Szent István napi előkészületek Fehér megyében

Fehér megyében hagyományossá vált, hogy Szent István napját olyan történelmi magyar egyházhoz tartozó templomban tartjuk, ahol nagyon kevesen, vagy egyáltalán nincsenek hívek.

Eddig már 10 ilyen településen tartottunk ökumenikus istentiszteleteket, közös ünneplést. 2003-ban, a marosszentimrei református templomban, 2004-ben Magyarigenben, 2005-ben Verespatakon, az unitárius templomban, 2006 a romos állapotban található alvinci református templomban, 2007-ben Boroskrakkóban a református templomban, 2008-ban az abrudbányai református templomban, 2009-ben a sárdi református templomban, 2010-ben a magyarszentbenedeki unitárius templomban, 2011-ben az asszonynépei református templomban, 2012-ben a szászsebesi református templomban ünnepeltünk.

Az ünneplés évről-évre nagyobb népszerűségnek örvend. Olyan alkalommá nőtte ki magát, ahova Fehér megye majdnem minden településéről eljönnek az emberek. (Olyan akárcsak egy ökumenikus zarándoklat).

Idén, a szászvesszősi református templomban kerül sor a magyar történelmi egyházak képviselői által tartott ökumenikus ünnepi istentiszteletre, illetve az ezt követő kulturális programra.

Ez ügyben találkozott először, 2013. május 12-én a Fehér megyei RMDSZ küldöttsége a kis közösség lelkipásztorával, Simon János tiszteletes úrral és a közösség tagjaival.