Adventi találkozó Abrudbányán

E cél eléréséért munkálkodik a Kulturális Egyesület három vezéregyénisége, Kopenecz Loránd gyógyszerész, az Egyesület elnöke, Gábor Ferenc református lelkipásztor és felesége, Gábor Krisztina. Az utóbbi évek emlékezetes eseményei közül kiemelkedik a 2008-ban megszervezett Fehér megyei szintű Szent István napi ünnepség, az idén másodízben sorra került Abrudbányai Magyar Napok, a 2011-es farsangi bál, egy Hunyad megyei kirándulás, valamint a magyar nyelvtanfolyam beindítása.

A fenti célt szolgálta a 2011. december 3-án első ízben megrendezett adventi találkozó is, amelyen a helybeliek mellett képviseltette magát Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Nagydisznód, Nagyenyed és vidékének magyarsága is.

A rendezvény első részének színhelye a kisváros központjában álló, 1889-ben épült, két évvel ezelőtt felújított református templom volt, ahol igét hirdetett Gábor Ferenc helybeli lelkész. Az ünneplő gyülekezetet köszöntötte Kopenecz Loránd és Bárocz Huba református egyházmegyei esperes is.

Az alkalomhoz illő változatos és felemelő műsorban vendégszerepelt a közeli Bucsuny gyermekkórusa és a helybeli ortodox egyház férfikórusa, amelyek hagyományos népi kolindákkal és egyházi énekekkel tisztelték meg a rendezvényt. Borbándi Erika magyarlapádi lelkész átélt versmondása az ünneplő gyülekezet tagjainak lelkéhez szólt. A találkozó kiemelkedő eseményei voltak Szilágyi Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum zenetanárának saját orgonakísérettel előadott énekei, a nagyenyedi egyházkerület lelkészkórusának fellépése Forika Éva marosújvári zenetanár vezetésével, illetve Henning Rémánnak, a nagydisznódi evangélikus erődtemplom énekvezérének kis orgonakoncertje.

A találkozó második részének színhelye a református egyház barátságos gyülekezeti terme, ahol gazdagon és jó ízléssel megterített svédasztal mellett hosszan elbeszélgettek a karácsonyt váró vendégek. Ez alkalommal a Fehér megyei RMDSZ küldöttsége mikulási ajándékcsomagokkal örvendeztette meg a találkozón részt vett gyermekeket.

A karácsonyvárás felemelő hangulatával a szívűkben, lelkiekben gazdagodva távoztak az ünnepségről a szép számmal egybegyűlt vendégek.

Nyugati Jelen, 2011.12.05.