HÁROM MEGYE TALÁLKOZÓJA MAGYARSZENTBENEDEKEN

A Küküllő-menti dombság területén, Nagyenyedtől keletre fekvő település
magyar lakói eredetileg katolikus vallásúak voltak, a reformáció után azonban
reformátussá majd unitáriussá lettek. Így az eredetileg római katolikus
templom, az Egy az Isten hitet vallóké lesz. A 151 festett tablóból álló
gyönyörű kazettás mennyezete Búza Mihály festő asztalos munkája 1702-ben
készült.
Kerekes Hajnal, a Fehér megyei RMDSZ ügyvezető elnöke meleg hangú
köszöntő szavai után Kováts Krisztián elnök szólt az ünneplő
gyülekezethez.
Igét hirdetett T. Bilibók Géza marosújvári római katolikus plébános,
Nt. Fülöp Dezső ádámosi (Maros megye) unitárius lelkész, aki méltatta az
első magyar király korszakalkotó cselekedetét, majd Nt. Lőrincz Konrád felenyedi
református lelkipásztor, egyházmegyei főjegyző zárta a szertartást.
Az ünnepi beszédet Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor
Kollégium igazgatója tartotta, őt követte Nt. Veress Fererenc László
beszolgáló bethlenszentmiklósi unitárius lelkész, aki bemutatta a
magyarszentbenedeki unitárius egyház és temploma történetét.
Ünnepi köszöntőt mondott Barabás János
kolozsvári magyar konzul és Kötő József parlamenti képviselő.
Az üdvözlő beszédek közt Maneszes Márton, a
Kolozsvári Magyar Opera énekese egyházi énekekből összeállított gyönyörű
műsorával tette emlékezetessé a rendezvényt.
A Himnusz eléneklése után a szikrázó napsütés bearanyozta
templomkertben fellépett a bethlenszentmiklósi unitárius dalárda (karvezető
Szabó Hunor),
a Vargacsik Katalin vezette küküllődombói férfikórus (Maros
megye), a Tordai Magyar Dalkör és a húsz tagú aranyosegerbegyi
gyermekkórus.
A két utóbbi karnagya Balázs Győző aranyosegerbegyi
kántor, aki az istentiszteleten kántori szolgálatot is teljesített.
A népes ünneplő gyülekezet ezután átvonult a közeli,
gondosan felújított református templomba, ahol Nt. Páll Attila
ismertette a református gyülekezet és temploma történetét. A rendezvény
különlegességei közé tartozik, hogy itt meghívottként jelen voltak és
emlékeiket idézték Nt. Gudor András gyulafehérvári, illetve Nt. Krizbai
Imre
baróti református lelkipásztorok, akik évtizedekkel ezelőtt ebben a
templomban szolgáltak. A nyolcvanhárom éves Bán Gyula, aki hat évtizeddel
ezelőtt a falu magyar iskolájának tanítója volt, meleg szavakkal emlékezett magyarszentbenedeki
tanítói szolgálatára.
A rendezvény az unitárius templom kertjében szeretetvendégséggel zárult,
amelyen a tíz tagú unitárius, a helybeli református és a nagymedvési református
gyülekezet tagjai terítettek asztalt.
Köszönjük ezt a feledhetetlen napot mindazoknak, akik idejüket nem kímélve
munkálkodtak azon, hogy három megye számos imádságos lelkű magyarja ismét
életet hozzon az ősrégi, egykor virágzó magyarszentbenedeki templomba.
Felemelő érzés volt ott lenni!

 


 

  Fotók: Admin