A közgyűlés helyszíne is sokatmondó. Az ősi – idén 390 éves Behtlen Gábor Kollégium pincéjében – az enyedi bor történetének talán legérdekesebb helyszínén, az ún. „plébános bor” mai legnagyobb előállítási terében és raktárában tartották, amelyet ma a Logosz vállalat bérel. A beszámolót Köble Tibor leköszönő elnök tartotta, aki hangsúlyozta, hogy mindenben a szabályzat szerint jártak el. A szakmai kérdéseken kívül megemlítették a nagyenyedi borászat 1990 utáni történetét. 2006-ban a nagyenyedi, csombordi és gyulafehérvári kistermelők megalakították az „egyesületet.” Az eltelt idő alatt a tagok száma megduplázódott és ma eléri a 23-at, amelyből 19-en voltak jelen a közgyűlésen. Ugyanilyen reprezentatív volt a meghívottak sora is, hiszen jelen volt Kováts Krisztián, Fehér megyei RMDSZ-elnök, Grigorut Zsolt a megyei tanács részéről, valamint Szász János a Gyulafehérvári Érsekség gazdasági igazgatója. Csávossy György nem tudott részt venni a találkozón, de hadd említsük meg, hogy éveken keresztül közvetítette gazdag tapasztalatát az enyedi és más vidékbeli borászokhoz. Ugyanakkor sokat jelentett a borkóstolás művészetében és a zsűrizésben felhalmozott tudása is. Levelében, amit a közgyűlésnek küldött, korára való tekintettel, lemondott az egyesületi tagságról és a tiszteletbeli elnökségről. Vasárnap Nagyváradon járt, ahol a Református Egyház Dísztermében, azokkal a Kárpát-medencei borászokkal találkozott, akik boraikkal a brüsszeli Magyar Európai Uniós Elnökség búcsúestéjén szerepeltek.
Tóth Csabának szavaztak bizalmat az enyedi borászok – A SZERZŐ FELVÉTELE
A közgyűlésen jelenlevő borászok igen jó hangulatban hallgatták a tevékenységüket felelevenítő pozitív gondolatokat. Kicsit később, a tavalyi, most még friss, alighogy érlelődött borokat is megkóstolgatták, a kiváló minőségű, de nem kivételes nagyságrendű termés, friss nedűjéből. Úgy valahogy, ahogy Áprily Lajos verse idézi: (…) (De névnapokon arany nektárt kínált / a Maros mente pompás óborát / Volt benne rizling és szürkebarát / Amit adott a dús szőllőjű táj / Leányka, furmint, csoda muskotály / Ittak vidám kedvű professzorok / Csendült is egy-egy érzékeny torok (…) (Á. L.: Törött pohár.)
Szász János is sokat segítette az enyedi borászokat, azzal, hogy „borházat” (Salve) bocsátott a rendelkezésükre, ahol a megyei tanács segítségével egy laboratóriumot is felszereltek. Az enyedi egyesületi borászok egyik fontos tevékenysége volt a borversenyeken való részvétel. Említésre méltóak többek között a Temesvári nyugati borok, a Zsidvei aranyszőlő, a Küküllő menti, a Nagykárolyi, az Arad melletti Ópálos (Paulis) borvidékeken rendezett versenyek. A bemutatott borok mindenütt elismerést arattak. A nemzetközi kiállításokon történő részvétel egyik kiemelkedő teljesítményük volt. Ott voltak Budapesten, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátuson, Gyomaendrődön, Szekszárdon, Soltvadkerten, Siklóson, Hollandiában vagy Németországban tartott borbemutatókon. Tóth Csaba, Papp Péter és András Emil nemzetközi zsűrikben is szerepeltek, úgy Magyarországon, mint Romániában. Hazai vásárokon és fesztiválokon hirdették és bizonyították az enyedi borok jó tulajdonságait pl. Temesváron, Albacon, (Fehérvölgyön) Gyulafehérváron és Csombordon.
Tizenkét nagyenyedi pince kapott négynyelvű feliratot a „Bor Országa” („Ţara Vinurilor”) nevű megyei egyesület révén. A Salve borházban berendezett laboratóriumban a megyei tanács támogatásával Krecsák Albert mérnök, alpolgármester és Doliste Éva irányításával megindultak a borászati analízisek, amelyeknek célja az enyedi bor minőségének ellenőrzése.
A gazdag tevékenység ismertetését követően a közgyűlés meghallgatta Papp Anna pénzügyi beszámolóját, majd megállapították az idei tagdíj mértékét. Elfogadták a 2012-es év programját és költségvetését, valamint új elnököt választottak Tóth Csaba érseki borász személyében. Az alelnök pedig András Emil vállalkozó lett. Az új elnök, megvalásztása utáni nyilatkozatában kiemelte: úgy érezték, – az első öt év után – szükség van a változásra, ami várhatóan előrehaladást jelent. – Célunk továbbra is az enyedi borok szélesebb körben való megismertetése, és az, hogy jó italokat kóstoltassunk az emberekkel az igazi borkultúra népszerűsítése érdekében, mondta az új elnök. A nemrég kapott címkéző és palackozó készüléket a Salve borházban fogják használni, hazaviteli lehetőséggel. A tervek szerint a borházban négy enyedi borász borát is meg lehet majd vásárolni.
Szabadság, 2012. január 14.