Kisdiákok a nagy kollégiumban

A SZERZŐ FELVÉTELE– A diákokat főleg a kitömött madarak és az emlősök érdekelték.

 

A felhívásra tizenkét kolozsvári kisdiák jelentkezett, akiket a szervezet önkéntesei, Jancsó Anikó, Nagy Anikó, Pop Anna, Boér Imre és Gergely Bartók Attila ezúttal Nagyenyedre kísértek szeptember 3-án, hogy megismerjék városunk nevezetességeit. A vasútállomáson Józsa Miklós nyugalmazott tanár várta a kis csapatot, ahonnan a sétatérre vezette őket. Ott az 1704-ben elesett diákok emlékművénél elmesélte, miként védték meg a várost a hős fiatalok. Onnan a Bethlen Gábor Kollégiumba látogattak a vendégek, ahol bemutattuk iskolánkat, és megtekinthették a Természetrajzi Múzeumot. A diákokat főként a kitömött madarak és emlősök érdekelték, egyikük pontosan tájékoztatta társait a kacsacsőrű emlős különleges szokásairól. A látogatás a vártemplom udvarán ért véget. Meghatódva követtük a kis csapatot, és osztoztunk örömükben. Visszajelzést is kaptunk Boér Imrétől: „Mindenki szerencsésen hazaérkezett. A szülők várták a gyerekeiket az állomáson. A gyerekek egyik témából a másikba vágva lelkesen mesélték élményeiket. Elértük célunkat: szép és felejthetetlen napot szereztünk nekik.”

A szeretetszolgálat harmadik alkalommal szervez ilyen kirándulást szerényebb sorsú diákoknak, először négy, második alkalommal nyolc diák jelentkezett. Remélik, hogy jövőre még többen fognak majd velük kirándulni. A szolgálatban tizenhat önkétes dolgozik, akik bármilyen problémában próbálnak segíteni. Akik segítségre szorulnak, forduljanak bizalommal hozzájuk. Telefonon minden pénteken 15 és 20 óra között lehet elérni őket a 264-555-656 számon.

Szabadság,
  2011. szeptember 07.