Ünnep – Karácsonyi történetek Nagyenyeden és környékén


A karácsonyi dió

A téli nyugovóra hajló növényzet az idén decemberben meglepő „életjeleket” mutatott. A fákon sokáig ott maradtak a levelek és köztük az ágakon sok dió, itt-ott alma. Elkésett a lombhullatás, ami máskor egyik biztos jele a tél közeledtének. A faluban azt beszélték, hogy a hónapok óta tartó szárazság miatt „odasültek” a levelek. A dió egy része még decemberben is ott díszelgett az ágak végein. Így állt elő az a furcsaság, hogy az élelmes gazda a karácsonyi száraz diót december közepén is gyűjtögethette. Legalább jut belőle az éhes cinkéknek is. Előkerültek az avar alá elbújt ép almák is. Emberöltő-emlékezet óta nem fordult elő hasonló eset.

Parlamenti karácsony

Nemcsak a természet képes csodával felérő helyzetekre. A történet még szeptember elején kezdődött, amikor a magyar parlamenti képviselők egy csoportja, titkáruk vezetésével Nagyenyeden járt. Először a kollégiummal ismerkedtek, majd megfordultak az enyedi polgármester mindig tárt ajtajú dolgozószobájában is. Itt hangzott el a meghívás: szívesen látnának nagyenyedi gyermekeket is a parlamenti karácsonyra. Amikor eljött az idő, a szót tett követte, és december közepe tájékán elindulhatott egy 40 fős gyermekcsoport a magyar fővárosba. A legtöbben a kollégiumból, de 15-ön, kísérőikkel együtt a román nyelvű általános iskolákból verbuválódtak. A kollégiumi kísérő tanárok meséltek a budapesti élményekről.


Decemberi dió a fákon

A 804 ünneplő gyermek között az erdélyi iskola tanulói a felvidékiekkel, vajdaságiakkal, kárpátaljaiakkal és horvátországiakkal, vagyis nemzettársaikkal találkozhattak. A Parlament elnöke jelképesen, három napra, átadta egy diáknak a nevezetes intézmény kulcsait. A sok anyaországi és határontúli gyermek igen jól érezte magát a Parlament épületében, ahova erre az időre átköltözött a Csodák palotája is. Kívül-belül csodálhatták a szép épületet, a látnivalókat, a királyi ereklyéket. Élvezhették a könnyűzene-koncerteket, más műsorokat, és persze szép ajándékokat is kaptak. A parlamenti lépcsőkön készült fénykép az enyedi diákok, – magyarok és románok – boldog arcát mutatja a nyílt parlamenti napokon. Megismerkedtek Budapesttel és a Balatonnal is, amelynek partján volt a szállásuk. Hazajövet az a javaslat is szóba került, hogy jó volna meglátogatni a bukaresti román parlamentet, sőt a strassburgi uniósat is. Közben a kollégiumi igazgató is járt Budapesten, ahol a Püski könyvkiadó adományát vehette át (2000 ifjúsági könyvet) az iskolai könyvtár számára. Újra kinyílt az „anyaország” szíve.

Decemberi dió a fákon

Ki volt vajon a mozgatórugója e váratlan meghívásnak és az azt követő emlékezetes parlamenti látogatásnak? Nem más, mint a keresztszülő program rendkívüli támogatója, az a budapesti orvos, akinek nagyapja valamikor enyedi diák volt. Az unoka sokat tesz a mai iskoláért. Ehhez kapcsolódik az a nem mindennapi kezdeményezés, amely még a szeptemberi parlamenti látogatás alkalmával merült fel. A kollégium épületeinek általános felújítási terveiben nem szereplő úgynevezett „kiskórház” összeomlófélben levő ingatlana helyére uszodát építenének.

Szórványjáró Mikulás

Mint arról korábban tájékoztattunk, a nagyenyedi Mikulás az idén olyan helyekre is eljutott, ahol eddig még sohasem járt. A szervezők (Fehér megyei RMDSZ, Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház a Communitas Alapítvány támogatásával) szép, nagy, tartalmas karácsonyi csomagokkal lepték meg azokat a gyermekeket, akiknek egy magyar vers elmondása, vagy meghallgatása különleges élmény, és ahol az anyanyelv már sokszor második (sokadik…) helyre szorult. A kis magyar közösségek számára ilyen helyeken már a megmaradás a tét. A küldöttséget Abrudbányán, Nagylakon, vagy akár a küküllőmenti Bényén is nagy szeretettel fogadták. Utóbbi két helyre a Mikulás alkalmas partnerekkel, a kollégiumi XI. óvó-tanítóképzős osztállyal érkezett, akik zenés-táncos karácsonyi műsorukkal szórakoztattak. A megilletődött helyi gyermekek és szülők tudatában valami biztosan megmozdult. Azt érezhették, hogy még sincsenek oly egyedül, és ez az együttlét később is erősítheti őket abban, hogy vállalják magyarságukat, és őrizzék meg egyik legszebb örökségüket, az anyanyelvüket.

Csillag legyél!

A karácsony előtti napokban a városban egymást követték az ünnepi műsorok. A polgármesteri hivatal dísztermében a polgármestert és munkatársait köszöntötték a város általános iskolás gyermekei. A kollégiumban szerdán este, a tanulási és serdülőkori válságos életkoron éppen túljutott X. B tanító-óvóképző osztálya adott önálló, színvonalas karácsonyi műsort, vallástanárnőjük irányításával. Az előadás eredeti bibliai történeten alapszik. Az „angyalok tánca” különösen tetszett, kiérdemelte a vastapsot. Műsoruknak ezt a részét másnap délben is megismételték. Ekkor az iskolalelkész gondolatokban gazdag áhítatában arra biztatta a díszteremben ülő, műsor-váró ifjúságot, hogy merjen „csillaggá,” példaképpé válni. A háttérben, a zászlók között, mintha Kőrösi Csoma Sándor mellszobra is biztatóan rábólintott volna e felhívásra.

Budapesti parlamenti karácsony az enyedi diákoknak

Másnap a többi líceumi és általános iskolai osztály tartalmas karácsonyi műsorral örvendeztette meg a közönséget, tanárokat és szülőket. Kiemelkedett a VI. osztályosok eredeti népi-vallási motívumokkal fűszerezett előadása. Felemelő mozzanata volt az összejövetelnek, amikor bejelentették a határontúli református iskolák megsegítésére indított akció osztályonkénti és összesített eredményét.

Budapesti parlamenti karácsony az enyedi diákoknak
 

Este a L. Rebreanu Kultúrházban a Mozgássérültek Egyesülete szervezésében az enyedi iskolások karácsonyi műsorral léptek fel. Kántáló műsort is hallhattunk az Augustin Bena nevű Gyulafehérvári Kultúrközpont előadásában. Az „önkéntesség évében” az egyesület az egész műsort az enyedieknek ajándékozta. Mindent saját erejükből vállaltak, ők, akik maguk is segítségre szorulnak. Tombolán öt kirándulójegyet sorsoltak ki, Aranyosfőre és Predeálra. A jó szervezeti életükről nevezetes enyedi mozgássérültek – akik nyáron, a város központjában, felvonulásukkal is felhívták magukra a figyelmet – ezúttal is igazolták az idei karácsony jelmondatát: „jobb adni, mit kapni.”

Szabadság, 2011. december 28.