Boldog ünnepünk, mert a saját létünkért való küzdelmet, a közös ügyünkért való összefogást jelenti számunkra. 1848-ban egyre többen voltak azok a magyarok, akik úgy érezték, hogy eljött az ideje, hogy mi magyarok találjunk megoldást közös gondjainkra, hogy ne várjunk tovább az akkori birodalom tehetetlen vezetőire, hogy saját kezünkbe vegyük az események irányítását. Pozsonyban Kossuthék törvényjavaslatot fogalmaztak, Pesten pedig a politika közelében lévők, köztük Vörösmarty, országos petíciós mozgalmat hirdettek és voltak akik 12 pontban megfogalmazták, hogy mit akar a magyar nép.
Boldog ünnepünk ez, mert a közös ügyünkért való összefogást jelenti a számunkra. 1848-ban együtt akartunk valamit és e mögé az együtt akarás mögé egyre többen és többen sorakoztak fel. Egyre többen vállalták a döntés kockázatát, egyre többen érezték úgy, hogy ott kell lenniük, ott ahol a dolgok történnek. A mi feladatunk most is az, hogy szót értsünk egymással. Éppen ez történt meg 1848 március 15-én. Aki ott volt, értette, miért fontos a Nemzeti dal. Aki ott volt értette, hogy miért épp azt a 12 pontot tartalmazzák a követelések. Aki ott volt, együtt volt a többiekkel, egy szívvel, egy lélekkel, egy akarattal. 162 év telt el azóta és mi most is, ma is itt vagyunk, együtt. 162 év telt el és ma is van hitünk, van közös akaratunk.
Ugyanazt kívánjuk ma is:
legyen béke, szabadság és egyetértés!
Nagyenyed, 2010. március 15.
Kováts Krisztián
elnök
Petőfi és a forradalom egy napja
1848. Március 15. Petőfi naplójában és költeményeiben
1848. március 15-e a modern magyar nemzet születésnapja, Magyarország és minden magyar legnagyobb ünnepe.
E nap eseményei percről-percre nyomon követhetőek Petőfi Sándor forradalmi naplójában és verseiben. A legfontosabb események felidézésével emlékezzünk a 162 évvel ezelőtti csodálatos napra.
Petőfi, a lánglelkű költő évekig éjjel-nappal várja a társadalmat megtisztító forradalmat:
„Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeli és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak történte, a világnak ez új evangyélioma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit. Minden szavát, minden betűjét szívembe véstem, és ott benn a holt betűk megelevenedtek, és az élethez-jutottaknak szűk lett a hely, és tomboltak és őrjöngtek bennem.
Tűzokádó hegy közepébe kellene tollamat mártanom, hogy napjaim gyötrelmeit leírhassam.”
A fiatal költő forradalomvárásának fő célja az elnyomott népmilliók felszabadítása és a világszabadság diadala. Ezért figyelmezteti, buzdítja nemzetét:
„Kemény szél fúj, lángra kap a szikra, / Vigyázzatok a házaitokra, / Hátha mire a nap lehanyatlik, / Tűzben állunk már tetőtől talpig .// Édes hazám, régi magyar nemzet, / Alszik-e csak a vitézség benned, / Vagy apáink halálával elhalt? / Illik-e még oldaladra a kard?”
A reformkor végén egyre bizonyosabbá vált az a tény, hogy a reformokat és önállóságot akaró, Kossuth vezette haladó magyar nemesség előbb-utóbb szembekerül a bécsi önkénnyel, melynek konok ellenállása miatt, mindenképpen ki fog törni a forradalom. És ezt Petőfi tudta a legjobban. Nem véletlen tehát, hogy „a csodálatos nap, 1848. március 15-e Petőfi Sándor forradalmi szellemének, cselekvő bátorságának köszönhető.” – írja Fekete Sándor jeles Petőfi kutató. Illyés Gyula is joggal állapítja meg: „…az egész forradalmi kavargásban a fiatal költő az egyetlen tudatos és elszánt forradalmár…”
Az európai forradalmi hullám előretörése szép metaforában jelenik meg a költő naplójában:
„Amint nézték a jövendőmondók a gyermek Jézust a jászolban, oly lelkesedéssel és áhítattal néztem én ezen új meteort, ezen délifényt, mely születésekor is nagyszerűbb volt minden éjszaki fénynél, s melyről meg volt írva lelkemben, hogy be fogja utazni a világot.
És úgy lőn. Olaszországban tölté gyermekségét, vándorolt fölfelé, egyszerre Párizsban termett, mint férfi, s onnan kikergette Lajos Fülöpöt, miként Krisztus az adóvetőket Jeruzsálem templomából.
Oh mikor én meghallottam, hogy Lajos Fülöpöt elűzték s Franciaország respublica!… – Vive la république! kiálték föl, aztán némán, merőn álltam, de égve, mint egy lángoszlop.”
A francia forradalmat a pesti polgárság Ellenzéki Kör-e is, bevett szokás szerint, nagy lakomával üdvözölte. Ezt akarta tenni a Pilvax kávéházban gyülekező, Petőfi vezette ‘központi ifjúság is’, amelynek tagjai később márciusi ifjak néven kerültek be a magyar történelembe. A vacsora egyik felköszöntője lett volna a Talpra magyar, amelyet a költő még március 13-án megírt. A másik pedig a királyhoz felterjesztendő 12 pont, a Mit kíván a magyar nemzet?, amelyet a vacsora résztvevői majd aláírnak.”
Az események felgyorsulása miatt azonban a vacsora elmaradt: A bécsi forradalom híre villámcsapásként hatott a Pilvax kávéházban jelenlévő ifjakra….A pillanatnyi csendet érces hang törte meg: – “ Íme a forradalom förgetege már itt zúg a közeli szomszédban. És mi tétovázunk? Nem! Cselekedni fogunk.” A közbekiáltó egy asztal tetején összefont karokkal álló Petőfi Sándor volt. “Beesett, halvány arcát pirosra festé az izgalom, mélytüzű, fekete szemeiben szokatlan láng gyúlt ki.” – számol be az eseményről egy korabeli lap.
Ennek hallatára az ifjak elhatározták, hogy bécsi mintára tüntetést szerveznek az egyetemi hallgatókkal. A mozgalom kezdetben csak diáktüntetésnek indult.
A költő Jókaitól tudja meg, hogy március 14-én az Ellenzéki Kör gyűlésén indítványozták, hogy a tizenkét pontot petícióként küldjék fel a királynak. „De az akkor virágzott táblabírói szellem Pontiustól Pilátushoz akarta vinni a dolgot, úgy hogy valamikor a huszadik században lett volna vége.” – jegyzi be naplójába Petőfi, aki világosan látta, hogy nem kérni, hanem követelni kell, „nem papirossal lépni a trón elé, hanem karddal…”
A nagy nap előestéjén vagyunk. „Az egész éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt… Azon tanácskoztunk, mit kell tenni? mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mindjárt holnap. Hátha holnapután már késő lesz!…
Logikailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót…azt fogjuk tenni!… én csak arra vagyok hivatva, hogy az első lökést tegyem. Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot!”
És eljött a nagy nap, Március 15-e.
„Korán reggel az ifjak kávéházába siettem. Az utcán Vasvári Pállal találkoztam, mondtam neki, hogy menjen Jókaihoz s ott várjanak meg együtt engem. A kávéházban még csak néhány fiatal ember volt, kik nagy búsan politizáltak. Bulyovszky Gyulát, ki közöttük volt meghíttam Jókaihoz, a többieknek meghagytam, hogy az érkezőket tartsák itt, míg vissza nem jövünk.
Haza menvén előadtam szándékomat a sajtó rögtöni felszabadításáról. Társaim bele is egyeztek. Bulyovszky és Jókai proclamatiot szerkesztettek….
Lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal mentünk vissza a kávéházba, mely már tele volt ifjakkal. Jókai a proclamatiot olvasta föl, én nemzeti dalomat szavaltam el; mind a kettő riadó tetszéssel fogadtatott.”
A kávéházból az ifjak sorra járták az egyetemeket: az orvosi egyetem udvarán szakadó esőben Jókai ismét felolvasta a proclamatiót, Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. Itt állta ki a Nemzeti dal a tűzpróbát. Hatalmas történelmi tett volt egy sok száz főnyi tömeg elé lépni a felszólítással: „Talpra, magyar, hí a haza! / Itt az idő, most vagy soha! / Rabok legyünk, vagy szabadok? / Ez a kérdés, válasszatok!”…és elmondani az eskü szövegét: „A magyarok istenére / Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok tovább / Nem leszünk!” . A verset „fanaticus lelkesedéssel fogadták, s a refrainban előjövő »esküszünk«-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt.
Az orvosi egyetemről a mérnökökhöz, majd a jogászokhoz ment a percenként növekvő sereg.
„– Most menjünk a censorhoz, és vele írassuk alá a proclamatiót és a Nemzeti dalt! kiáltott valaki.
– Censorhoz nem megyünk, feleltem; nem ismerünk többé semmi censort, el egyenesen a nyomdába!”
– Ekkor következett be az első forradalmi tett, a sajtó felszabadítása, melynek „…gyakorlati kivívása úgy játszódik le, mint egy ártatlan diákcsíny.” – állapítja meg Illyés Gyula.
„Landerer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. Jókait, Vidácsot, és engem neveztek ki küldötteknek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a nép nevében, s a tizenkét pontot és a nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték.”…
Az eseménynek a költő lelkére gyakorolt hatása így jelenik meg a naplóban:
„Szabad sajtó!…
Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szívembe mártanám kardomat, s úgy írnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugárai.
Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a bilincs… vagy van olyan együgyű, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsága?…
Késő éj van. Jó éjszakát, szép csecsemő… szép vagy te, szebb minden országbeli testvérednél, mert nem fürödtél vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak; és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szívek…”
Délután három órára a Múzeum térre népgyűlést hirdettek, melynek már forradalmi íze volt.
„A rákosi vásár ott zajlott alig pár lépésre a Múzeum mögött. Három órára az eső szétverte az országos vásárt; az ország minden részéből összesereglett marhahajtók, juhászbojtárok, parasztok és mesterlegények egyéb dolog híján odaszállingóztak a Múzeumhoz elébb csak bámészkodni, aztán lelkesedni, majd engedelmeskedni az elhangzott nagy mondatoknak. Szebb találkozásról a költő álmodva sem álmodhatott, – élete legnagyszerűbb felléptére a sors egy kis népi országgyűlést rendelt.” – jegyzi fel a monográfus. Itt, mintegy tízezer ember előtt, a Múzeum lépcsőjéről szavalja el a költő a Talpra magyar-t.
Innen a tömeg a városháza elé ment. A tanácsteremben a küldöttek előterjesztették a 12 pontot. A polgármester rövid tanácskozás után aláírta, és lemutatta a téren álló hatalmas, várakozó tömegnek. Ezt követően a tizenkét tagú választmány, melynek tagja Petőfi is, „…legalább húszezer ember kíséretében fölment a helytartó tanácshoz, és előadta kívánatait. – olvasható Petőfi naplójában – A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránti rendelet, a censura eltöröltetett, Stancsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre. (Este díszelőadás a Nemzeti Színházban)
Ez volt március 15-ke. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben…”
A márciusi eseményeket azonban a költő csak kezdetnek, nagyszerű és dicső kezdetnek tekinti, csak első felvonásnak tartotta, amelyet majd követnie kell a másodiknak, minden feudális maradvány felszámolásának.
….Másnap kikerült a költő tolla alól a jeles esemény verses krónikája, a 15-dik március, 1848, melyben jogos büszkeséggel írja: „S te, szivem, ha hozzád férne, / Hogy kevély légy, lehetnél! / E hős ifjúság vezére / Voltam e nagy tetteknél. // Egy ilyen nap vezérsége, / S díjazva van az élet…/ Napoleon dicsősége, / Teveled sem cserélek!”
„Petőfi az egyetlen költő, aki egy népforradalmat személyesen vezetett!” – állapítja meg Fekete Sándor
Nagyenyed, 2010. március 15.
Józsa Miklós
Fotók: Admin