Nagyenyed

A fordulat a könyv kolozsvári szerzőjének, Hantz-Lám Irénnek köszönhető, aki felelevenítette a 19. század végi, 20. század eleji hangulatot, ami, valljuk be, a megjelentek egy részének fiatalságától sem állt nagyon távol, mert a szülőktől, nagyszülőktől bizonyára sokat hallottak róla. Többek között arról a hajdani kisvárosról, amelynek virágzó kultúrája, gazdasága, kereskedelme volt, és kisugárzó központnak mindig ott volt nevezetes kollégiuma, amely a Kárpát-medence csaknem minden zugából idevonzotta az ifjúságot. A kötet Berde Mária nagyenyedi író szavainak hangulatát idézi: egy álmodozó, nagyratörő, virágzó kisváros képét adja vissza.
 

A SZERZŐ FELVÉTELE– Hantz-Lám Irén (balról a második), Józsa Miklós és Tőkés Erika a könyvbemutatón

Józsa Miklós a szokásoknak megfelelően nyitotta meg a könyvbemutatót. Üdvözölte a jelenlevőket, a szerzőt, Tőkés Erikát, a kolozsvári Stúdium Könyvkiadó képviselőjét, Wiezler Cserr Zsuzsa képzőművészt, aki ezúttal a zongorakíséretet vállalta, valamint Vass Ernő kecskeméti tanárt, kollégiumi véndiákot, aki cserekapcsolat révén diákjaival tartózkodik Enyeden. Megérkezett Madaras Ildikó is Marosvásárhelyről, akinek szülei (Horváth-Elekes Icu néni és Tutu bácsi) még élték a régi enyedi életet.

Tíz évvel ezelőtt a kollégiumban tartották a könyv első bemutatóját. Azóta sokminden történt Enyeden, az író is új felfedezéseket tett a kisváros múltjában, megértek tehát egy új kötet kiadásának feltételei. A könyv 74 oldallal lett vaskosabb, de a különösen szép irodalmi szemelvények a gyönyörű, ritka, illusztrációk és a bájos történetek teszik igazán vonzóvá. Újdonság többek között az Elekes Viktorról írt rövid élettörténet, Nagyenyed város házszámozásairól és régi utcaneveiről írt összefoglaló, és számos további adat, pl. az Enyedi hírlapban a sportéletről, az enyedi strand megnyitásáról, a közös vagy külön fürdőzésről szóló vita. Az itt élő nemzetiségekről a „megfogyatkozottak”, „elvándoroltak” és „megsokasodottak” címszavak alatt lehet olvasni. Az erdélyi szászság honalapító etnikum, Erdélyhez való viszonyulásuknak kifejezője, írja a szerző, majd idézi L. M. Moltke Erdély dalát (Siebenbürgenlied), amelyet szász himnuszként is emlegetnek: „Erdélyország türelemföld,/ minden hitnek tábora./ Óvd meg hosszú századokon át,/ fiaidnak szabadságát,/ s légy a tiszta szó hona.”

Turzai Melán aligazgató Kányádi Sándor Noé bárkája felécímű költeményét adta elő. „Be kell hordanunk, hajtanunk, mindent./ A szavakat is. Egyetlen szó,/ egy tájszó se maradjon kint./ Semmi sem fölösleges.” Az írónő, mindnyájunk Irocskája hálásan emlékezett meg a 90-es évekről, amikor néha fáradtan érkezett meg gyűjtőútjairól, és volt, aki befogadja Nagyenyeden, pl. a Horváth család, vagy Icu néniék, akiknek háza életükben értelmiségi találkozóhely volt, és a ház asszonya mindig szeretettel várta a kedves vendéget, akivel el lehet beszélgetni. Az ő történetei is ott vannak az új kötetben, pl. a Boltok az enyedi piactérencímű fejezetben, amelyet így vezet be: „Kedves olvasóm, sétára hívlak a Vártemplom körül elterülő Főtérre, amelyet régen Piactérnek is neveztek, itt tartották ugyanis a hetivásárokat. A piacnap Enyeden 80 évvel ezelőtt is csütörtökön volt. Enyed üzletei a Főteret körülvevő házak földszintjén a várfalhoz, fecskefészkek módjára tapasztva, sorakoztak sűrű egymásutánban. Voltak itt hentesárut kínálók és mészárszékek, élelmiszerüzletek, méteráruboltok, piperések, órások és cipőboltok. A rövidáru boltról, amely a Csizmadia Bástyához tapadt, az Izay Berta és Mari néni tulajdonát képezte.” A hangulatos leírás folytatódik a rövidáruüzlet belsejében is: „itt üldögéltem én, amíg Édesanyám kibeszélte magát. Aztán megittuk a finom habos kávét mazsolás kaláccsal, és búcsút vettünk a kedves nénikétől. A cukrászdában Török Irénke fogadta szinte suttogva: Mit parancsol, Icuka, dobostortát vagy finom krémes bélest? S máris indult a rendelésért…”

Kialakult egyféle régi enyedi hangulat, és megtört a jég: Irocska javaslatára a közönség sorai közül a tősgyökeres enyediek elkezdték mesélni a családban bizonyára sokszor elmondott történeteiket: Kvacskai Lajos, Lőrincz Zoltán, Lőrincz Gertrud, Madaras Ildikó 20. század eleji eseményeket mesélt a kisváros életéből. Sok szó esett a Szion nevű cigányművészről, aki értett a bűvészkedéshez, de műdalokat is szerzett. Gyakran az üzletekben is gyakorolta a bűvészkedést. Egyszer Müller ügyvéd úr, aki csak úgy a sétapálcájával, mutogatással jelölte ki rendeléseit a boltba, hirtelen egy jókora sajtra is rámutatott. Mindezt egy fonott kosárba tették, de a végső ellenőrzés, számlázás közben a sajt valahogy eltűnt, nem volt a kosárban. Felmerült annak a lehetősége, hogy Szion volt az elkövető, aki valahogy „elbűvészkedte” a sajtot.

Cserr Zsuzsa szórakoztató zongora muzsikájának hatására hirtelen csak a közönség is rázendített a korhű dalokra: a Vén cigányt, a Sej-haj Rozit, a Gimbelem-gombolomot és a sok más régi, ismert műdalt együtt énekelték. Vidámság töltötte be a termet, a közönség hallgatóságból, előadóvá lépett elő. Megindult a terefere, miközben átadták a tiszteletpéldányokat, és sokan vásároltak a könyvből, amelyet a szerző ott helyben dedikált. A kollégium igazgatója egy teljes sorozatot vett az alapítvány számára, hiszen nincs is jobb ajándékkönyv évvégére, mint Hantz Lám Irén Város az Őrhegy alattcímű megújított kötete egy hajdani kisváros, a mi mai városunk múltjáról, jelenéről, egy boldogabb időszakáról.

Szabadság, 2011. április 09.