A diákok gyertyát gyújtottak a szobornál
A SZERZŐ FELVÉTELE
A gyertyaláng ezen az estén még sokáig világított. Turzai Melán aligazgató üdvözölte a vendégeket, Bartha Zoltánt, a Tinivár könyvkiadó igazgatóját, aki magával hozta Solymár László 81 éves budapesti író legújabb könyvét, amit Gyalog a halhatatlanságba (Tinivár, 2009–Kolozsvár) címen Kőrösi Csoma életéről írt. Az író a kollégium közösségének küldött levelében bevallja, hogy érdekes módon honvágya van, pedig sohasem járt Nagyenyeden, és egészségi állapota miatt most sem tudott eljönni. Bartha Zoltán idézett a könyvből, amelynek szövege közérthető stílusban vezeti az olvasót a kalandos élet útvesztőiben. Hegedűs Sámuel mit mesélne róla? „Egy búcsúzó évszázad vége felé, 1799 őszén édesapjától kísérve egy harisnyás fiúcska Szent Péter lovain, azaz gyalog érkezett, hogy megkezdje tanulmányait a kollégiumban.”
Józsa Miklós, az Áprily-estek szervezője és irányítója vezette tovább az emlékülést, de közben ő maga is megemlékezett Újfalusi Sándorról, Csoma osztálytársáról a kollégiumban, aki sok érdekeset leírt a nagy útra készülő ifjúról. Az előadást Krizbai Jenő történelem tanár tartotta a nagy tudós elődről, és feltette a kérdést: lehet-e még ma ismeretlen adatokat közölni Csoma életéről? Ha nem lett volna Bethlen-kollégium, Kőrösi Csoma Sándor sem lett volna. Többek között neves tanára, Herepei Ádám is felmérte kedvenc tanítványának különleges adottságait. Sok érdekes részletet hallottunk, pl. az indulásáról. Hegedűs Sámuel, legjobb barátja és tanára, utolsó beszélgetésükkor is marasztalni akarta, hiszen Erdélynek szüksége van rá. Máramarosszigeten már várta a papi állás. „Azt mondta volna, hogy enyedi professzortársként érvényesíti különleges tehetségét. Úgy véltem, tartozik ezzel a magyar tudománynak, Erdély hírnevének, az őt felkészítő nagyenyedi kollégiumnak és székely falujainak is…” Csomát azonban már nem lehetett megállítani, és elindult gyalog, ahogy szokott a Kakasdomb felé, elhagyva Enyedet, az ismeretlen világba. A nagytekintélyű német professzoroknak, tanárainak Göttingában, a történész Johann Gottfried Eichhornnak és a nyelvtudós Herrennek először mesélt nyíltan merész szándékáról. A könyvben azt is olvashatjuk, hogy Borbátai Szabó József, egyike a Göttingában tanuló magyar diákoknak, a saját kalapját ajándékozta a nagy vándorútra készülőnek. 1842-ben, utolsó útján is eredeti célja, az őshaza kutatása vezérelte, amikor az ujgurok nyomait kereste.
Az érdekes előadást irodalmi szemelvények, versek tették még vonzóbbá. Kitűntek fellépésükkel a IX. C. óvóképzős tanulói, Szilágyi Márta, Zilahi Réka, Hermán Angéla, valamint a XI-es Vass Renáta. Elhangzott többek között Áprily Lajos Zarándok című verse vagy részletek Hajnóczy Rózsa Bengáli tűz című írásából. Turzai Melán a Dardzsilingi sír Széchenyi idézetét elemezte. Arthur Schopenhauer 19. századi filozófus összegzése igen találó: „ólmot keresett és aranyat talált”. Nemzete nyomában indult el a Himalája felé, és a fénylő aranynál is nagyszerűbb, eredetibb értéket alkotott a tibeti-angol szótárral, annak 22 ezer szócikkével és a nyelvtannal, amit ma is használnak Kínában és Indiában.
Az előadás végén nagy keletje volt a szép kivitelezésű könyvnek, különösen a diákok körében. A tanári szobában még sokáig folytatódott a beszélgetés a híres véndiákról, a magyar történelem viszontagságairól, az ázsiai és a finnugor eredetről. Szó volt Jakabos Ödönről, aki végigjárta a nagy előd útját, majd erdélyi ismertető körútján a kollégium könyvtárában is megfordult, mert az iskolában nem fogadhatták. Visszaemlékeztünk a 200 éves (1984) évfordulóra, amikor az iskola bejárati folyósolyán ma is látható Kőrösi emlék készült, amit az akkori „szervek” nyomására el kellett távolítani. Vajon mikor kerülhet majd egy Kőrösi Csoma Sándor szobor Nagyenyed központjába, a Vár tövébe, a város nagy vándoráról a nemzetközi hírű tudósról?!
Szabadság, 2009. november 17.