek tekintette, tisztelte.
Istenbe vetett hite, ebből adódó bátorsága rendíthetetlen volt. Igazoltan ez adott neki erőt a vállalt nehéz feladatok véghezvitelében.
Utószó:
Furcsa nehéztermészetű ember volt mondják róla. Ez többféleképpen értelmezhető. Lehet, hogy a könnyűtermészetű emberek könnyelműek, léhák. Lehet, hogy a nehéztermészetűek súlyosabbak, tartalmasabbak. ,,Hárpágonsága”, elképzelhetően arra utal, hogy nagyon takarékos ember volt. Ő lévén a város pénzének őre a pénzes ládának három kulcsa három embernél volt, s a pénzkivételnél még tizenheten voltak jelen.
Mindezek mellett az is fennmaradt, ahogy unokájának özvegye, Borbély Istvánnak nagynénje emlékezik róla: ,,Édes apó” így hívtuk nagyapót mi a hozzátartozók. Engem nagyon szeretett. – Nagyon különös érdekes, ember volt. Bátor, szilárd jellemű, erős, szorgalmas, dolgos. Nagyon okos lehetett, mindenki „prézident” úrnak szólította. Nagyon tisztelték és féltek tőle az emberek Nem mindenkit tűrt meg maga mellett.”(Tessitori Nóra visszaemlékezései a Vasárnapi újságban 1923. aug. 5.)
Zsakó bölcsességére utal az a tény, hogy egyéb érzelmi oldalakat érintő gondolkozása mellett, felvállalta a gazdasági érdekekre odafigyelő erős másik lényét is. Nem tévesztette szem elől, hogy a két együtt élő népcsoportot komoly gazdasági érdekek kapcsolják össze. A torockói bányamunkásnak nem volt ideje a földjének megművelésére. Ezt a szomszéd falusi román parasztgazdák vállalták. Sokan közülük szénégetéssel is foglalkoztak. A torockói vasra, szerszámokra pedig (ekevas, ráfvas, kasza) a Mócvidéknek volt szüksége, Dévától Bánffyhunyadig jó piaca volt. Ha nincs ki a földet megművelje Torockó kenyér nélkül marad. Ha nem kap fát a szomszéd községek erdeiből, vagy nem dolgoznak a szénégetők a kohók és a verők nem termelnek több „vaskenyeret”. Érthető az egymásra utaltság tényének kölcsönös elfogadása, érthető, hogy milyen fontos volt a békesség a két nép között.
A célom, hogy a Borbély István által „vasembernek” nevezett rendkívüli férfi belső lényének titkát feltárjam. Úgy érzem részben sikerült. Az igazság feltárása nagyon nehéz, maga az igazság soktényezős helyzetekben formálódó fogalom. Mégis talán azt mondhatom, hogy a szavaiból, cselekedeteiből kibontva sikerült bepillantanom az ő mély belső igazságába, ami nem csak az övé, hanem örök, univerzális igazság. Igazi hős volt! Igazi példaképek nélküli világágunkba, az ő mély hitre épülő, tartalmas élete, számomra tanulságok kútforrásává vált.
2014 okt. Bakó Irén