„A kövek örökké élnek”

A régi torockói családból származó helybéli vállalkozó szülőfaluja iránti elkötelezettségének szép megnyivánulása nemrég megjelent újabb munkája, a Torockó titkai c. gyönyörű könyv. Anyaga négy évtized következetes munka eredménye, melynek során Balogh Szabolcs összegyűjtötte a falujáról szóló regéket, történeteket, az ősi bányászmesterséggel kapcsolatos lappangó ismereteket, bemutatja a falu tárgyi és szellemi néprajzának, nyelvének sajátosságait. A gyűjtemény beszédesen bizonyítja a szerző és bölcsőhelye erős fizikai és lelki kötődését. Amint egyik remek fényképének címe is jelzi: „Nehéz ködök fedik a múltat”, és e múltból „a régi bányák lehelete”száll fel. „Megérint és fogva tart számtalan titok”, melyeket, akár a bánya mélyének kincseit, fel kell tárni, át kell adni a jövő nemzedékeknek. A bensőséges kapcsolat és erkölcsi elkötelezettség belső kényszere magyarázza a szerző munkájának személyességét, tárgyilagosságát, írásainak és fényképeinek líraiságát és romantikáját.

Balogh Szabolcs Kányádi Sándorral vallja: „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is… / Semmi sem fölösleges. // …Mert leapad majd a víz. / És fölszárad majd a sár. // És akkor majd a megőrzött, / a meglévő szóból újra- / teremthetjük magát / az első búzaszemet, / ha már igével élnünk / tovább nem lehet.” (Noé bárkája felé)

A bartóki „csak tiszta forrásból” elv határozza meg a gyűjtő kutatási módszerét. Forrásai: az emlékezet megőrizte szájhagyomány, a család birtokában lévő és másutt fellelt írásos dokumentumok, régi fényképek, tárgyi emlékek, az épített örökség legszebb kincsei, a helyi népnyelvi sajátosságok (helynevek, dűlőnevek, a bányászat sajátos szókészlete, stb.)

A torockói völgy fölött őrködő Székelykőnek és a kétszer felkelő napnak a könyvben szimbólum-hordozó szerepe van: „A Székelykő döbbenetes panorámája a helytállás, megmaradás örök sziklapiramisa, amely fölött kétszer kel fel a nap.”

E szimbólumrendszer nyitánya a Tündér Ilona sziklájához fűződő gyönyörű legenda.A tündérlány megvalósult vágya, a kétszer felkelő nap története valósággal bearanyozza az Egy az Isten” völgyét.Ezt követik a szájhagyomány megőrizte történetek: avasládatörténete, a Rázmánkőhöz kapcsolódó hiedelem, a kígyódíszes kovácsoltvas kapukilincs rejtélye , Tóth János, a látó ember esete, a Torockó történeténeklegnagyobbbányaszerencsétlenségéhez fűződő hiedelem. E témakör adatközlője 1980-banid. Botár Miklós 84 éves torockói lakos.

„A torockóiak jellegzetes karakterét a vasbányák mélyén formálta az idő… Ez volt a régi Torockó bölcsője és ide nyúlnak vissza minden titkok gyökerei. – állapítja meg a szerző. – A torockói ember vállalta, hogy úgy dolgozzon, akár egy rabszolga, de otthonában úgy éljen, mint egy király.”

Ez a magyarázata annak, hogy Torockó dolgos népe az ávszázadok folyamán oly sokat adott a magyarságnak a népművészet különböző ágaiban. Ez a titka a csodálatos torockói varrottasoknak, a pompás népviseletnek, a sajátos népszokásoknak (pl. a farsang temetése), a kovácsoltvas remekműveknek, a festett bútorok kultuszának, a jellegzetes építészeti stílusnak, a vas és nemesfém bányászatnak.   

Az írás megtartó erejét igazoljáka fennmaradt értékes kordokumentumok, melyekből a könyv közöl néhányat:A világtörténelem leghosszabb pere Torockó Priviegiális Ügyét Felvilágosító Írás vagy História – Balogh János kézirata 1848-ból; Egy XVIII. századi torockói naplója, mely leírja az 1776-ban megkezdett, az Aranyoson átívelő híd építésének történetét;Borbély Ferenc: „A Toroczkói bányászat és kohászat ismertetése. E jeles hely- és ipartörténeti dokumentumból, mely bejárta ez egész világot, majd visszatért születési helyére, hűséges képet kapunk a falu 1870-es évekbeli gazdasági helyzetéről és a torockói vasbányászat sajátosságairól. Ugyancsak itt olvasható az 1828. július 14-én a torony aranyozott gombjában elhelyezett és 1974-ben megtalált emlékiratis.

Helyet kapott a könyvben asokat szenvedett Torockó történetének néhány gyászos eseménye is:az 1702. november 17-i Rabutin-féle vérfürdő (a „torockói gyász”), az 1848-as tragédia, az önvédelem beszédes példája és a jellegzetes torockói temetkezési szokások leírása. Jól beillik a képbe Jókai torockói látogatása (egy korabeli fényképpel) valamint a torockószentgyörgyi vár történetének bemutatása.

„Torockó népe minden időben dicső múltjából merített erőt a túléléshez.” – vallja a szerző.            A mai torockóiak az önzetlen alkotókedv, az isteni szeretetmegteremtette pompás népviselet, varrottas, zenei kultúra, népi hagyományok ápolásán, felélesztésén fáradoznak. Ez is igazolja, Áprily Lajos szavaival élve, hogy „Azújrakezdés vakmerő reménye/ legyőzte itt az ostromló halált, / s daccal vágott a mindig új jövőnek – / …” Újból megalakult a fúvószenekar, a tűzoltó egylet, folyik a népi kézimunka felélesztése, az ősi hagyományok éltetése. E bátor küzdelemben jó példával szolgál a könyv szerzője, enyediből torokóivá vált felesége és két fia is.

E nemes munkában rendkívül ösztönző és mozgósító erejű a 350 évig tartó per történetének máig ható üzenete: „Nincs olyan reménytelen küzdelem, amelyre megoldást és orvoslást ne adna a Gondviselés, az idő és a történelem. Csak jogainkról nem szabad lemondanunk soha.” – állapítja meg Balogh Szabolcs. Ez az erőt adó forrás Torockó népének megmaradásáért folyó küzdelmében.

Adja az Egy Isten, hogy így legyen!

 

Józsa Miklós