Nem mindennapi festészeti és szobrászati kiállítás nyílt meg május 17-én a nagyenyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. A Kőmíves Miklós, az apa és fia, Kőmíves Andor munkáiból rendezett Tükröződések című tárlat azt kívánja érzékeltetni, hogy egy művészi hajlammal megáldott család két tagjának művészete közt milyen kölcsönhatás figyelhető meg.
Az első ízben 2012. május 11-én a kolozsvári Barabás Miklós Céh Galériájában kiállított képek és szobrok megnyitóján Németh Júlia műkritikus így jellemezte a két művész alkotásainak közös vonásait:
„Álomvilág, amelyben feloldódnak és egymásba olvadnak a tér- és idősíkok, feltámadnak és 21. századi, életre kelnek a hajdan volt ideálok vagy a képzelet szülte fantázialények… a két Kőmíves összetanakodék, akárcsak Déva várának egykori mesterei, és ki-ki a maga módján ugyan, de közös gyökerekből táplálkozva megalkotta saját, varázslatosan egyéni művészi világát.”
Természetesen ezen belül mindkét művésznek megvannak a csak rá jellemző eszközei, kifejezésmódjai, stílusjegyei.
Kőmíves Andor, a fiú a magas műveltségű képzőművész, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem tanára. Sajátos, senkivel össze nem téveszthető művészete az útkeresés hosszú, kanyargós ösvényein járva jutott el idáig. Gondolatébresztő, filozofikus tartalmú festményei bonyolult, zaklatott életünk ábrázolásának egyfajta lehetőségét mutatják fel. Továbbgondolkodásra, töprengésre késztetnek vagy éppen felzaklatnak. A művészi fantázia, a játékosság, akárcsak a népmesékben, nála nem ismer lehetetlent, nem ismer határokat. Ötletekben gazdag, játékosnak tűnő festményeiben ezúttal az idővel játszik, a visszafordíthatatlan időt fordítja vissza a mába: az enyedi gyermekkortól napjainkba hozza vissza az emlékeket, élettapasztalatokat. Ez az idővel folytatott játék nála komoly, elmélyült, érzelmi-gondolati munka eredménye. „… a szó legszorosabb értelmében vett magánmitológia az, ami itt, képi valójában, sajátos szín- és formavilágában feltárul előttünk.” – állapítja meg találóan Németh Júlia. Képeiből egy XXI. századi, szürrealista, posztmodern, mitikus világ tárul elénk. Gazdag humorral fűszerezett, sokszor éppen szarkasztikus, maróan gúnyos jegyekkel felruházott műveinek egyik forrása lelhető fel édesapja,
Kőmíves Miklós naiv művészetében született tehetsége, józan gondolkodásmódja által ösztönszerűleg érez rá a legjellemzőbb emberi tulajdonságokra, legyenek azok fonákságok vagy erények, melyeket rendszerint állatokra és különböző fantázialényekre vetít ki. Ötletekben sziporkázó faragványaiban, festett kisszobraiban az öreg sas, az érzelmes oroszlán, a tehetséges kutya, a büszke személyiség, a mesebeli sárkány, a paradicsommadár, az angyal, a hegedűs mind-mind emberi tulajdonságok hordozói.
És mindezeket a csodalényeket a nyolcvanadik életévén jóval túl, egy tömbházlakás kis szobájában álmodja és alkotja meg a művész. Az autodidakta, mindig olvasó és gondolkodó, az élet apróbb-nagyobb jelenségeit sajátosan értelmező ember festett szobrainak egy részében ugyanazt mondja ki világunkról, amit magánbeszélgetéseink során is vall: felfordított, feje tetejére állított világ ez, amelyben élünk.
Apa és fia közt így lesz tökéletes a harmónia, a kolozsvári műkritikus szavaival élve „olyannyira, hogy a kiállítás egészként, egyfajta sajátosan összetett installációként is értelmezhető.”
És ez nem más, mint a szó legnemesebb és legteljesebb értelemében vett tükröződés apa és fia életlátása, művészi világa közt. Így élnek tovább az apák a fiakban, magasabb szinten testesítve meg az ősöktől örökölt tálentumot.
A kiállítás képeit, szobrait dr. Dorel Găină vizuális művész, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet professzora méltatta román és magyar nyelven.
Józsa Miklós
Nyugati Jelen, 2013.05.20.
/p