Fiakat neveltek a hazának

Örömünkre bekövetkezett Kováts József mintegy 25 éve ledőlt és háromba tört,
majdnem véglegesen megrongálódott, illetőleg Herepei Ádám az idő vasfogától
alaposan kikezdett sírjainak szakszerű restaurálása. Ez utóbbi az elvadult és
kiirthatatlanul terjedő orgonabokrok rengetegében elzárva várta, hogy fürkésző
szemeink megtalálják, amelyről talán már az enyediek sem tudtak. A Dr. Szász Pál
Egyesület által májusban megszervezett közmunka során a város önkéntesei, a
Kollégium tanárai és diákjai közösen vágtuk ki a síremlékek körül megtestesedett
bokrokat, s lehetővé tettük e sírokhoz való hozzáférést.
Az alábbiakban hadd mutassuk be a két jeles professzor munkásságát és
jelentőségét.
 
1. Kováts József (1732–1795)

Rövid életrajzának vezérfonalát Bodola János halotti beszéde adja, amelyet
Kováts József unokaöccse, II. Kováts József tanár 1797-ben adott ki.
Nemes székely szülők gyermekeként, 1732-ben született Zabolán. Tanulmányait a
Marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte. Ezt követően a retorika osztály
tanítója, majd jurátus és a diákok előkészítője (paeses) matematikából.
A Bethlen Főtanoda és egyben a Marosvásárhelyi Kollégium főgondnokánál, gr.
Teleki Sándornál nevelőként működött. Így kapott felkérést arra, hogy fiát,
Teleki Sámuelt, a leendő téka-alapítót és erdélyi kancellárt külföldi
tanulmányútra elkísérje. Velük tartottak továbbá gr. Teleki József és gr. Teleki
Ádám is. Ily módon jutott el Bázelbe, ahol Johann Rudolph Iselin, Bernoulli
(Daniel és Johann II.) és Jakob Christoph Beck tanárok matematika, fizika és
filozófia előadásait hallgatta. 1761-ben az utrechti, 1762-ben a párizsi
egyetemeket látogatta. Útjáról, akárcsak Teleki Sámuel, naplót vezetett, amely
az Enyedi Kollégium 1849-es pusztulásakor sajnos odalett. Annak viszont
örvendhetünk, hogy Teleki Sámuel fennmaradt naplójából tanulmányútjuk nyomon
követhető.
Kettőjük levelezéséből több darab is fennmaradt. Egyikben, amelyet 1779.
május 12-én írt Nagyenyedről, Teleki Sámuel részére aukción beszerzett könyvek
sorsáról tudósít. Kőrösi György enyedi professzor Telekinek (1777. január 2.), a
Főtanoda főgondnokának írt levelében tisztázni próbálja magát, bizonyítván
ártatlanságát és tagadván szerepét abban, hogy Kováts professzort Szegedi József
professzortársával együtt hírbe hozták egy bizonyos Jeszenszkynével, akivel
állítólag „tilalmas életet” élt. Ebből legalább három dolog szűrhető le:
először, hogy Kováts professzor is hús-vér ember lehetett, hibákkal és
erényekkel egyaránt, másodszor, hogy patrónusa óvni, védeni próbálta egykori
nevelőjét, harmadsorban, hogy a Kollégium tanárai között feszült viszony volt,
becsületet sértő vádaskodásokkal.
1763 elején a Főkonzisztórium udvarhelyi professzorrá választotta, így
Bécsben megvált jótevőjétől, Teleki Sámueltől, akinek tudományos tárgyú utazását
és személyes könyveinek nagy részét köszönhette. Dacára annak, hogy 1767-ben
Sárospatakra, a filozófia tanszékre hívták tanárnak, mégis a Főkonzisztórium az
enyedi kollégiumba „térítette el”, szintén a filozófia tanszékre.
 

A SZERZŐ FELVÉTELEI – Herepei Ádám sírja restaurálás
után

 

Széleskörű ismereteit a Főkonzisztórium által kezdeményezett új iskolai
tanterv kidolgozása során, a filozófia és a fizika terén hasznosította. 1769-ben
már rektor és tanvezető (pedagogarcha), az előbbiről 1775-ben mondott le, de
1781-ben újból igazgatóként működött.
Amikor II. József 1781-ben a három felekezet híveiből vegyes bizottságot
alakított az erdélyi tanügy felügyeletére, a református kollégiumok részéről a
Főkonzisztórium választása Kováts József igazgatóra esett. Ezáltal Szebenben
újból gr. Teleki Sámuel oldalán dolgozhatott.
A Sárdon tartott közzsinaton (1783. szeptember 28-án), Eperjesi Zsigmond
püspök hivatalba lépésével, közfőjegyzői hivatalra választották, amelyet korára
és betegeskedésére való tekintettel visszautasított.
Tanári működése 1795-ig tartott. Május 17-én hunyt el Nagyenyeden. Nőtlen és
takarékos lévén, vagyonának több mint felét, 15 000 Ft-t hagyományozott
végrendeletileg az enyedi kollégiumnak, jutalomkönyvek beszerzésére. Ekkora
összeget addig, az alapító Bethlen Gábor fejedelmen kívül senki nem adományozott
a kollégiumnak.
Unokaöccsének, II. Kovács Józsefnek taníttatásáról is ő gondoskodott.
Külföldi akadémiákra küldte, utódját benne nevelte föl. De másokat is segített,
hisz Bodola János, későbbi református püspök is, a fölötte mondott halotti
beszédében legnagyobb jótevőjeként, nevelő atyjaként és hű tanítójaként tartotta
számon.
Herepei Ádám, aki Kováts halálakor már enyedi tanár volt, halotti beszédében
úgy értékelte, hogy társa igazi reformátor volt, s a kollégium javainak védője,
akire úgy tekintett, mint „a főpapra az Írásokban, aki életében épen megtartotta
a templomot, megoltalmazta az ő népét a romlástól és megerősítette a
várost”.
Munkásságát tekintve, megemlítendő A természetfilozófia elemei (Elementa
philosophiae naturalis)
c. munkája, mely 1774-ben Kolozsvárott jelent meg,
mely Krüger Johann Gottlieb Naturlehre c. könyvének átdolgozott fordítása, s az
első erdélyi, már nem kartéziánus, hanem newtoni szellemű fizikakönyv. A Bethlen
Könyvtárban kéziratos változatban megtalálható továbbá Observatio ad
Physicam
c. kéziratos könyve. A Magyar Életrajzi Lexikon szerint M. Zemplén
Jolán: A magyarországi fizika története a XVIII. században (Bp., 1964) c.
könyvében hivatkozik Kovátsra.
Summázva, I. Kováts József munkásságának lényege talán úgy jellemezhető, hogy
életét a szeretett Enyedi Kollégiumnak, a nevelés nemes feladatának szentelte.
Herepei szerint „hazánknak legnagyobb oszlop-emberei” kerültek ki keze alól.
Díszes, és az enyedi sírkertben egyedinek számító síremléke az utókor háláját
mutatja, amelyen az eredeti latin nyelvű felirat olvasható.
 
Herepei Ádám (1756–1814)

Herepei István lelkész és Jéri Éva fiaként a Hunyad megyei Lózsárdon 1756-ban
látta meg a napvilágot.
Azon nevezetes Herepei családnak a sarja, mely oly kiváló embereket adott
Erdélynek, mint testvérei, János és László, vagy pedig – a János lemenő ágán –
id. Gergely és Károly. Előbbi kolozsvári lelkész a Farkas utcai templomban, az
első kolozsvári óvoda megteremtője, az utóbbi 1835-től főiskolai tanár Enyeden,
majd vízaknai lelkész. Gergely fia, ifj. Gergely kolozsvári esperes, a Farkas
utcai templom lelkésze, aki kitéteti a ma is látható régi halotti címereket és
epitáfiumokat. Fia a közismert Herepei János művelődéstörténész volt, aki
1970-ben hunyt el. Lánya, Herepei Judit, a család utolsó tagjaként idén hunyt
el. Minden bizonnyal olyan erdélyi család tagjairól van szó, akik évszázadokon
át szolgálták a református egyházat és az erdélyi tudományosságot. Erről Sas
Péter művelődéstörténész közölt cikksorozatot a Szabadságban (Elment az utolsó
Herepei – 2010. május 29.).
Herepei Ádám Szászvároson és Nagyenyeden folytatta tanulmányait, majd
1782-ben a bázeli, a genfi és a marburgi egyetemek hallgatója. 1785-ben
hazatért, s magyargyerőmonostori id. br. Kemény Simon főispán és státustanácsos
Simon fia mellett nevelősködött, akit aztán a kor szokása szerint külföldi
akadémiákra kísért el.
1790-től Nagyenyeden tanár, ahol történelmet, költészetet, politikát,
retorikát és klasszika-filológiát oktatott. Jeles szónok lévén, Zeyk János
szavaival élve „ritka nevezetesebb nagy temetés vala, hol az ő beszédei ne
kisérték volna a halottat örök nyugodalmára”. Mohai Károly tanártársa „az
Erdélyi Cathedralis Eloquentia egyik Atyjának” nevezte.
Herepei támogatásával és 35 tógátus részvételével alakul 1791-ben társaság
Nagyenyeden a magyar nyelv ápolására.
Fontosabb történelmi tárgyú munkái a Világ és hontörténete (Historia
mundi universalis et patriae)
és a Latin irodalom (Literatura
romana)
.
Halálakor (1814) Hegedűs Sámuel kolozsvári, s Budai János nagyenyedi
lelkészek tartottak fölötte ékes halotti beszédet. Temetése után néhány évvel
Alsófehér megye főjegyzője, backamadarasi Kiss József, Herepei egykori
tanítványa állíttatta a ma is létező síremléket, amelynek külön története van.
Egy ebéd fölött eltréfálva, Herepei és Kiss kölcsönös ígéretet tettek volt, hogy
amennyiben Kiss halna el előbb, Herepei beszéljen fölötte „jöjj fel kopasz”
tárgyában, lévén Kiss valóban kopasz. Ellenkező esetben Kiss emeljen díszes
oszlopot Herepeinek. Így is lett, betartotta vállalását.
Legismertebb tanítványai közül elég megemlíteni Kőrösi Csoma Sándor, Hegedűs
Sámuel és Szász Károly nevét. Sok egyházi beszéde jelent meg, de sajnos, hogy
kéziratban maradt írásainak nagyobb része 1849-ben Enyeden megsemmisült.
Herepei kapcsán említenem kell a vitát, mely a tudományos világot méltán
foglalkoztatta, eldöntendő, hogy Kőrösi Csoma Sándor kitől is kapta az
indíttatást az őshaza felkutatására? Herepeitől, vagy pedig tanár utódától,
Hegedűs Sámueltől?
Csetri Elek Kőrösi Csoma Sándor indulása c. könyvében részletesen és
meggyőzően bizonyítja Herepei rendkívüli érdemeit Kőrösi Csoma Sándor
tudósi-emberi alakításában. Mégis, méltánytalanul kevés szó esik
tanári-tudományos arculatáról. Csetri kimondja a verdiktumot, éspedig a maga
részéről Herepeinek tulajdonítja a döntő szerepet Csoma őstörténeti felfogásának
kialakulásában, de nem zárja ki Hegedűs elképzeléseinek hatását sem. A korábban
meghonosodott ellenkező véleményeknek – szerinte – Hegedűs Sámuel
Kőrösi-nekrológja (Egy hazafi szó és egy baráti könny Kőrösi Sándor sírja
fölött), illetőleg Musnai László tanulmánya Hegedűs őstörténeti vázlatáról
(Kőrösi Csoma Sándor ismeretlen élete) adtak tápot. Az elsőben – emberileg
érthetően – Hegedűs nagyobb szerepet szán önmagának, de a Herepeiét sem
hallgatja teljesen el. A második szerint, Hegedűs tanulmányának volt döntő
szerepe Kőrösi őstörténeti elképzeléseinek megszületésében.
Csetri érvelésének alapját a Hegedűs Sámuelnek tulajdonított A Haza
Históriára tett némely rövid jegyzések
és Herepei Világtörténete
alapján készült jegyzet összevetése és elemzése képezi. Kimutatja, hogy Hegedűs
több ponton is mesterét, Herepeit követte. Ez utóbbi már jóval korábban ismerte
a XVIII. sz. legkiválóbb tudósainak (Schlözer, Pray, Windisch) elméleteit,
illetve a magyar őstörténet kérdéseinek szempontjából felfigyelt az orosz és
lengyel források fontosságára.
Elfogulatlanul értékelve Herepei munkásságát, nyugodtan állíthatom, hogy
elsősorban enciklopédikus műveltségű nevelő-oktatóként, illetőleg egyházi
szónokként volt jelentős, nem pedig a történettudomány szakszerű, tudományos
művelőjeként. A történettudomány új eredményeivel azonban tisztában volt, s
ezeket becsületesen közvetítette is diákjainak. Az új idők, a francia
felvilágosodás szellemét képviselte, a századfordulón a nemzeti gondolat
legjelentősebb képviselője volt a Kollégiumban.
Ha egyedüli eredményeként csak azt jegyeznénk fel, hogy Kőrösi Csoma Sándor
felkészítésében megkerülhetetlen érdemeket szerzett, már ez is elég ok lehetne
sírja feliratában szereplő intésre, hogy „maradéki, betsüld emlékezetit”.

Szabadság,