Pál István “Szalonna” és Bandája koncerttel ünnepelték meg Fehér megyében a magyar kultúra napját

  1. január 21-én a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium díszterméből sugározták, online közvetítéssel, a Magyar Örökség díjas zenekar előadását, amely a Fehér megyei RMDSZ és a Fehér Megyei Magyar Napok Facebook oldalain volt követhető. Mivel a szervezők, a Fehér megyei RMDSZ és a Dr. Brendus Gyula Egyesület meghívták a koncertre a megye néptánccsoportjainak képviselőit is, így közönsége is került az előadásnak, és közel egy éve ez volt az első “igazi” nagyobb rendezvény a környéken. A programot a Bethlen Gábor Alap támogatta.

“Az együttes  kiválasztása nem volt véletlenszerű, Pál István “Szalonna” és Bandája, Magyar Örökség díjas zenekar, melynek feltett szándéka a kultúra ápolása és továbbadása”- mondta Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere, aki kiemelte: “Ez a nap, a himnuszunk napja, arra emlékeztet és kötelez mindannyiunkat, hogy őrizzük, ápoljuk és adjuk tovább felbecsülhetetlen kincsünket, a kutúránkat, amely egyedivé tesz bennünket.”

Turzai Melán, a Bethlen-kollégium igazgatóhelyettese, megosztotta ünnepi gondolatait a közönséggel, kiemelve a magyar kultúra fő jellegzetességeit , majd  röviden utalt a Himnusz keletkezéstörténetére is. “Egy nemzet kultúrájának kialakulásában, megőrzésében, tovább örökítésében lenniük kell jelképeknek, összetartó erőnek. A legfontosabb összetartó erő a magyar kultúra teremtésében és átörökítésében: a magyar nyelv. A jelképek között pedig a Szent korona és a Himnusz (…) amely az egyetemes magyarság nemzeti imádságává vált, mert a magyarok közmegegyezése tette azzá”. Az előadó hozzátette:  az sem véletlen, hogy pontosan Kölcsey Ferenc volt az a költő, író, aki a nemzeti ébredés hajnalán megfogalmazta, hogy a nemzeti kultúrának a nemzeti gyökereken, a népi kultúra gyökerein kell megújulnia. “Azóta számos alkalommal kellett megvívni azt a harcot, hogy a magyar kultúra megőrizhesse sajátos varázsát, kincseit, amellyel az egyetemes kultúrát gazdagítja. Gondoljunk csak az ötvenes években a „szocialista kultúra” ránk kényszerítésére, a néptánc, a népviselet univerzálissá, semmitmondó baletté alakításának kísérletére. De jött a táncház mozgalom, amely kivetette magából, amit idegennek, művinek érzett, és visszatért a tiszta forráshoz.”

Az ünnepségen Lőrincz Helga A magyar identitásőrzés és hagyományápolás nagymestere díjat adott át Boros Erzsébetnek, köszönetet mondva fáradhatatlan és önzetlen munkájáért. A kitüntetett köszönő szavaiban egy igéret csendült fel: “Amíg Isten megengedi, és tudom, hogy megengedi, a magyar népi kultúrát Boros Erzsébet módra, önzetlenül és tiszta szívemből, minden tudásommal a legmagasabb szinten fogom hirdetni és tovább adni.”

A zenekar, amely hivatásként választotta a Kárpát-medence kultúrájának megőrzését és átörökítését , nem csak népzenét, hanem népművészetet, történelmet, hazaszeretetet is átadott a felejthetetlen koncerten, hiszen az együttes alapítója, Pál István “Szalonna”, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője, érdekes, információkban gazdag szövegeket fűzött minden egyes zenei részhez. A műsor reprezentatív székelyföldi és kalotaszegi válogatásokat, kuruc kori dallamokat és kárpátaljai katonadalokat tartalmazott, a zárómuzsika pedig – nem véletlenül- Szatmárcseke környékéről származott, hiszen itt tisztázta le Kölcsey a Himnuszt. A ráadásban a közismert A csitári hegyek alatt hangzott fel.

A zenekar tagjai (Pál Eszter- ének, Karocs Gyula- brácsa, Doór Róbert- nagybögő, Ürmös Sándor Ferenc- cimbalom, Gera Attila – fúvós- és ütőhangszerek, Gombai Tamás hegedű) számára is nagy élményt jelentett a nagyenyedi előadás, hiszen saját bevallásuk szerint, hat hónap óta most először hallottak élőben tapsot, ami természetesen már nagyon hiányzott nekik, a népviseletbe öltözött ifjak látványa pedig tovább fokozta az élményt. Búcsúzóul Pál István “Szalonna”, tréfásan azzal „fenyegette” meg a közönséget, hogy – amennyiben a járványhelyzet megengedi -, viszontláthatjuk őt az októberi Fehér Megyei Magyar Napokon is.

BASA EMESE

Fotó: Lőrincz Kinga

Főámogató:

BETHLEN GÁBOR ALAP

Letölthető logók – bgazrt.hu