Torockón és Csombordon is „enyedi” magyar napok

Sokan – főleg diákok – voltak kíváncsiak a Váróterem Projekt új utak keresésében jeleskedő, másfél éve végzett fiatal társulatának produkciójára. A közönséggel szorosabb, „intimebb” kapcsolatot létrehozó, új, szokatlan színházi környezetet teremtő fiatalok szép sikert arattak Nagyenyeden.

A Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban Margittai Gábor (a Magyar Nemzet szerkesztője) és Major Anita (olvasószerkesztő) köteteit mutatták be. A házaspár 2001–2010 között járta be a Kárpát-medence, Ázsia és Afrika tájait, hogy valódi híreket közvetítsen a végvári sorsban élő, sokszor végveszélybe került „külső magyarokról”. Ebből eddig három kötet született a „Külső magyarok” sorozatban: Trianoni menyecske, Utazás a végeken és a Mi a madzsar? Az utóbbi magyar tudatú néptöredékekkel foglalkozik Ázsiában, Afrikában és Európában (madzsarok, magyarábok és provance-i magyarok), értük a szerző bejárta Törökországot (Beder Tibor nyomában), Egyiptomot, a kazah pusztákat, mondhatni a fél világot.

A bemutatón mindhárom könyv elemzése során egy estét betöltő „történelmi leckén” vettünk részt. A Trianoni menyecske hátlapján Margittai Gábor a Székelykő csúcsán, a háromszínű határkő mellett néz körül a külső magyarok nyomában, most éppen Torockón, ahol szombaton délelőtt lesz a könyvek bemutatója. Előadását Kováts Jenő szombathelyi területfejlesztési mérnök, az Apáczai Alapítvány Kuratóriumának elnöke egészítette ki, aki alapítványával támogatta a Vár oldalán található emlékmű rehabilitációját.

A fiatalok érdeklődése nagyon csekély a téma iránt. A Trianoni menyecske bevezetőjében olvashatjuk: (…) „Ám három emberöltő ahhoz már beláthatatlan időtávlat, hogy az unokák biztos léptekkel kereshessék fel a mesék forrását: a dédszülők szülőhelyét, kedvenc kávéházát, templomát, síremlékét (…)” Pusztuló vagy pusztulófélben levő magyar közösségek és az épített örökség lépten-nyomon elébük bukkant. Az elég gyakran siralmas állapotok nem csüggedésre, hanem tenni akarásra, írásra ihlették a vándor újságírókat. Így születtek meg ezek a hiánypótló munkák, amelyekben a romlás negatív példái mellett ott vannak a küzdeni akarás és a szerény, de fontos eredmények, amelyek mögött mindig az összefogás áll.
 

Mit mond e kis „világjáró” tapasztalat? „Minden szórványnak megvan a maga kínja”, az általános problémákon túl a sajátos gondjai. A burgenlandiaknál a jóllét – az asszimiláció igen erős forrásaként – identitásukat rombolja. A Vajdaságban az 1945-ös magyarölés a mai napig érezteti hatását. Egészen különös magyar szórványokról hallottunk, pl. az isonzóiról, a doberdói magyar temető sorsáról, de Dél-Erdély, a Szepesség, vagy Várvidék mind-mind történelmi eseményeket elevenítenek fel. Mára sok helyen „(…) a sírköveket időközben házak, utak alapozásába építették be, helyüket beszántották (…)” Ezeken a tájakon, amelyek felsorolását még hosszasan lehetne folytatni, már csak nyomokban van meg a hajdani magyar jelenlét. 90 év elvégezte a maga bekebelező munkáját.

Vannak azonban pozitív példák is, így Nagyenyeden és környékén a sétatéri Diákemlékmű és a Vár falán található 1849-es dátumos emlékmű felújítása. De ide tartoznak a templomok is, amelyeket a lehetőségekhez képest sikerült legalább részben felújítani, megmenteni. Marosszentimrén, Boroskrakkón, Magyarigenben, Asszonynépén nemcsak állnak a templomok, hanem évente egyszer (augusztus 20-án) a Fehér megyei RMDSZ és az összefogás jóvoltából látogató magyar tömeget fogadnak, hadd lássák a helyi többségiek, hogyan kell emlékezni, hogyan kell megbecsülni a múltat, mert a jelen csak ezen az alapon képzelhető el.

Margittai Gábor ritka őszinte XXI. századi helyzetelemzése az anyaországi magyarokkal, a felelőségükkel is foglalkozik, a 2004 decemberével kezdődő kirekesztő politikával, aminek káros nyomai a változások ellenére még sokáig megmaradnak. Beszéltünk arról, hogyan lehetne megszabadulni az érzelmi politizálástól, ami „kiszolgáltatottá teszi mind a külső, mind a belső magyarságot”, lesz-e, lehet-e a továbbiakban is magyar világ a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban, a szabadságharc alatt lemészárolt enyedi polgárok tömegsírjának a szomszédságában?

Sajnos mindössze kb. 30-an voltak kíváncsiak Nagyenyeden a Magyar Nemzet újságírójának könyveire, bemutatójára. Főleg idősek, a megszokottak, közülük akadtak, akik el sem tudtak jönni. Kevés fiatal és főleg értelmiségi jelent meg, pedig a Magyar Napok nekik is szólnak.

A rendezvény első napjáról készült fotók megtekinthetők itt 

A rendezvény második napjáról készült fotók megtekinthetők itt 

Szabadság, 2011. november 05.