A Himnusz írójáról szólt az Áprily-est

Közzétéve Szerző:

A SZERZŐ FELVÉTELE – Az előadást vetítés egészítette ki

Ezen az estén a kollégium nyugalmazott magyartanára ezúttal is szervező és előadó volt egy személyben. A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Himnusz írójáról, Kölcsey Ferencről hallhattunk részletes és dokumentált előadást. A 18. században született, de felnőtt életével a 19. század embereként Kölcsey olyan világpolgár volt, aki egyben mély magyar elkötelezettséggel is bírt. Az előadó szerint pályája kezdetén Kazinczy Ferenc kiváló követője, később romantikus gondolkodó, költő és politikus is volt. A magyar irodalom jelentős alakja, aki három úttörő ágban szolgálta nemzeti irodalmunkat: a népdal megnemesítésében, a tárgyilagos irodalomkritika megteremtésében, valamint a szónoki beszéd művészetében.
Élete tragédiák sorozatával kezdődik. Először himlő következtében elveszíti bal szemét, megmarad az éghez hasonlítható csodálatosan kék színű jobb szeme. Ezt eleveníti fel, más eseményekkel együtt Szentimrei Jenő Ferenc tekintetes úr című nagysikerű regénye, amelyből részleteket hallhattunk. Korán elveszíti szüleit, és testvéreivel együtt árvaságra jut, talán ekkor válik egyre inkább befelé forduló emberré. Közben felvételről hallgathattuk meg Huszt című sokat idézett versét: „Hass, alkoss, gyarapíts,/ S a haza fényre derül.” Kölcsey máig aktuális sorait. 1823. január 22-én alkotta meg a Himnuszt, amelynek szövegében a nemzet hibáin kívül senkit nem bírál. Nyomtatásban az Aurórában jelent meg 1828-ban, és Erkel Ferenc zenésítette meg. Ez az egyetlen olyan himnusz Kelet-Európában, amelyhez még a kommunizmus nehéz éveiben sem mertek hozzányúlni.
Az érdekes összefoglaló előadásból az is kiderül, hogy milyen sokoldalú személyiség volt, hiszen 1829-től az Országgyűlés aktív tagja lett. Megtudtuk azt is, hogy Petőfi Sándor milyennek is látta Kölcseyt, aki azt tartotta, hogy „ismerni könnyebb a jót, mint követni”. Visszavonultan halt meg családi birtokán, és a szatmárcsekei temetőben helyezték örök nyugalomra. „Nem közénk való volt” – mondta a halálhírre Wesselényi Miklós, vagyis nem földi emberek közé. Kossuth is „túlvilági jelenség”-nek tartotta.
A megbecsülés és elismerés jele, hogy azóta a temető, ahol nyugszik a világ magyarságának egyik zarándokhelye.

Szabadság, 2011. február 01.