A Bethlen Kollégium címere,(a szerző grafikája, 1991)
Erdélyben komoly iskolarendszer alakult ki az idők folyamán, és úgy Kolozsváron, mint Vásárhelyen, Gyulafehérváron, Váradon vagy Nagyenyeden jól szervezett iskolák működtek a XV-XVI.- századokban. Írásos emlékek tanúsítják -„Nagyenyeden működött Erdély egyik legkiválóbb iskolája, neves tanítója Károlyi György volt 1574-ig.” Erdélyben ezekre az iskolákra alapozva a XVII.- században fejlődtek ki a főiskola szintű református kollégiumok, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Gyulafehérváron. A Bethlen Kollégium a Gyulafehérváron Geleji K. István rektorsága alatt működő neves iskola akadémiai rangra emelése révén jött létre – „perpetuum statutuum” azaz örök időkre szóló határozat értelmében (F.1622), majd későbben a tatár betörések miatt költöztették át Nagyenyedre.
Nagyenyeden jól szervezett, komoly társadalmi élet létezett, jól fejlett kézművesség, mesterségek működtek céhrendszerbe tömörülve, a peremen mezőgazdaság, szőlészet, gyümölcstermesztés, borászat stb. működött. Erre a társadalmilag jól szervezett városra épült rá és fejlődött ki a Kollégium, a magyar tanügy és tudományművelés kegyhelye, ahol igényes oktató-nevelő munka folyt és tapasztalat halmozódott fel ezen a területen négy évszázadon keresztül, leküzdve a történelem kíméletlen erodáló hatását, sok esetben a szó szórós értelmében vett – a lángok martalékából éledt újra hamvaiból. Íme létezik ma is, szolgálva az egyetemes tudományok, az episztemológia oltárát, fenntartva e lángot mindig, minden helyzetben – az adott lehetőségek függvényében és e láng, ha csak senyvedett is néha parázsként, soha nem aludt ki. Ez az örök szent tűz. Itt az igényesség, pontosság, fegyelem, kezdeményező szellem, küzdelem és az újrakezdés mindig jelen voltak az évszázadok folyamán. Mindig akadtak úttörő egyéniségek, akik tovább építették a haladás szellemét.
A Bethlen Kollégium alapítója, a tudománypártoló Fejedelem Bethlen Gábor, majd Apaffi Mihály jövőbe látó szelleme megalapozta anyagiakkal is kollégiumát és önellátó intézményként indította útjára négyszáz évvel ezelőtt, a mai követelményeknek is megfelelő módon, és ha jól átgondoljuk a dolgokat, négy évszázad után ma híres egyetemi státusa lehetne, – ha,…ha politikai, anyagi és szellemi támogatásai megmaradtak volna, amint induláskor ezek meg is voltak, ha hagyták volna fejlődni, – mint azt a nyugati országokban tették és teszik ma is. Erdély huzamos gyarmati státusa fékezte a fejlődést. Az idők sohasem voltak kegyesek Enyeddel és Kollégiumával, Damoklész kardja lebegett és lebeg fölöttük, s csak a ködösítés miatt nem látszik esetleg. A Kollégium évszázadokon keresztül szolgálta a magyar nyelv ápolását, az oktatást és nevelést. Kialakította magának tanári karát, módszereit, szertárait, nevelte diákjait, tette mindezeket igényességgel. Ebből az intézetből indult útjára a magyar nyelvű színjátszás. Itt írták az első magyar nyelvű ásványtan szakkönyvet, itt állított fel gyógyszertárat Pápai Páriz Ferenc orvos – professzor 1677-ben és létesült az első magyar múzeum, a „Raritatum et rerum naturalium museum”, azaz a ritkaságoknak és a természet históriájának múzeuma a XVIII. században, a modern múzeumok megalakulásának időszakában, itt fejlődött ki a tanítóképzés, működött a jogi kar, a teológia és sorolhatnánk a témákat. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Nagyenyed és Kollégiuma átvitt értelemben a magyar nyelv és a magyar nyelvű oktatás, a tudományok művelésének Mekkája.
Az anyanyelvet illetőleg tudni kell, hogy Földünkön, a nyelvtudományok ismerete szerint jelenleg kb. 5-7.ooo nyelvet beszélnek az emberek. Ezek közül mindenik nyelv valamely ember, embercsoport, nép anyanyelve. Az anyanyelvet nem tanuljuk, hanem „az anyatejjel egyszerre szívjuk magunkba!” Az anyanyelven való beszédnek van egy erőteljes érzelmi vetülete is, segítségével álmokat vagyunk képesek teremteni magunknak, intim lelkivilágunkat nyitja meg mások előtt és teremt kapcsolatot mások megismerésének irányába. Ugyancsak erre épül, épülhet az idegen nyelvek tanulása is. Íme a két fogalomcsoport: anyanyelv és idegen nyelvek minőségi ismerete, a XXI.- század szelleme, és alapkövetelménye. Földünkön élő bármely ember anyanyelvén érti meg legkönnyebben a dolgokat és fejezi ki magát a legtökéletesebben, még ha több nyelvet ismer is. Annyira szükséges az egyén számára, mint a tiszta levegő, vagy a tiszta víz. A szellemi és a gyakorlati élet megnyilvánulásának legfontosabb eszköze. E nélkül nincs megfelelő kommunikáció. A tapasztalat azt mutatja, hogy bármely társadalom fejlődésében az anyanyelven történő gondolkodás vezetett el jelentős új, tudományos, technikai, művészeti stb. eredményekhez. Az egyén anyanyelvének használatával juthat legkönnyebben magasabb képzettségi szintre is, és hasznos tagja lenni a társadalomnak, annak az országnak, amelyben él. Haladószellemű országok felismerik e tényt.
Bene József rajza
Induláskor a „Collégium Academicum” új működési szabályzatának – „akadémiai rendjének”– tervezésekor, a Heidelbergi és a Herborni iskolatörvények mellett a Gyulafehérvári Kollégium régi törvényeiből – Leges Collegii… Antique – (Ilosvai B., 1580) indultak ki. Ezek a törvények sok fontos szervezési probléma mellett előírták a különböző működési eljárásokat, amelyek között szerepeltek az ünnepi megnyilvánulások is. Ilyenek voltak a tanévnyitó és záró ünnepségek, az érettségiző végzős diákokat búcsúztató ünnepségek, az év végi „tornavizsgák” – tornabemutatók, vagy az új tanárt megillető tisztelet kinyilvánítása. Ezek között a régi intézményi szokások között, írásos dokumentumok bizonyítéka szerint már a kezdetektől (XVII. sz.), a Gyulafehérvári időszakban szerepelt a székfoglaló beszéd, vagy beiktató értekezés-, az akkori elnevezés szerint – béköszöntő oráció – megtartásának gyakorlata, amit az újonnan jött kollégiumi tanár tartott a nyilvánosság előtt a Kollégium Dísztermében (Aula Magna) vagy a várban lévő Református Templomban. Méltóságot sugárzó iskolai ünnepség volt, amely megadta a módját a fiatal tanár számára az ünnepélyes bemutatkozásnak és beiktatásának ugyanakkor. A székfoglaló tulajdonképpen az új tanárt megillető tisztelet kinyilvánítása. Ezek a rendezvények pontosan meghatározták egy tanári pálya kezdetét az illető intézetben, ugyanúgy, mint a tanítási folyamatban határozta meg az egy éves ciklust a tanév kezdő és tanévzáró ünnepély, felbontva e folyamatot iskolai évekre, osztályokra, a felsőoktatásban évfolyamokra. Hasonló rendezvények a végzős – érettségiző – diákok búcsúztatója- a ballagás vagy kicsengetés és az év végi tornabemutató- „Tornavizsga”, amely a testgyakorlás eredményeit hivatott bemutatni.
„…Az ünnepély, az ünnep mély és varázslatos rendhagyás. Legyen ünnepies, benne tánc, virág, ének, válogatott étkek, vérpezsdítő, feledkezést nyújtó italok… S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a teljes kikapcsolódásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készüljünk föl reá, testben és lélekben.” Mondja Máray Sándor.
A Bethlen Kollégium főépülete Nagyenyed központjában. (A szerző felvétele, 1974)
A Beköszöntő oráció alkalmával a Kollégium Dísztermében elfoglalták helyüket a meghívottak, a karzaton a diákság, majd méltósággal bevonult a Főkonszisztérium-, az Elöljáróság-, és a Tanári Kar az előtérben a számukra fenntartott, padokban foglaltak helyet. (1922-ben a 300- éves jubileumi ünnepségek alkalmával a Díszterem falán már díszelgett az alapító fejedelem – Bethlen Gábor – olaj képmása, Barabás Miklós, a neves festőművész, volt Bethlen diák alkotása.)
Díszterem- Aula Magna
A Főkurátor vagy a Rektor professzor bemutatta az új tanár kollégát, laudációt tartott és bejelentette a székfoglaló előadás címét, majd átadta a szót a beszélőnek. Az új tanár megtartotta előadását. Felemelő és megtisztelő pillanat volt, mindenki számára, amit nem lehetett elfelejteni egykönnyen, a beszélőnek talán soha. A téma szabadon választott volt, általában a szakterületről választották, de lehetett filozófiai fejtegetés is. Határidő: az első tanítási év, vagy a következő tanévnyitó ünnepsége, ritkán későbben. Az értekezés nyelve az akkori szokás szerint a „deák nyelv” (latin) volt, ami kitűnik a kezdeti időszak előadásainak címéből is. Latinul beszélt az előadó. 1790 júniusában Benkő Ferenc (a Jénai Tudós Társaság tagja) volt az első professzor, aki nem latinul, hanem anyanyelvén, magyarul tartotta a beköszöntő értekezését. Nagy meglepetés volt ez az esemény. Nem latinul szólt a hallgatósághoz Benkő professzor! Többek között ezeket mondta: ”…Ti is mindnyájan tsosdálkoztok, hogy én előttetek született nyelvemen szólok egy Deák Oskolában: De ez a’ mi Elöljáró Igazgatóink tetszése, melynek már alája írta a’ Fejedelem, és a’ Nemzet, hogy szóljunk és tanuljunk azon a nyelven is, a’ melyen szól az Atya és Anya az Gyermekeivel – (anyanyelvünkön, magyarul), amelyen minden Rend az ő természeti gondolatait jobban kitudja fejezni, és a’ melyről minden Nemzet neveztetik…” Ezek után, mégis figyelmeztető levelet kapott az Elöljáróságtól, amiben az állt, hogy „a kollégiumban minden tanár számára kötelező a latin nyelv használata, így az Ön számára is”.
A XX.- század közepén még gyakorolták a kollégiumban ezt a szép szokást, Bakó Árpád volt az utolsó székfoglaló előadást tartó tanár (1942), majd a kommunizmus „a proletárdiktatúra” nevében eltörölte az iskola államosításával és javainak elkobzásával egy időben (1949)- „a múltat végképp eltörölni” diabolikus és értelmetlen – kultúra romboló elképzelés alapján. Egy jól szervezett és gazdag tanügyi intézetből egy szegény állami iskolát hoztak létre, elvették nevét, helyette a 2-es számot kapta, mindezt a fejlődés nevében. Íme, akaratunkon kívül, külső erőszak hatására megszakadt a több évszázados, magas szintű iskolatradíció is. Feledésbe kényszerült a múlt. Megszűnt Mnémoszüné- a múzsák anyja, az alkotás istennőjének pártfogó hatalma fölöttünk, akinek különös szerepe volt a kollektív emlékezés fenntartásában az antik görög kultúrában.
A múlt az emlékezés jelene. Az emlékezés több mit, az ismeretek rövid vagy hosszú távú őrzése és felidézése. El kell jutnunk a kollektív emlékezés kialakulásáig, ami az egyéni emlékezések összessége, ezek „érlelődése” időben, bonyolult mentális folyamatok eredménye, az individuum felett álló intellektus, amit köztudatnak nevezünk. Csak annak az embercsoportnak az emlékezete marad fenn, amely kultúrát képes teremteni, megtudja őrizni és áttudja adni a maradandó értékeket a következő nemzedéknek. Ennek a nemzedéknek viszont tudni kell, mondhatnánk- kötelessége- tisztelni és megtartani az örökölt értékeket. Manapság ha van pénzalap, nagyszerű rendezvényeket lehet szervezni rövid idő alatt, de tradíciót már kevésbé, mert ehhez idő, kitartás és minőség szükséges. Négyszáz éves tradíció, – még kiejteni is ijesztő, – négy hosszú, munkával és küzdelmekkel teli évszázadot jelent. Ennek kialakításához ugyanennyi időre volt szükség. Ezt birtokolni nem mindennapi dolog. Jelentősége oly nagy, hogy bármely nemzetközi fórumon fejet hajtanak előtte a nagyvilágban a tudomány és kultúra vezető egyéniségei. Ez a tény el kell jusson tudatunkig és köztudattá kell váljon. Nem szabad hagyni elveszni egy ilyen mérvű felbecsülhetetlen értékű tradíciót! Tudni kell azt is, hogy a civilizációk hanyatlását nemcsak külső támadás okozhatja, hanem a kollektív kulturális emlékezet hanyatlása is (lásd Róma hanyatlását). A biológiai fejlődés motorjai a gének, a társadalomé a kollektív emlékezet. A kulturális információ átvitele az egyik ember tudatából a másikéba, analóg a genetikai replikátorokéval. A kulturális örökség az egyetlen teher, amely nem nehezíti, hanem megkönnyíti a haladást. A kulturális fejlődés titka az, hogy magunkra vállaljuk a múlt terheit, mert a fejlődés olyan előrelépést jelent, ahol hátratekintve haladunk előre és ez erőt ad nekünk.
A múlt tisztelete, kulturális örökségünk és iskolatradíciónk rehabilitációja érdekében nem ártana átgondolni e méltóságteljes szokás újraindítását, amely beletartozik az Európai tradíciók értékrendjébe. Ez kötelez minket az EU által propagált kulturális sokszínűség elve alapján is. Nem kevésbé fontos dolog, hogy 2003-ban a Bethlen Kollégium magas kitüntetésben részesült, megkapta a Magyar Örökség Díjat, ami kötelez is ugyanakkor. Ilyen formán újraéleszthetnénk és folytathatnánk e ritkaságszámba menős szokást. Kevés tanügyi intézmény büszkélkedhet hasonló hagyománnyal, pedig a hagyományokra elméletben oly sokszor hivatkozunk, itt van az ideje a tetteknek. Rá kell ébredjünk, megszűnt a külső kényszer, a tiltás immár 20- éve, a tradíció már nem tiltott gyümölcs, nem ütközik törvénybe. A tiltás annak idején pár óra alatt történt, a helyreállításnak miért van szüksége évtizedekre??? Ebből kimaradni, hagyni elveszni elődeink, neves tudós- professzoraink több évszázados, fáradtságos, oktató-nevelő munkájának értékes eredményeit, amelyeket érleltek és tradícióvá ötvöztek az idők évszázadokon keresztül, nagy hiba lenne. Ez már felelőtlenség a saját és az egyetemes kultúrával szemben. Hasonló helyzetben volt a kollégium Értesítője is, amit 1997-ben újra indított a kollégium és azóta évente jelenik meg. Megemlítjük, hogy sokféle problémával küzd a kollégium napjainkban, oktatási, nevelési, adminisztratív, pénzügyi, az elkobzott javak visszaszerzésével, stb. stb., amelyek nagyon fontosak és rengeteg energiát igényelnek, az említett székfoglalók csak formai megnyilvánulások, viszont erkölcsi szempontból nagyon fontosak, és ne feledjük, négyszáz évről van szó. Ennek visszaállítása csakis tőlünk függ, senki mástól. A kiforrott hagyomány tisztelete erkölcsi kötelességünk, ez hozza felszínre és tartja életben a kristálytiszta értékeket.
Az évek folyamán – különböző írásos dokumentumokban, publikációkban – rátaláltunk egynéhány székfoglaló adataira, esetenként a teljes szövegre is, amelyek közül a teljesség igénye nélkül felsorolunk 48–at, a szerzők nevének alfabetikus sorrendjében. Ezek jó betekintést tesznek lehetővé a Kollégium szellemi életébe.
Pápai Páriz. Ferenc a Kollégium egykori rektora:
„Háborúban békét hozok. Erdély fiataljai tartsák
Égve szövetnékem mély sírboltom alatt.
És te, jövendő, hálátlan ne legyél, ne feledd el
Gondterhelte szemem. Látod, ilyen voltam.”
Székfoglaló beszédek /orációk/
(alfabetikus sorrendben)
– Apáczai csere, János, 1653, (Gyulafehérvár) téma: – De studio sapientiae.
– Ágay László, – 1911. – Az aritmetika ismeretelméleti alapjairól.
– Áprily (Jékeli) Lajos, 1913. június, – A zseni (genie) természetrajza – a zseni és az iskola viszonya.
– Bakó Árpád, 1942. szept. 27, – A középiskolai sport korszerű megszervezése. (MS, 113 old. az irattárban.)
– Bartha Zsigmond, 1884, – Az energia elvének története
– Bartok György, dr., 1909, – Kálvin, mint nevelő.
– Báthori Gyula, – Csodás elemek a magyar eposzokban
– Benkő Ferenc: 1790 – „Bé-köszöntő Orácio – A’ Természet Históriájának, a’ Geográfiának, és a’ Német nyelvnek Ditséretekről. N.Enyeden, a’ Professorságra, M. Gub. Conf. és Fő Curator Zeik Dániel Úr Ő Nagyasága által, lett béiktatásom alkalmatosságával, 1790-ben 24.Junii.”Helyszín: a Ref. Templom, megjelent nyomtatásban is.(In: Parnassusi időtöltés, V. 1794. pp. 138 -167)
– Benkő Gyula, – Ethika és természettudomány. („Irta és az 1921. szeptember 7-én tartott iskola (tanév) – megnyitó ünnepségen felolvasta Benkő Gyula, főgimnáziumi tanár.”)
– Bodrogi János, 1898, – Károlyi Zsuzsanna fejedelemasszony,
– Csaplár Aladár, 1912, – Természetrajzi praktikumok a tanítóképzésben.
– Csernátoni Pál, „… 1668. január 4.-én a német, holland, francia, angol, svájci peregrinácioból való hazatérése után a matézis és história professzoraként a híres Nagyenyedi Collégiumba beiktatták.” (Pápai naplója, 142)
– Dóczy Ferenc, – A modern fizikai világnézetek hipotézisei
– Elekes Károly, (1844-1922.) –A fény hatása az élő természetre. Nagyenyedi református templom. 1875. június 27.
– Farnos Dezső (1860- 1922), 1897-1922 között tanított a Kollégiumban, szf: 1897, – Physika és metaphysika.
– Fogarasi Albert, 1889. – Vergilius és Horatius jelentősége a nevelésben.
– Fejes Áron, 1908, – Az akaratszabadság problémái.
– Fogarasi Béla, 1891, – A mennyiségtani oktatás fejlődése.
– Halmágyi Antal, rajztanár, (1861 – 1930), 1901, – Művészeti alkotás a gimnáziumban.
– Hegedüs Zsigmond, (képezdei tanár). 1902, – A természet élővilága és kölcsönössége, „székfoglaló értekezés, tartotta 1902. szept. 5.-én” 1903-1904 évi Értesítő, pp. 39-49.
– Herepei Károly, a. – A fény hatása az élő természetre. b. – A teremészeti erők egysésge.
– Járai István,1912, – A történelmi materializmus mai érvénye és értéke. / In:Vita Zs. – Áprily L., p.40/
– Juhász Albert, 1915, – A felekezeti oktatás.
– Knöpfler Gyula,1911, – A rajztanításról.
– Kovács József (1767-1795) (Vásárhelyi Tőke István tanszékbeli utóda) – De plantis et Annimalibus historiae, vagyis a természet- históriája, ami akkor még a fizikához tartozott.
– Körösladányi Nadányi János, a gimnázium jövendő másodrektorát maga a fejedelem- Apafi Mihály- iktatta be. Keleti nyelveket és teológiát adott elő.
– Lázár István, 1889-től gimnáziumi klasszika-filológia tanár, 1891,– Klasszikus szellem /nevelés/. megjelent nyomtatásban külön füzetben.
– Lőte Lajos, 1875. jun.27, – Naprendszerünk jövője és múltja.
– Málnási Károly, 1909, – Homérosz Zeusza /értekezésben pontosan megmagyarázta a – Maira- a sors, a végzet homéroszi értelmét.
– Makkai Domokos, 1871. május 23, – A történet, bölcsészet és a történetírás.
– Musnai László, dr. (1888-1967), Teológia tanár, a Teológia vezetőrektor professzora: Szenczi Molnár Albert.
– Molnár Károly, 1900, – A görög elégiáról. Solon mint elégikus.
– Nadányi János, ünnepélyes beiktatása 1666-ban.
– Nagy Lajos, „classica litteratura és a paedagogia tanára”, 1876, – A természetszerű nevelés elvei. (Protestáns Közlöny, 1880.)
– Pápai Páriz Ferenc, a Kollégium rektora, (orvos-professzor, a Bázeli orvosi kar asszeszora, az Erdélyi fejedelmi udvar orvosa, az „Erdélyi Hyppocrates.”) 1678-ban kapott tanszéket a kollégiumban, beiktatása 1680. január 4-én volt. Székfoglalója a nyomdában lévő vaskos könyvének bemutatása, melynek címe: – Pax Animae- azaz a lélek békességéről és az elme gyönyörűségéről való trakta (1680). Megemlítjük a Heidelberg-i székfoglalóját is – Az Űr teltsége- címmel az igaz filozófiáról, ami a Descartes filozófiáját jelentette számára és karteziánus kortársai számára (Descartes).
– Pogány Albert, (1904-1948),Francia-magyar szakos tanár, – Ady és Páris.
– Szabó Mihály, 1923, – Bevezetés az atomfizikába.
– Szathmári Gyula, 1938,- Az átöröklésről.
– Székely Ferenc, 1875, – A romai szatíra lényege, eredete és fejlődése.
– Székely Ödön, 1899, – Neveljünk erkölcsös jellemet és gentlement.
-Szilády Zoltán dr. 1903, – A Bethlen Kollégium és a természettudományok, előadta 1903. szeptemberben a tanév megnyitó ünnepségen és bemutatta a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Koloszsvári vándorgyűlésén 1903 szept. 9.-én, megjelent az 1903-1904-es értesítőben, 1-35 old.
– Szilágyi Gyula, klasszika-filológia, 1882, – Az erény és a kötelesség Cicero stoicizmusában.
– Váró Ferenc, 1880, – Irodalmunk legállandóbb jellemvonásai.
– Vásárhelyi Tőke István, 1725. XII.7. – Oratio in laudem ejusdem philosophiae erudita. (Vásárhelyi T.I . enyedi professzor volt, az első modern magyar fizikus- író és tanár. Megjegyezzük, hogy a Nagyenyedi Bethlen Kollégium egy évtizeddel előzte meg Debrecent a kísérleti fizika tanításában.)
– Váradi Incédi József, 1725, dec.7, – Philosophia in Illustri Collegio Reformatum Albano-Enyediensi restaurata.
– Veres Gábor, 1904, – A székelyek zenéje.
– Vita Zsigmond, 1937. április 11. – Reményik Sándor költészete. Nagyenyed, Bethlen Kollégium Díszterme, jelen volt Reményik Sándor is.
– Zajzon János, 1902, – A keresztény vallásos világnézet mint nevelésünk érdeke.
Magyar Örökség Díj, 2003
Irodalom
– A Bethlen –Kollégium legújabb története, Nagyenyed, 1896.
– A Bethlen Kollégium Értesítője– 1903-1904- tanévre
– Benkő F., Béköszöntő óráció., Parnassusi időtöltés. 1794, Kolozsvár.
– Bergson, H.: Teremtő fejlődés. Ford.Dienes Valéria. Bp. 1930.
– Bitay Árpád, Gyulafehérvár Erdély művelődéstörténetében, EME, Tud. Füz. 1932.
– Hajnádi Zoltán,: A kultúra, mint emlékezet., 2006, Deb. Szemle, pp.484-498
– Halbwachs, M.: La memoire collective. Paris. 1950
– Lőrincz Magor, Benkő Ferenc életpályája, EME, Múzeumi Füzetek, 2000
– Lőrincz László, Az Enyedi Pantheon, Nagyenyed, 1996
– Lőrincz László, Zeyk Miklós ornitológiai munkássága és gyűjteményeinek elemzése. 2000,
EME- Múzeumi Füzetek, 9. pp. 124-127.
– Lőrincz László, A Nagyenyedi Bethlen Kollégium tudományos gyűjteményeinek- múzeumának, a
Raritatum et Rerum Naturalium Museum története. Előadás PowerPoint szerk. digitális vetítés.
Bemutatva a Magyar Muzeológusok XXVI.-találkozoján, Szombathelyen, 2008 aug. 27.-én.
– Musnai L., Nagyenyed és református egyháza. Nagyenyed, 1936.
– Pápai Páriz Ferenc, Békességet magamnak, másoknak.
– Plátón válogatott művei. Ford. Devecseri G et al. Bp. 1983. 169, 192.
– Tannenbaum, K.: History of the World Civilization. New York. 1973. 1 3.
– Váró Ferencz, Bethlen Gábor Kollégiuma., Első fűzet. Nagyenyed, 1903.
– A Bethlen Kollégium Értesítői.
JEGYZETEK
Martin Opitz-ot, a Liegnitz-i udvarból hívták meg első tanárként Gyulafehérvárra, német és újlatin poéta, tudós filológust, aki egy évet töltött itt 24-évesen. Még kevesebb időt tartózkodott Jakob Kopisch.