HETVEN ÉV UTÁN ÚJRA SZÓL A RESTAURÁLT LAPÁDI ORGONA

HETVEN ÉV UTÁN ÚJRA SZÓL A RESTAURÁLT LAPÁDI ORGONA

  A fúvóban talált levelek megerősítették a hangszer korát.

  2018 július 1-én ünnepi istentisztelet keretében került sor a Magyarlapádi református templomban a közelmúltban Kovács Tibor által restaurált orgona avató ünnepségére. Igét hirdetett dr. Gudor Kund Botond esperes ,  koncertezett Molnár Tünde marosvásárhelyi orgonaművész, fellépett a magyarlapádi egyházközség asszonykórusa és ifjúsági kara.

  Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően, a  lapádiaknak sikerült megvalósítani egy régi álmunk:  a 13. századi, B kategóriás műemléktemplom  orgonájának restaurálását. Az avató ünnepségen zsúfolásig megtelt a kis templom, a helybéliekkel együtt több egyházmegyei lelkipásztor, erdélyi és anyaországi meghívott osztozott az örömben.

  Igehirdetésében dr. Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese, a 100. Zsoltár hálaadó soraival érzékeltette az orgona felújításának alkalmával érzett örömöt és kiemelte: a szolgálat sorába most már egy eszköz is beállt, amely a vasárnapi istentiszteleteken és az élet sorsfordító pillanataiban is, jóban- rosszban a közösséget fogja kísérni, nemzedékről-nemzedékre. 

A legdemokratikusabb hangszer

  Az ünnepi istentisztelet liturgia utáni részében, Borbándi András,  magyarlapádi  lelkipásztor röviden elmesélte az orgona történetét. A 700-800 éves templom belső bútorzata, tárgyai, az orgonát is beleértve, mind a 18. századból maradtak ránk. Az orgonát –a lelkipásztori hivatal több okmányával illetve a lakosság javaival egyetemben – az 1944 szeptemberében betörő román katonaság tette tönkre. Az 1950-es években, Lőrincz Béla lelkipásztor idején, a falu népe búzát, kukoricát és mustot adott össze, hogy annak árából Temesváron megjavítsák a hangszert, viszont rövid időn belül a gabonaalapot államosították, így a terv meghiúsult. Egy Nagyenyedről vásárolt kisebb harmónium, majd az 1991-ben a leideni gyülekezettől kapott harmónium szolgáltatta a templomi zenét a továbbiakban. Szerencsére, az orgona ládaszekrényét az egyházközség megóvta, a hiányzó sípokat papírkarton-rajzzal pótolták sokáig, amit ugyan többen többször is megmosolyogtak, de végül ez mentette meg a helyzetet…

  Kocsis Áron hajdúnánási lelkipásztor „ a hangszerek királyájak vagy királynőjének” titulált orgonát „a legdemokratikusabb hangszernek” nevezte, mely csak akkor szólal meg, ha a kisebb és a nagyobb sípok együtt szólalnak meg. Ha ellenben a sípok egynémelyike nem szólal meg vagy hamis hangon teszi azt, akkor az egész harmónia elromlik. Bár kimondatlanul, de példázatával a lapádi közösség régi sebeire hivatkozva, a magyarországi lelkész arra intette a gyülekezetet, hogy „legyen olyan, mint ez a hangszer: együtt egy csodálatos hangzásvilágot eredményezzen!”

  Pakulár István tasnádi lelkipásztor szavai is a közösség összetartásának fontosságát sugallták : „Öröm a magyarlapádi gyülekezetbe jönni, ahol eredményeket és épülést látunk.  Aki az orgonát megszólaltatja, annak megtiszteltetés legyen a szolgálat. Az orgonában már nincs hely a sípoknak, de a gyülekezetben van”.

  A köszöntések között Molnár Tünde marosvásárhelyi orgonaművész-akit  személyes szálak is kötnek Magyarlapádhoz, hiszen nagyapja és édesapja is itt szolgált, utóbbi, Molnár József a település monográfiáját is megírta- kápráztatta el a hallgatóságot Bach, Diruta, Dandrieu, D’Aquin, Terényi  és Liszt orgonára komponált műveiből válogatott darabokkal.

A titokzatos (kincses)láda

  Az orgona restaurálását egy kiváló hozzáértőre, Kovács Tiborra bízták, aki a szakmai tudása mellett hatalmas lelkesedéssel végezte el a nemes feladatot. A szakember szétszedte, a műhelyében feljavította, majd azt visszaszállítva a településre elvégezte a beszereléseket, majd az orgona hangolását. A vállalkozó által megvalósított munkálat pedig igencsak összetett volt: az orgonabútor leszerelése, festésének felkutatása, hiányzó részek pótlása, festés restaurálása, fúvók bőrözése, szélláda javítása és hiányzó alkatrészek készítése, fémsípok készítése, síptőkék, raszterek és fasípok készítése, díszek restaurálása.

  Az avatóünnepségen Kovács Tibor lenyűgözően mesélt az orgona felújításáról. Amikor a munkálatnak nekifogtak, annyit tudtak, hogy a  templomnak volt egy 1700-as években épült orgonája, de azt a II. világháborúban széttörte a román hadsereg. A felmérés során bizonyosságot nyert, hogy a fennmaradt orgonaszekrény eredeti, a stilisztikai jegyek alapján pedig azt állította, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy egy Hahn-féle barokk orgonáról van szó. Johannes Hahn (1712-1783) , aki felvidéki Lőcse városából telepedett le Szebenben a 18. század folyamán, Erdély egyik legnagyobb horderejű és legtermékenyebb orgonaépítő egyéniségei közé tartozik. 35 éves tevékenysége alatt mintegy 60 orgona elkészítése fűződik a nevéhez. Így a kolozsvári Szent Mihály templom vagy a medgyesi vártemplom orgonája, de kisebb orgonái is ismertek, amelyek napjainkban is működnek. A lapádi orgona esetében a kozsvári Szent Mihály templom kis Hahn orgonájával különösen nagy a hasonlóság, megegyezik a fújtatás helye, amely eredetileg kötélhúzásos lehetett és megegyezik a szekrény különböző részeinek az illesztési módja. Kivitelezését tekintve, az Erdélyben ekkor még szintén divatos hátuljátszós pedál nélküli rövidoktávos “pozitív” orgona.

  Az első lapádi látogatásakor Kovács Tibor, Borbándi tiszteletes úrral a padláson boklászva rátaláltak a hangszer két fontos alkotórészére is, amelyek  megerősítették a feltevést. Az egyik a tölgyfából készült szélláda volt, amely igen repedezett állapotban hevert a porban, de szú okozta károk nyoma nem volt megfigyelhető rajta, ezért restaurálásra érdemesnek tekintették. A másik  jobb sorsra váró alkatrész a kettős ékfúvó volt , mely a szélládához hasonlóan rossz, de javítható állapotban volt, s mint utólag kiderült, ez okozta a legnagyobb meglepetést.

A leleplező levelek

   A munkálat során az eredeti feltevés 100 %-ban bebizonyosodott, hiszen a az orgona belsejében, a fúvók tisztításakor, a mester rátalált a belső szigeteléshez használt korabeli levelekre, amelyeken több dátum ma is jól kivehető: 1771, 1773, 1774. Szerencsére jól olvasható szövegrészek is megmaradtak, amelyek a 18. századi ember hétköznapjaiba engednek bepillantást, s tartalmuk alapján mintha csak a tegnap íródtak volna. A levelek Szebenben, Déván és Kisenyeden keltek, az egyikben valaki ruhát rendel, a  másikban a feladó elnézést kér egy késve törlesztett adósság miatt…

  „Mivel Hahn munkássága két-három évtizedet ölel fel, ez egy eléggé tág idő ahhoz, hogy pontos építési évszámot lehessen megállapítani, de így, hogy megkaptuk a leveleket, most már az 1775-ös esztendő tekinthető az orgona készítési dátumának”- vélte Kovács Tibor.

  Mivel ilyen felbecsülhetetlen kincsre akadt, a restaurátor nagyon ügyelt az autentikusságra a munkafolyamat minden egyes lépésénél. A dokumentum értékű leveleket benn hagyta a fúvó belsejében, hiszen azoknak védő szerepük van. A restaurálást a lehető legtöbb eredeti anyag megőrzésével végezte el, s ami nem volt megmenthető, azokat ki kellett cserélni, de itt is ügyelve arra, hogy az eredeti anyagok, összetevők alkossák a hangszer darabjait.  Azt is kutatni kellett, hogy az adott korban milyen stílusban építették a sípokat, hiszen  „az eredetiségre való törekvés erkölcsi alapállás a mester részéről”- mondta Kovács Tibor, aki kérésünkre kiszámolta, hogy 405 síp van az orgonában, fa- és fémsípok, utóbbiakat a gyergyószentmiklósi Bartis Szabolcs készítette.

  „Mivel a restaurálás során  sikerült megőrizni az eredeti hangszernek nagyjából a felét , nyugodtan nevezhetjük Hahn-féle orgonának a magyarlapádit”- emelte ki Kovács Tibor.

Az eddigi legnagyobb kihívás

  Kovács Tibor vegyészmérnöknek tanult, a kántorképzőt is elvégezte, közben 5 évig inaskodott egy kolozsvári orgonajavító műhelyben. Tíz éve foglalkozik nagy szenvedélyével, az orgonajavítással. „Ez kétségtelenül az egyik legkomplexebb mesterség –mondta- , hiszen több szakmát és tudományágat érint. Első az asztalosmunka, mellette a fémsípok és fémalkatrészek megmunkálásához is jól kell érteni. Tudni kell festeni, rajzolni, fóliázni és nem árt, ha az embernek hallása is van, ha épp orgonát akar hangolni. A mérnöki tudásomat is sikeresen kamatoztatom, segít, hogy szeretem a fizikát, mert mérni és számítgatni is sokszor szükséges. A történelmi ismeretek is fontosak, fel kell ismerni a stílusokat. Mindig nagyon el tudok csodálkozni azon, hogy a régi nagy  mesterek milyen szépen tudtak dolgozni és milyen igényességgel; valószínű, hogy a nyugalom és az időbeli kellő rááldozás jelenti a plusz minőséget.”

  Kovács Tibor számára minden orgona egy kis történelemóra is. Mindig felkutatja a meglevő forrásokat, de általában maga a hangszer is tele van beszédes történetekkel. Talált már az orgonákban egércsontvázat, összeszáradt denevérszárnyat a sípban, beejtett cetliket…de eredeti leveleket eddig csak a lapádi orgona rejtegetett.

  Jára,  Csokaly, Magyarvalkó, Kolozsvár, Hídelve, Élesd, Mákófalva, Abrudbánya… megannyi felújított orgona, mégis a magyarlapádi jelentette a mester számára az eddigi legnagyobb kihívást, hiszen itt nem egy meglévőt kellett javítani vagy egy újat építeni, hanem a nagy elődhöz kellett mindenben igazodni, a hiányzó részek pótlásakor is. Nagyon sokat kellett gondolkodnia, főleg amikor a síptőkéket készítette, és rájött néhány Hahn által alkalmazott cselre is.  

  „A legfontosabb, hogy sikerült megőrizni a mester stílusát – ilyen szempontból a lapádi orgona a lehető legkorhűbben van restaurálva. Minden részletre odafigyeltem, például  a díszeknél is kivizsgáltam, van-e festett rész vagy sem, mi volt arannyal s mi ezüsttel ékesítve. A hiányzó részeket ugyanúgy hársfával pótoltam, a ládát pedig zöld márványfestéssel borítottam, a korabeli technikát alkalmazva.”

  Kovács Tibor kiemelte, hogy a lapádi az értékesebb Hahn- féle orgonák közé tartozik, hiszen alaposan áttanulmányozta ezeket a típusokat, nemcsak Erich Türk könyvéből, hanem a templomokba is ellátogatott terepszemlét tartani és az evangélikus adatbázisban  is talált értékes információkat.

  A restaurálásnak rendkívül fontos szerepe van a helyi közösség életében. Miközben Erdély-szerte rengeteg műemlékorgona sorsa kérdéses, Magyarlapádon sikerült egy felbecsülhetetlen értéket megmenteni és átadni az utókornak.

BASA EMESE

Fotók: GÁBOR FERENC

Főtámogató: EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA